Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Két olasz-angol párharc is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Két olasz-angol párharc is lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a tavaszi nyitány slágere a Napoli és a Chelsea, illetve az AC Milan és az Arsenal összecsapása lesz.

Paul Breitner, a Bayern München és a Real Madrid korábbi játékosa, a nyugatnémet válogatott egykori világ- és Európa-bajnoka, mint a döntő nagykövete, reménykedéssel teli szózattal vezette fel a sorsolást. Abban bizakodott és bizakodik, hogy a Bayern München, a döntő városának csapata, ott lehet majd a fináléban. (1984, az AS Roma döntőbeli részvétele óta nem játszott "hazai pályán" egyetlen klub sem BEK-, illetve BL-döntőt.)

Utána rögzítették a szokásos szabályok szerinti menetrendet, maradt a régi rend, a csoportgyőztesek és a csoportmásodikok közül is egy-egy csapat kerül minden párba. Azonos nemzetbeliek, illetve azonos csoportban szerepeltek nem kerülhetnek össze, ezért aztán az olasz Inter, például, nem nyolc, hanem öt csapat közül kaphatott csak ellenfelet.

A mérkőzéseket február 14-én, 15-én, 21-én, 22-én, illetve március 6-án, 7-én, 13-án és 14-én rendezik.

Negyed egykor megkezdődött a nyolcaddöntő sorsolása. A Lyont Fortuna gyorsan boldoggá tette.

A menetrend:
Olympique Lyon-Apoel FC
Napoli-Chelsea
AC Milan-Arsenal
FC Basel-Bayern München
Bayer Leverkusen-Barcelona
CSZKA Moszkva-Real Madrid
Zenit-Benfica
Olympique Marseille-Inter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Érik a nemzetközi botrány: Amerika megkérdőjelezte a választási rendszert, kiutasítottak két hivatalnokot

Brazília pénteken megtagadta a beutazási vízumot a Trump-adminisztráció két tisztségviselőjétől, akik a gyanú szerint azért utaztak volna az országba, hogy megkérdőjelezzék a helyi választási rendszer megbízhatóságát – közölte a Reuters hírügynökséggel az ügyet jól ismerő két brazil illetékes. A névtelenséget kérő források szerint az amerikai látogatás kísérletet jelentett a brazil elnökválasztás befolyásolására, amelyen a hivatalban lévő baloldali államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a Donald Trumphoz közel álló Flávio Bolsonaro szenátorral mérkőzik meg októberben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×