Amikor Klaas Knot holland jegybankelnök 2025-ben megtartotta a saját nevét viselő előadássorozat nyitóbeszédét, meglehetősen szokatlan megjegyzéssel kezdett. Szerinte ilyen megtiszteltetés általában azoknak jár, akik már nyugdíjasok vagy halottak, ő pedig egyelőre egyik kategóriába sem szeretne tartozni.
Aligha gondolta volna bárki, hogy a holland közgazdász hamarosan Európa egyik legfontosabb állásáért versenyezhet. Ám Christine Lagarde október 29-én bejelentett távozása után Knot neve azonnal felkerült az Európai Központi Bank elnöki posztjára esélyes jelöltek listájának élére, a spanyol Pablo Hernández de Cos társaságában.
A tét messze túlmutat azon, hogy ki költözhet be a frankfurti jegybank elnöki irodájába. A következő vezetőnek arról kell majd döntéseket előkészítenie, hogyan kezelje Európa az új inflációs sokkokat, a magas államadósságokat és az egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetet.
A holland, aki megtanult kompromisszumot kötni
Klaas Knot 2011-ben, az euróövezeti adósságválság kellős közepén lett a holland jegybank elnöke. Az ezt követő tizennégy évben 5114 napot töltött hivatalában, és több mint 330 alkalommal vett részt az EKB Kormányzótanácsának ülésein.
Kezdetben a monetáris szigor egyik legismertebb képviselőjeként szerzett hírnevet, különösen Mario Draghi elnöksége idején. Amikor az olasz jegybankár nagyszabású állampapír-vásárlásokkal és rendkívül alacsony kamatokkal próbálta megmenteni az euróövezet gazdaságát, Knot attól tartott, hogy a jegybank túlságosan messzire merészkedik eredeti feladatától.
A vita középpontjában a mennyiségi lazítás, vagyis a QE állt, amelynek során a jegybank értékpapírok vásárlásával növeli a pénzügyi rendszer likviditását és csökkenti a hosszabb lejáratú kamatokat. Knot szerint az ilyen beavatkozások hosszú távon gyengíthetik a költségvetési fegyelmet, mert megkönnyítik az eladósodott államok finanszírozását.
A történet azonban váratlan fordulatot vett, és a hajthatatlannak tartott hollandból idővel pragmatikus döntéshozó lett. Christine Lagarde vezetése alatt már sokkal inkább a kompromisszumok kialakításában játszott szerepet, és elfogadta, hogy deflációs veszély esetén az eszközvásárlásoknak is lehet létjogosultságuk.
Lagarde 2025-ös búcsúbeszédében tréfásan felidézte, hogy Knot rendszeresen hatásosabb, lényegre törőbb felszólalásokra biztatta a túl hosszan beszélő kollégákat. A megjegyzés egy olyan vezetőt rajzolt meg, aki nemcsak saját álláspontját képviseli, hanem a huszonegy nemzeti jegybankelnököt is tömör, érdemi vitára szeretné ösztönözni.
Knot gondolkodásának változását jól mutatja a 2025 januárjában elmondott, From Frankfurt with Love: 14 Years on the ECB's Governing Council című előadása. Ebben már nem egyetlen gazdasági előrejelzéshez igazított döntéshozatalt sürgetett, hanem olyan monetáris politikát, amely többféle lehetséges jövőben is működőképes marad.
A spanyol, aki a jegybankárok bankját vezeti
Pablo Hernández de Cos egészen más úton jutott el a frankfurti elnöki szék közelébe. A Madridban született, közgazdasági doktorátussal és jogi diplomával is rendelkező szakember 1997-ben egyszerű kutatóként kezdett dolgozni a spanyol jegybanknál, amelynek 2018-ban már az elnöke lett.
Karrierje során nem annyira látványos politikai vitákkal, mint inkább elemzői munkájával és pénzügyi szabályozási szakértelmével szerzett nemzetközi elismertséget. Öt éven át, 2019 és 2024 között vezette a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottságot, amely a világ bankrendszerének tőke- és likviditási szabályait alakítja.
A spanyol közgazdász 2025 júliusában még ennél is különlegesebb tisztséget kapott, a Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS főigazgatója lett. A bázeli intézményt gyakran a jegybankok bankjának nevezik, hiszen a világ monetáris hatóságainak együttműködésében és a pénzügyi stabilitás kutatásában játszik meghatározó szerepet.
Monetáris politikai nézeteit hagyományosan valamivel megengedőbbnek tartják Knotéinál. Támogatta az EKB 2019-es élénkítő intézkedéseit, és fontosnak tartotta, hogy a jegybank ne csak az inflációs veszélyeket, hanem a tartósan gyenge kereslet következményeit is komolyan vegye.
De Cos pályájának egyik legérdekesebb mozzanata mégis az, ahogyan a 2021 és 2023 közötti inflációs sokkot értékelte. A Peterson Institute gondozásában 2025-ben megjelent Lessons for the European Central Bank from the 2021-23 Inflationary Episode című tanulmányában részletesen elemezte, hogyan alkalmazkodhatna jobban az EKB a váratlan gazdasági fordulatokhoz.
A spanyol jegybankár egyik következtetése különösen figyelemre méltó. Eszerint a jegybanknak kerülnie kell az olyan feltétel nélküli kamatígéreteket, amelyekhez később a megváltozott gazdasági körülmények ellenére is ragaszkodnia kellene. A járvány utáni inflációs hullám ugyanis megmutatta, milyen veszélyes lehet, ha a monetáris politika túlságosan bízik saját előrejelzéseiben.
Két jelölt, két különböző reflex
A két közgazdász közötti különbséget gyakran az északi szigor és a déli rugalmasság ellentéteként mutatják be. Ez azonban félrevezető leegyszerűsítés, mert Knot az elmúlt években nyitottabbá vált a rendkívüli beavatkozásokra, de Cos pedig maga is elismerte, hogy az EKB-nak gyorsabban kellett volna reagálnia a 2021-ben megindult inflációs folyamatokra.
A valódi eltérés inkább abban keresendő, milyen veszélytől tartanak jobban egy bizonytalan helyzetben. Knot monetáris múltja alapján különösen érzékeny arra, hogy az infláció tartósan elszakadhat a jegybank 2 százalékos céljától, míg de Cos nagyobb hangsúlyt helyez a gazdasági sokkok eredetének, tartósságának és pénzügyi következményeinek elemzésére.
Vegyünk egy újabb európai energiaválságot, amely egyszerre emeli az árakat és csökkenti a gazdasági teljesítményt. Knot korábbi álláspontjai alapján nagyobb óvatosságot várhatunk a kamatcsökkentéseknél, míg de Cos várhatóan részletesebben mérlegelné, hogy az átmeneti áremelkedésből kialakulhat-e tartós infláció.
Még látványosabb lehetne a különbség egy újabb európai államadósság-válság esetén. A holland jelölt korábban erősen hangsúlyozta, hogy a jegybank nem válhat a felelőtlen költségvetési politika finanszírozójává, míg spanyol vetélytársa nyitottabbnak mutatkozott a pénzügyi piacok működését védő rendkívüli eszközök alkalmazására.
A kamatpolitika mellett ezért az EKB hatalmas értékpapír-portfóliójának jövője is fontos kérdés lesz. Knot elnöksége alatt a korábbi nézeteiből kiindulva visszafogottabb jegybanki mérlegre lehetne számítani, de Cos esetében pedig nagyobb hangsúlyt kaphatna annak megkülönböztetése, hogy az eszközvásárlás a monetáris élénkítést vagy egy piaci működési zavart szolgál-e.
Nem csak Frankfurtban dől el a verseny
Az EKB története önmagában is érdekes politikai mintázatot mutat. Az intézménynek eddig holland, francia, olasz, majd ismét francia elnöke volt, miközben Németország, az euróövezet legnagyobb gazdasága még soha nem adta a jegybank első számú vezetőjét.
A kinevezés ezért nem pusztán szakmai kérdés, hanem az európai kormányok közötti összetett egyeztetés eredménye. Ráadásul 2027-ben az EKB több vezetői posztja is megüresedik, így az elnöki döntés könnyen egy nagyobb, országok közötti személyi megállapodás részévé válhat.
A választás a magyar gazdaság szempontjából sem közömbös. Noha Magyarország nem tagja az euróövezetnek, az EKB kamatpolitikája befolyásolja az európai finanszírozási feltételeket, a forint és az euró viszonyát, valamint a magyar állampapírok és vállalati hitelek árazási környezetét.
Mit hoz tehát a jövő?
Természetesen nem lehetséges a következő elnök személyéből megjósolni az európai kamatok jövőbeni alakulását. Az EKB döntéseit a Kormányzótanács hozza meg, és a gazdasági környezet akár néhány hónap alatt is alapvetően megváltoztathatja a helyes monetáris választ.
Knot és de Cos pályafutása végső soron ugyanarra a felismerésre vezet, mely szerint a jegybankárok legnagyobb veszélye nem az, ha időnként tévednek, hanem ha nem hajlandók tanulni a tévedéseikből. Az egyik jelölt a monetáris szigor felől jutott el a pragmatizmushoz, a másik a rugalmas monetáris politika híveként tanulta meg komolyan venni az inflációs meglepetéseket.
Klaas Knot egy saját nevét viselő előadáson még azzal viccelődött, hogy nem szeretne idő előtt nyugdíjas lenni. Most egy olyan állásra pályázik, amelyben nyolc évig nem az lesz a legfontosabb kérdés, mikor vonul vissza, hanem az, hogy mikor kell beavatkozni, és mikor bölcsebb kivárni.
A cikk szerzője Sebestyén Géza közgazdász, egyetemi docens






