Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.75
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Az amerikai légerő legújabb, hatodik generációs harci gépe, a Boeing F-47.
Nyitókép: Boeing

Az F-47-es szuper vadászgép mentheti meg a Boeingot

Az amerikai légierő új, hatodik generációs harci gépe megmentheti, de akár csődbe is viheti a nagy múltú repülőgépgyárat.

„Kivételesen jól haladunk” – nyilatkozta az Air and Space Forces Magazine-nak az amerikai légierő fejlesztéséért felelős egyik tábornoka. Dale White megerősítette, hogy a program a terveknek megfelelően halad és az első F-47-es már 2028-ban felszállhat. Az altábornagy külön kiemelte, hogy milyen remek munkát végeznek a Boeing szakemberei a hatodik generációs harci repülő fejlesztésében.

Ez már csak azért is igen figyelemre méltó, mert a gyár az utóbbi időben 12 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel, ami akár az egész program jelentős csúszását is eredményezheti – írja a Defense News. A portál azonban azt is hozzáteszi, hogy szerencsére már folyik az első F-47-es gyártása.

A Boeingnek elemi érdeke, hogy sikerrel és minden csúszás nélkül fejezze be az új generációs szupergép fejlesztését. A vállalat ugyanis változatlanul veszteséges és már olyan nehéz helyzetben van, hogy megkezdte az eszközeinek értékesítését. Persze még ha minden pontosan a terv szerint halad, később akkor is számos rejtett akadály merülhet fel a rengeteg technológiai újítást felsorakoztató harci géppel.

A híres repülőgépgyárra az utóbbi pár évben rájárt a rúd. Az egykor slágerterméknek számító, Boeing 737-es utasszállítókkal történt katasztrófák és súlyos balesetek alapjaiban rengették meg a céget. A bajokat tovább tetézték a légierőnek szállított új, KC-46A tanker repülőgépek, amelyeken repedéseket fedeztek fel. Ezért le kellett állítani a gyártást és alaposan átvizsgálni az összes, már átadott repülőt. De nem sokkal több a szerencséje vállalatnak a legújabb katonai kiképzőgépével, a T-7A Red Hawk-kal sem. Ez a projekt akár két évvel is elhúzódhat, ami ugyancsak sok pénzébe kerül a Boeingnak, amelyet az is sújtott, hogy tavaly, amikor Donald Trump elnök elindította a vámháborúkat, és Kínára magas vámot vetett ki, az ázsiai nagyhatalom hatatlmas Boeing-megrendeléseket is lemondott válaszlépései részeként.

Nem csoda hát, hogy ilyen előzmények után úgy kell a vállalatnak az F-47-es sikere, mint egy falat kenyér és ezért mindent meg is tesz a cég. Például bevállalta, hogy a szerződés aláírását követően három évvel már megkezdik az F-47-es berepülését. Ez még akkor is elképesztően szoros határidő, ha a vállalat nem teljesen a nulláról kezdte a fejlesztést. Csak összehasonlításul: az előző, ötödik generációs F-22 és F-35 vadászgépek esetében ez hat, illetve öt év volt.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×