Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
320.81
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Újabb foci-Eb lesz Magyarországon

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága hétfői ülésén úgy döntött, hogy Magyarország és Szlovénia rendezheti közösen a 2021-es U21-es Európa-bajnokságot.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint Magyarország történetében példa nélküli, hogy egymást követő három évben három rangos eseményt rendezhessen meg: Budapest jövőre a női Bajnokok Ligája döntőjének, 2020-ban pedig felnőtt Európa-bajnoki mérkőzéseknek ad otthont.

"A fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország alkalmassá vált arra, hogy rendszeres házigazdája legyen a legjelentősebb nemzetközi futballeseményeknek. A döntéssel az UEFA a magyar futball jövőjét is támogatta: az U21-es Eb-rendezés lehetősége azt is jelenti, hogy

a későbbi felnőtt válogatott gerincét jelentő tehetségek a kontinens legjobbjaival játszhatnak kiélezett mérkőzéseket, hazai pályán"

- fogalmazott az MLSZ elnöke, Csányi Sándor.

A 2021 júniusában sorra kerülő korosztályos Eb-t hat helyszínen rendezik, 12 csapat részvételével, a tervek szerint Székesfehérvárott, Szombathelyen és Budapesten, illetve Celjében, Ljubljanában és Mariborban. A magyar és a szlovén válogatott rendezőként automatikusan ott lesz a tornán, tehát nem vesz részt a jövő ősszel induló Eb-selejtező sorozatban, az Európa-bajnokságig kizárólag felkészülési mérkőzéseken lép pályára.

A 2021-es Eb nyitómérkőzését Ljubljanában, a torna döntőjét Magyarországon rendezik. Az Európa-bajnokság csoportküzdelmei három darab négycsapatos csoportban zajlanak, a csoportgyőztesek és a legjobb második helyezett jut be a torna elődöntőjébe. Az Eb-sorozatban az 1998. január 1. után született játékosok vehetnek részt.

Címlapról ajánljuk
Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×