Infostart.hu
eur:
380.01
usd:
321.76
bux:
126998.77
2026. február 23. hétfő Alfréd

Borsot törtek a magyarok orra alá a Dakaron

Nehéz napot zárt szerdán a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Peruban zajló Dakar-tereprali harmadik szakaszán.

Az Opel Dakar Team hírlevele szerint a magyar párosnak elsősorban a sziklákkal gyűlt meg a baja a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 798 kilométeres etapon, melyből 331 volt mért táv.

"A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos. Háromszor is borsot törtek az orrom alá.

Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig" - mondta a szakaszról Szalay.

Kifejtette, nem sokkal később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kellett kicserélniük, ráadásul a neheze csak ezután jött: a porban nem láttak semmit és egy szikla kiütötte az első futóművüket.

"Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a második időmérőpontig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg" - fogalmazott a magyar pilóta.

Az etapot a 13-szoros Dakar-győztes francia Stéphane Peterhansel nyerte, a magyarok végül a 41. helyen értek célba közel két és fél órás hátránnyal. Az Opellel versenyző magyar kettős összetettben a 28. helyre lépett előre.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×