Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Collage of Turkish and European union flags.
Nyitókép: SimpleImages / Getty Images

Törökországnak három forgatókönyve van az iráni migrációs hullámra

Törökország tervet dolgozott ki az Iránból a háború elől menekülők esetleges hullámának kezelésére - jelentette be Mustafa Ciftci török belügyminiszter szerdán Ankarában.

A miniszter elmondta, hogy három forgatókönyvet készítettek elő: a migrációs hullám iráni oldalon történő kezelését, a menekülteket fogadó határzónák létrehozását, amennyiben a mozgást nem sikerül megfékezni, valamint az emberek ellenőrzött körülmények között történő befogadását Törökországba.

Közölte azt is, hogy az ország a hirtelen beáramlás esetére 90 ezer főre elegendő kezdeti befogadóképességet épített ki, beleértve sátortáborokat és ideiglenes szálláshelyeket.

Hozzátette, hogy

egyelőre nem érzékelnek szokatlanul élénk mozgást az iráni határátkelőknél.

Ciftci elmondta: a hatóságok értesülései szerint Irán korlátozza saját állampolgárainak kiutazását, ugyanakkor kiengedi a török állampolgárokat és harmadik országok polgárait.

A miniszter által közölt adatok szerint március 1. és 3. között 5010 személy lépett be Törökországba, míg 5495-en hagyták el az országot.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×