Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay.com

Első ránézésre nem hiába váltott edzőt a Paks - 4-0 az MTK ellen

Bognár György debütálása az atomvárosiak kispadján tehát nem sikerült rosszul.

A Paks a héten vezetőedzőnek kinevezett Bognár György első bajnoki mérkőzésén 4-0-ra legyőzte a vendég MTK Budapest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának szombati játéknapján.

Kiegyenlített küzdelemmel indult a mérkőzés, melynek korai szakaszában inkább mezőnyjáték folyt a pályán, a csapatok nem igazán jutottak el helyzetekig. Az MTK csapatkapitánya, Baki Ákos az első félidő hajrájához közeledve két perc alatt két sárga lapot szedett össze, így a játékvezető kiállította, a védő második szabálytalanságáért megítélt tizenegyesből pedig megszerezte a vezetést a Paks.

Az emberhátrányban futballozó fővárosiak a szünet után sem tudtak megújulni, sőt, a hazaiak nagyon korán háromgólosra tudták növelni előnyüket. A folytatásban a Paks őrizte az előnyt és közben további gólok megszerzésére tett kísérleteket, végül pedig fölényes sikert aratott a mesterhármasig jutó csatár, Hahn János vezérletével.

A Tolna megyei csapatnak ez volt az idénybeli első sikere, a fővárosi kék-fehérek pedig egymás után másodszor kaptak ki.

OTP Bank Liga, 5. forduló:

Paksi FC-MTK Budapest 4-0 (1-0)

Paks, 1398 néző, v: Erdös

gólszerzők: Hahn (38., 57., 80., az első kettőt 11-esből), Szakály D. (52.)

kiállítva: Baki (37.)

sárga lap: Kulcsár (24.), Gévay (76.), illetve Bíró (17.), Mijatovic (30.), Baki (35., 37.)

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×