Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
313.41
bux:
147927.93
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay

Válság: edzésidővel, vízfelülettel segíthetik egymást a sportszövetségek

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége indítványozza a sportági szakszövetségek összefogását az előttük álló nehéz időszakban.

A MOB azt kéri a szövetségektől, hogy a "gazdasági szempontból várhatóan nehéz hónapokban fogjanak össze más sportági szövetségekkel, szakágakkal (nyilván azokkal, amelyekkel meg tudják osztani az edzéshelyszíneket), vállaljanak szolidaritást a másik munkája iránt, segítsék egymás működését".

"A felkészülés a 2024-es ötkarikás játékokra elkezdődött, sőt, bizonyos sportágakban javában zajlik, és már kvótákat is osztanak, így a Magyar Olimpiai Bizottság számára a párizsi kvalifikáció van a fókuszban. Nyilván ennek a fókusznak a megtartása továbbra is elsődleges feladatunk, ugyanakkor a napi működés biztosításakor az utánpótlás-korosztályok, a diáksport érdekeit is szem előtt kell tartani" - áll a Gyulay Zsolt elnök és Fábián László főtitkár által írt levélben. Kiemelték: különösen fontos, hogy ne alakuljon ki versenyhelyzet az egyes sportágak között, hogy "azok, akiknek több a lehetőségük, segítsék a kisebb sportágakat, szakágakat, amelyek esetleg kevesebb edzésidővel, vagy éppen vízfelülettel gazdálkodnak".

A kommunikáció felgyorsítása, a közös irányvonalak meghatározása érdekében a Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége október elejére összehív egy főtitkári értekezletet.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×