Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.05
bux:
126970.55
2026. február 23. hétfő Alfréd

Ő a magyar futballválogatott legismeretlenebb játékosa

Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a márciusi felkészülési mérkőzésekre készülő labdarúgó-válogatott keretébe az angol Barnsley játékosát, Callum Stylest.

A bal oldali középpályás az angliai Buryben született 2000. március 28-án. Mint elmondta, nagyszülei révén választhatta a magyar válogatottat, s választhatta volna az ukránt is.

Pályafutását a Burnley korosztályos csapataiban kezdte, de nem kapott profi szerződést 16 évesen, ezért továbbállt. 2016 májusa és 2018 között a Buryben, a harmadik osztályban futballozott. Tizenhat évesen híres lett, 2016 májusában, a profi bemutatkozásakor az angol futball első, már a XXI. században született játékosa volt.

A 2018–2019-es idényben a negyedik vonalba visszacsúszó Buryben, majd a Barnsley-ben is szerepelt.

A Barnsley abban az idényben még a harmadik vonalban (League One) szerepelt, majd a következő két idényt a másodikban (Championship) töltötte. A 2020–2021-es idényben már kulcsembernek számított csapatában, 44 mérkőzést játszott a bajnoki idényben, ezek közül 42 találkozón kezdő volt. A mostani idényben hasonlóak a mutatói, eddig 33 mérkőzésen van túl, 32-szer a kezdő tizenegyben szerepelt.

Viszonylag kistermetű, 167 centi magas, 60 kiló versenysúlyú futballista.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×