Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.3
bux:
130812.05
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Sűrűbben lesznek doppingellenőrzések

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség mindent elkövet annak érdekében, hogy a sportág ne kerüljön ki az olimpiai programból.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) eredetileg ez év decemberéig szabott határidőt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnek (IWF) arra, hogy igazolja: képes gátat vetni a nagyarányú doppingolásnak, és a sportág megtisztulása érdekében további hathatós intézkedéseket vezet be. A szövetségnek júniusban újra számot kell adnia a megtisztulás érdekében addig végrehajtott intézkedésekről. Az IWF elnöke, Aján Tamás fegyelmezett katonaként, de nem kritika nélkül fogadta el a NOB döntését.

„Negyvenkét esztendeje minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a súlyemelősport megtisztuljon, és megőrizze a helyét az olimpiai játékok műsorában. Támogatója voltam a legkeményebb szankcióknak és kezdeményezője a korábbinál sokkal alaposabb és következetesebb – más sportágaknak is mintául szolgáló - doppingellenes program kidolgozásának. Számolnom kellett azzal, hogy néhány országban valószínűleg veszítek a népszerűségemből, de ennél sokkal fontosabb volt a számomra, hogy a megalkuvás elvét és gyakorlatát száműzni tudtuk az IWF életéből” – mondta Aján Tamás, az IWF 17 éve hivatalban lévő elnöke az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatában.

A nagy tekintélynek örvendő sportvezető, és a mögötte felsorakozók elismerésre méltó igyekezete ellenére a NOB idén keményen móresre tanította a 187 tagországot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget, miután a pekingi és londoni olimpiákon levett minták megismételt vizsgálata 49 újabb doppingesetet tárt fel. Huszonkilenc súlyemelőnek kellett visszaszolgáltatnia az ötkarikás érmét.

„A korábbinál kifinomultabb vizsgálatok eredményét nem lehet megkérdőjelezni, 49 doppingesetre pedig sajnos nincs mentség. Mint egy fegyelmezett katona,

csak elfogadni tudom a NOB döntését, de a történtekkel kapcsolatban vannak kritikai megjegyzéseim is.

Ezek egy részét az első alkalmat megragadva a NOB elnökével is megosztottam. Nyilván Thomas Bach számára is elgondolkoztató lehetett az, hogy az érintett versenyzők egytől-egyik és legkevesebb két alkalommal mintát adtak a 2008-as és a 2012-es nyári olimpián, a levett anyagok egy része tehát abba a londoni doppinglaboratóriumba került, amelyet minden idők legjobbjaként emlegettek. A NOB a legszigorúbban a súlyemelést büntette, ugyanakkor el kellett ismernie, hogy ez az a nemzetközi szövetség, amely már évekkel ezelőtt elismerésre méltó doppingellenes programot tett le az asztalra, és amely legutóbb olimpiai kvótákat vett el néhány nemzeti szövetségtől. Ideje annak, hogy a NOB figyelme ne csak a nemzetközi szövetségek, hanem adott esetben a nemzeti sportszervezetek működésére is kiterjedjen, hiszen azok vannak közelebb a sportolókhoz, azok nevezik be a versenyzőket.”

Nincs valóságtartalma annak, hogy a súlyemelés a hattyúdalára készülne a 2020-as tokiói olimpián, hiszen a NOB limai ülésén született határozatok értelmében négy évvel később, Párizsban is a nyári játékok műsorában maradhat. Ennek viszont szigorú feltételeket szabtak.

"Sem mentőkötelet, sem selyemzsinórt nem kaptunk,

de kötelező az érvénye annak, hogy még tovább szigorítsuk az ellenőrzéseinket és olyan új programot mutassunk be, amely meggyőző lehet a NOB döntéshozóinak a számára. Két, nemzetközi szaktekintélyekből álló független bizottságot állítottunk fel, amelyek elismerésre méltó munkát végeztek. Sok lesz a változás, amelyek közül most csak kettőt említenék. Mostantól nem évi négy doppingellenőrzésre kell számítania a súlyemelőknek, hanem havonta ismétlődő kontrollra. Ami pedig az egy évre felfüggesztett kilenc országot, köztük Kínát és Oroszországot illeti, számukra már két újabb doppingeset következménye is a felfüggesztés egy éves meghosszabbítása lehet.” – hangsúlyozta az IWF elnöke, a NOB tagja, nem mellesleg a WADA vezetőségének a tagja.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×