Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ismét nyert a Barcelona a Bernabéuban

A szerdai kupamérkőzés után a bajnoki találkozón is legyőzte a Barcelona a Real Madridot, története során először nyert meg két El Clásicót, idegenbeli sikereket aratva. A mérkőzés egyetlen gólját a horvát Ivan Rakitić lőtte, akinek ez volt az első gólja a La Ligában október 20. óta.

Egyik edző sem változtatott sokat a szerdai meccs kezdő tizenegyéhez képest. A Barcelonában csak a felépült Arthur került be a kezdő csapatba, Ernesto Valverde mellőzte a múlt héten már bevetett Samuel Umtitit is. A Real Madridban Lucas Vazquez helyett Gareth Bale kezdett, illetve, ahogyan arra számítani lehetett, Thibaut Courtois váltotta a kapuban Keylor Navast. Sergio Ramos és Varane is vállalta a játékot.

Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, igazi helyzet nélkül. A Madrid egy percen belül kétszer is kísérletezett, de sem Varane, sem pedig Kroos labdája nem találta el a kaput.

A huszadik perc hozta első Barcelona-helyzetet, Arthur, Suárez és Messi összjátéka után az argentin kihagyta a lehetőséget. A 26. percben ellenben már vezetett a Barcelona, Sergi Roberto és Rakitić kombinációja után a világbajnoki ezüstérmes horvát középpályás átemelte a labdát Courtois-n.

A 30. percben Reguilón elesett a tizenhatoson belül, a nézők büntetőt reklamáltak, de a síp néma maradt. Feltűnő volt, hogy az első játékrészben a nagy napot kifogó Rakitić volt a mezőny legjobbja.

Úgy tűnt, Luka Modrić veszélyes fejesével ér véget az első félidő, de Sergio Ramos és Messi összekülönbözött, az argentin számon kérte a túlzott keménységet. Az idény végén búcsúzó bíró, Undiano Mallenco nem látott okot a beavatkozásra.

Az 52. percben Luis Suárez (szinte majdnem akkor, amikor gólt szerzett szerdán) eldönthette volna a meccset, de túl könnyelmű volt, Varane beérte.

A 60. percben Rakitić hibázott, de szerencséjére Lenglet kisegítette a tizenhatosán belül. Két perccel később Gareth Bale lement, úgy fest, nem ő a Madrid-tábor kedvence.

Dembélé is helyzetbe került, de nem tudta bevenni a kaput.

Az utolsó negyedórában eléggé nyílt sisakkal játszott mindkét csapat, akadtak helyzetek mindkét oldalon (Vinícius és Casemiro a hazai, Coutinho és Messi a vendégoldalon), de az eredmény már nem változott. Győzött a Barcelona 1-0-ra.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×