Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Monspart Sarolta 70 éves

Monspart Sarolta, az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja ma hetvenéves.

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán 1967-ben szerzett diplomát. Mindössze másfél évig dolgozott tanárként, mert a sportolást nem tudta összeegyeztetni ezzel a hivatással. 1979-ben elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, majd 1980-ban a szakedzői szakot is.

A futást 1960-ban kezdte, a Budapesti Pedagógus sportklubnál. 1969-ben igazolt a Spartacushoz, és a klub színeiben 1977-ig tizennégy alkalommal nyert magyar bajnoki címet tájfutásban. Minthogy a sportágat havas terepen nem lehet űzni, télen kipróbálta magát sífutásban is, s ebben a sportágban is hat bajnoki érmet szerzett.

Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmes volt váltóban, 1972-ben azonban már, első magyarként, az övé lett az egyéni világbajnoki cím. A következő évben az első magyar nő lett, aki három órán belül futotta le a 42 kilométeres maratoni távot (ez a szám akkor még nem szerepelt az olimpia programjában). 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, az 1978-as nem hivatalos női maratoni világbajnokságon második helyezést ért el, de még ebben az évben egy fertőzés miatt be kellett fejeznie az aktív versenyzést.

Mint később mondta: egy tájékozódási futó minden edzés után tucatjával szedi ki a testéből a kullancsokat, de ezzel soha senki nem törődött, mert az őt ért tragédiáig ez nem okozott problémát. A vérszívó csípése azonban nála súlyos betegséget okozott, hosszú hónapokat töltött kórházban. Mivel az orvosok nem ismerték fel a probléma okát, sokáig más irányban folytatták a gyógykezelést. Monspart Sarolta teljesen soha nem gyógyult fel, fogyatékkal kell élnie, mert egyik lába félig merev maradt, ő maga "másfél lábúnak" mondja magát.

Állapotával sikerült kibékülnie, sőt szerencsésnek tartja magát, mert tudja, hogy alakulhatott volna rosszabbul is. Addigi életét átértékelte, férjhez ment az ismert televíziós műsorvezető Feledy Péterhez, gyermeke született.

Monspart Sarolta 1980-1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitánya volt, az első négy évben társadalmi munkában. 1989 óta mesteredző. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, egyebek mellett a Johan Béla Népegészségügyi Programban vesz részt, az Avon országos női mozgásprogram szakmai vezetője, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

A mozgásra, egészséges életmódra való nevelést fontos feladatának tartja. A magyar amatőr futóélet aktív részese, ő kezdeményezte a kocogó versenyeket és a Futapest-mozgalmat. Társadalmi munkában edzője a Női Futó-Gyalogló Klubnak, Miltényi Mártával együtt írt könyve A futás csodálatos világa címmel jelent meg.

Számos kitüntetés birtokosa: kétszer kapta meg a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát, Kiváló Sportoló, Érdemes Sportoló, Fair Play-díjas, 2003-ban megkapta a köztársaság elnökének érdemérme kitüntetést, 2010-ben pedig Prima-díjat vehetett át.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×