eur:
403.98
usd:
359.13
bux:
94061.67
2025. május 11. vasárnap Ferenc

Két arany került a német vámosokhoz Dél-Koreában

Öt olimpiaii bajnoka van már a pjongcsangi téli olimpiának. Az európai nemzetek kiemelkedően szerepeltek Ázsiában, az eddig megszerezhető aranyérmek nyolcvan százalékát zsebelték be. Még elsöprőbb a fölény az érmeket tekintve: tizenötből tizennégy került a mi kontinensünkre.

A németek már két aranynál tartanak, az egyiket nő, a másikat férfi szerezte.

A 24 éves korára már hétszeres világbajnok, mindössze 162 centi magas, 52 kilós Laura Dahlmeier győzött a sílövők női 7,5 kilométeres sprintviadalán. Aligha mondató az elsősége nagy meglepetésnek, tekintve, hogy a tavalyi világbajnokságon egymaga öt aranyérmet szerzett.

Az elmúlt négy évben érett be, 2014-ben, Szocsiban még csupán tizenharmadik volt a legjobb egyéni helyezése.

A német téli sportok egyik központjában, a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben született és nőtt fel, a szülei sikeres mountainbike-versenyzők voltak. Hétéves korában kóstolt bele először a sílövészetbe, két éven át még az alpesi számokkal is foglalkozott, aztán a biatlon mellett kötött ki. Legnagyobb szenvedélye a hegymászás, tavaly a perui Cordillerákban a hatezer méter körüli csúcsokra, az Alpamayóra és a Tocllarajura is feljutott.

Ugyancsak olimpiai elsőséget szerzett Németországnak a 23 éves Andreas Wellinger, a férfi síugrók normálsáncon rendezett versenyében.

Ő lett a nap második bajor aranyérmese is egyben.

Az osztrák-német határ közelében, Ruhpoldingban született, ami egyébként télisport-, s azon belül is sílövőközpont. Szocsiban a csapattal már olimpiai bajnok lett, most egyéniben is nyert. Ahogyan Laura Dahlmeier, ő is a Zoll-Ski-Team, a vámosok síegyesületének a tagja, magyarul főállása szerint vámos. Az édesapja világkupa-futamokon is szerepelt mint alpesi síző, az édesanyja síugró bíró.

A hollandok taroltak az egyik gyorskorcsolya-számban. A női 3000 méteren Carlijn Achtereekte nyert a címvédő Ireen Wüst és Antoinette de Jong előtt.

Achtereekte élete legnagyobb sikerét érte el, Wüst ellenben már a kilencedik olimpiai érménél tart. Hihetetlen karrier áll mögötte, 19 évesen, Torinóban szerezte az első érmét, azóta minden olimpián szerzett érmet. A mostani ezüsttel megelőzte az úszó Inge de Bruijnt, s minden idők legsikeresebb holland olimpikonjává lépett elő, a mérlege 4 rany, 4 ezüst, 1 bronz. Tavaly egybekelt partnerével, Letitita de Jonggal, aki csak névrokona a szombati verseny bronzérmesének, Antoinette de Jongnak. A hollandok négy éve

Szocsiban a megszerezhető 36 éremből 23-at elvittek, a férfiak öt egyéni számából kettőben, a nőknél egyben volt „tiszta holland dobogó”.

A phjongcshangi olimpia első aranyérmét a svéd Charlotte Kalla nyerte meg a női sífutók 15 kilométeres versenyében. Az ország legészakibb részéből származó 30 éves versenyző a harmadik olimpiáján a harmadik aranyérmét gyűjtötte be.

A mögötte másodikként célba érő 37 éves Marit Björgen az ezüstérmével minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lett: ez volt a norvég sífutó tizenegyedik érme ötkarikás játékokról (6 arany, 4 ezüst, 1 bronz), ezzel megelőzte az örökranglistán egyaránt 10-10 medállal álló orosz Rajsza Szmetanyinát és az olasz Stefania Belmondót. Björgen tizenhat éve, Salt Lake Cityben nyerte az első érmét.

Egyetlen arany nem lett szombaton Európáé, azt a hazaiak nyerték rövid pályás gyorskorcsolyázásban. A férfiak 1500 méteres távján – amelyen Liu Shaolin Sándor a nagyon előkelő ötödik helyezést elérve két olimpiai pontot gyűjtött – a dél-koreai Lim Hjo Dzsun győzött. Semmiképpen sem meglepetésre.

2006 óta ez a szám (egyetlen kivétellel) a dél-koreaiaké az olimpiákon. 2006-ban An Hjun Szu nyert, aki 2011 óta orosz színekben indul, s aki az egyik leghangosabb tiltakozó volt amiatt, hogy nem engedi idén a NOB indulni. 2010-ben Ri Dzsang Szu győzött. Szocsiban a kanadai Hemelin mindenkit megelőzött, pedig a dél-koreaiaké volt a világrekord, az olimpiai rekord, s dél-koreai volt a címvédő.

Most aztán Lim Hjo Dzsun visszavette a koronát országának. Megnyerte a selejtezőfutamát, megnyerte az elődöntőjét, s nem talált legyőzőre a döntőben sem. Favoritként indult, s megnyerte az olimpiát.

Eleinte úszónak indult, de a középfül-problémái miatt sportágat váltott. Szerencséjére, ki tudja, a vízben meddig jutott volna. A jégen olimpiai bajnok lett. A holland Sjinkie Knegt lett a második, míg az orosz Szemjon Jelisztratov végzett a harmadik helyen. Utóbbi szerezte az orosz sportolók csapatának első érmét Phjongcshangban.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Kitört a fűháború Óbudán

Kitört a fűháború Óbudán

Politikai csatározások és lakossági panaszok a fűnyírás körül a III. kerületben. A Fidesz-KDNP frakció nyílt levelet írt, míg az önkormányzat azt bizonygatja, hogy ütemterv szerint haladnak, és a többnapos eső is közbeszólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.05.12. hétfő, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Mi köze a Columbo-sorozatnak Karikó Katalinhoz? - Sok minden kell egy jó kutatáshoz

Mi köze a Columbo-sorozatnak Karikó Katalinhoz? - Sok minden kell egy jó kutatáshoz

Habár az információbőség széles találkozási felületet biztosít az akadémiai, valamint az azon kívüli világ között (gondoljunk csak a sajtóban megjelenő kutatási eredményekre), ez azonban mégsem feltétlenül járul hozzá a tudomány természetének mélyebb megértéséhez. A látszólag paradox helyzet különböző szélsőséges hozzáálláshoz vezethet a túlzott elvárásoktól egészen a tudománnyal szemben tanúsított fanatikus bizalmatlanságig. Írásom a tudományos munkát járja körül egy geográfus-kutató nézőpontjából, egyfajta híd szerepet kíván betölteni. Célja közelebb hozni ezt a két világot, amelyre nagy szükség van egy olyan korban, amikor az információ korlátlansága sok esetben a megértés korlátaival párosul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×