Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
315.98
bux:
150184.84
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Egymilliós fizetés az olimpiai bajnokok edzőinek

A sport értékeiről, többek között önbecsülést növelő hatásáról, közösségformáló erejéről, az életminőség megőrzésében betöltött szerepéről valamint a mindennapos testnevelés bevezetésének fontosságáról beszélt Simicskó István általános iskolásoknak a főváros XI. kerületében kedden, egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében. Az eseményen megemlítette, az olimpiai bajnokokat nevelő edzők havi egymillió forintos juttatásban is részesülhetnek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkárát Pereszlényiné Kocsis Éva igazgatónő hívta meg az albertfalvai Petőfi Sándor Általános- és Szakközépiskolába, ahol nyolcadikosokkal találkozott. Előadása a nemzedékek közötti összefogás, a sport, valamint a megbecsülés fontosságáról szólt.

"Már a sokadik újbudai iskolában vagyok itt, ahová egykor a kiváló kajakos, Kovács Kati is járt, mert fontos, hogy a nemzeti párbeszédet ilyen formában is erősítsük. Lényegesnek tartom a nemzedékek közötti folyamatos kapcsolatot, hogy az ilyen magamfajta kivénhedt politikusok átadják a tudásukat, pozitív és negatív tapasztalataikat a fiataloknak, hogy a gyerekeink már ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket mi" - fogalmazott az államtitkár, aki hozzátette: rendszeresen tanít a Rendőrtiszti Főiskolán, de az általános iskolásokkal is való találkozást is legalább olyan fontosnak tartja.

Simicskó István szerint a mindennapos testnevelés bevezetése mérföldkő volt a magyar sport történetében, s az első tapasztalatok nagyon kedvezőek. Elmondta, a sport a közjó része, a nevelés egyik legfontosabb eszköze, s ő mint sportért felelős államtitkár igyekszik a gyerekek körében is népszerűsíteni. A sport ugyanis egy olyan varázseszköz, amely a gyerekek jellemének gazdagodását erősíti, hiszen a csapatsportoknak gyakran megmutatkozik gyermekeink jelleme, egyénisége és a közösség iránti felelősségvállalása is. Ezzel a varázseszközzel a nevelése során is élnünk kell, és nemcsak a testnevelés-, hanem az osztályfőnöki órák keretében is, tette hozzá.

Az államtitkár szerint a kormány mindent megtesz az egészségesebb nemzedékek felnevelésért, s ugyanakkor a mindennapos testnevelésnek köszönhetően az élsportot és a versenysportot is tudják támogatni, mert a testnevelő tanárok most már naponta találkoznak a diákokkal, így hamarabb észreveszik a kimagasló tehetségeket, és odairányítják őket a klubokhoz.

A főváros XI. kerületének országgyűlési képviselőjének előadása során szóba kerültek a kormány más, sporttal kapcsolatos intézkedéseinek hatásai is.

"Az elmúlt másfél évben 33 milliárddal több pénz áramlott az öt látványsportágba, s ennek hatására most 50 ezerrel többen fociznak, 6 ezerrel többen kézilabdáznak, és 10 ezerrel többen kosárlabdáznak, mint előtte" - árulta el Simicskó, aki beszélt arról is, hogy hamarosan bevezetik az állami edző státuszt, s ennek köszönhetően havi egymillió forintos juttatásban részesülhetnek azok az edzők, akik olimpiai bajnokot neveltek.

Az egyik tanuló kérdésére szó esett a magyar sportolók külföldre vándorlásáról, s az államtitkár ennek kapcsán megemlítette, hogy a kormány a magyar sporttehetségek külföldre távozásának megakadályozására létrehozta a Sportcsillagok Ösztöndíját, amelynek keretében 50 reményteljes fiatal tanulhat a hazai felsőoktatási intézményekben, s részesülhet félévenként 1 millió 250 ezer forintos támogatásban.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×