Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.74
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Pars Krisztián a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi kalapácsvetésének selejtezőjében az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 17-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

"Forr a vérem" - az olimpiai bajnok nagy vallomása

Pars Krisztián lemondta a részvételét az országos bajnokságon.

Vasárnap az időjárás miatt el kellett halasztani a férfi kalapácsvetők országos bajnoki döntőjét az MTK pályáján. A versenyt szerdára halasztották, a helyszín pedig Szombathely lesz.

A vasárnapi viadalon indult volna az olimpiai bajnok Pars Krisztián is, akinek a másfél éves eltiltása után ez lett volna az első versenye. Egyetlen érvénytelen kísérletéből akkor semmilyen következtetést nem tudott levonni, kedden mégis meglepő döntést hozott.

„Úgy határoztam, és a bejelentésemet végérvényesnek tekintem, hogy lemondom a szerdai szereplésemet, és mindent egy lapra teszek fel, amit csak az augusztus 17-i tapolcai versenyen szeretnék előhúzni.

Most forr a vérem, ezért időre van szükségem és főleg nyugalomra, nem egy olyan próbatételre, mint amilyen a bajnokság"

– nyilatkozta Pars Krisztián az SzPress Hírszolgálatnak.

Hozzátette: nem érez magában elég motivációt, és ami ennél is fontosabb, félti a térdét.

„Nem akarom kitenni magamat annak, hogy a közelgő műtétem előtt súlyos ínszalagszakadást szenvedjek, és ezzel elintézzem magamat. Lehet, hogy most a rövidtávú terveim szétfoszlanak, de a nagy cél továbbra is ott lebeg előttem. Szeretnék még nagyokat dobni, először a jövő évi Európa-bajnokságon, aztán pedig Tokióban az olimpián. Most egy kicsit zavaros a helyzet, és ezt azért rossz kimondani, mert végre eljutottam odáig, hogy az edzéseken 10-12 dobást már nyugodtan bevállalhatok. Ugyanakkor az is igaz, hogy időről időre erős szúrás hasít a térdembe. Ismétlődően olyankor, amikor felspannolom magamat, úgy indítok és olyan sebességgel forgok, mintha makkegészséges lennék.

A műtét elkerülhetetlen, és persze mielőbb, hogy a késői rehabilitációval ne fussak ki az időből”

– fejtette ki.

A kalapácsvető elmondta: arra számított, hogy a visszatéréskor úgy kezelik, mint egy olimpiai bajnokot, illetve egy olyan versenyzőt, aki húsz esztendőn át alázattal szolgálta az atlétikát, meglehetősen sokat tett le az asztalra, és ez idő alatt csak egyetlen buta hibát követett el.

„Elvártam volna, hogy leülnek velem a vezetők egy asztalhoz, elmondják, hogy mihez kötik a beszüntetett támogatásom folytatását, világossá teszik, hogy mire számíthatok, és mire nem.

Nyilván tudják, hogy a legutóbbi műtétem nem orvosolta a panaszaimat, nem az én hibám, hogy augusztusban újra nekiesnek a térdemnek. Az elmúlt másfél év viszontagságai után nem mindegy, hogy ezért nekem kell a zsebembe nyúlni, vagy van-e még annyi hitelem és tekintélyem, hogy másokra is számíthassak. Senki nem keres, még csak nem is kérdeznek, nos, ezért sem érzem magamat mentálisan acélosnak.”

Parsnak lett volna augusztus 3-án egy lengyelországi versenye, a szervezők viszont kikötötték, hogy ahhoz legalább 75 métert kell dobnia, nem később, mint szerdán. Mivel ennek az elvárásnak nem tud eleget tenni, már csak abban bízhat, hogy Tapolcán egy 76 méteres eredménnyel végre meg tudja magát nyugtatni, illetve meggyőzni a döntéshozókat.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×