Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Egyedül a Fradi győzött a BL-ben

A Ferencváros nyert, az Eger kikapott, a Szolnok döntetlent ért el a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 15-6-ra nyert a pont nélkül álló Crvena zvezda vendégeként az A csoport hatodik fordulójában. Younger és Varga Dénes is 4-4 gólig jutott.

Az Eger súlyos, 17-7-es vereséget szenvedett az olasz Pro Recco otthonában.

Sikerével a Ferencváros hatpontosra növelte előnyét az ötödik Egerrel szemben, azaz jelentős fórhoz jutott a sorozat nyolcas döntőjébe jutásért folyó versenyfutásban.

A másik csoportban a Szolnok a német Hannovert fogadta. Mivel a német csapat részvétele házigazdaként biztos, ebből a csoportból csak három csapat jut a nyolcas döntőbe. Ezért a 2017-es bajnok Szolnok számára rendkívül fontos volt ez az összecsapás, ugyanis az ötödik helyen állt. A németek a csoport utolsó helyezettjeként várták a találkozót, ugyanakkor több szoros meccset is játszottak, így nem lehetett biztos venni a sikert.

A vendégek igazolták is szívósságukat, a nagyszünetben 3-3 állt az eredményjelzőn, a harmadik negyed közepére pedig meglepetésre két góllal elléptek. Ez ébresztőt jelentett a szolnokiak számára, és az olimpiai bajnok szerb Andrija Pralinovic vezetésével kevesebb mint két perc alatt fordítottak.

A zárófelvonás elején Nagy Viktor védett fontos pillanatban egy ziccert, a túloldalon pedig Dorde Lazic csavarása vánszorgott át a képzeletbeli gólvonalon. A vendégek egy szépen végigvitt emberelőnyös figura végén csökkentették a különbséget, majd - ugyancsak fórból - egyenlítettek. A Szolnok szintén létszámfölényből került újra előnybe, de Alekszandar Radovic rendkívül messziről bombázott a magyar kapuba.

Egy perccel a vége előtt Angyal Dániel fórból közvetlen közelről húzott a hálóba, de a játékvezetők megadták a lehetőséget a Hannovernek is, amely élt vele. Az utolsó lövést Pralinovic eresztette el, de célt tévesztett, a német csapat pedig már nem is akart visszatámadni, megelégedett a döntetlennel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×