Infostart.hu
eur:
360.95
usd:
317.03
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Tévez perelne büntetése után

Carlos Tévezt négy heti fizetése, azaz nagyjából 600 ezer angol font megvonásával büntette a Manchester City labdarúgócsapata a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen tanúsított magatartásáért. Az argentin csatár perrel fenyegetőzik.

Az angol bajnokságban vezető együttes fegyelmi testülete közel egyhónapos vizsgálatot követően hozta meg döntését, miután bizonyítottnak találta, hogy az argentin csatár Roberto Mancini vezetőedző kérése ellenére nem volt hajlandó csereként pályára lépni a 2-0-ra elveszített szeptember 27-i müncheni találkozón.

A vizsgálatot folytató bizottság szerint a futballista öt pontban szegte meg szerződését, melyben többek között az is benne van, hogy mindig kötelező játszania csapatában, ha erre kiválasztják.

A fizetésmegvonás mellett kedden két hétre el is tiltották a támadót, ám ezt már Tévez "letöltötte", így az edzéseket látogathatja, s ha Roberto Mancini úgy dönt, akár játszhat is. Ugyan a bajorok elleni meccs után az olasz szakember úgy fogalmazott, hogy Tévez pályafutása a csapatnál véget ért, kedden a csatár tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy félreértették Mancini szavait.

Tévez közben azt fontolgatja, hogy becsületsértés miatt pert indít az olasz edző ellen.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

A korrekció napja lehet a péntek a forint piacán, miután az elmúlt napok jelentős gyengülését kiváltó olajár-emelkedés megtorpant. A Brent árfolyama több dollárral csökkent, az euró-forint jegyzése a csütörtöki 365 körüli szintekről erős korrekcióba kezdett. A magyar valutának emellett némi támaszt adhat, hogy az energiaársokk hatására a piac kevesebb MNB-kamatvágást áraz, miközben a kereskedők továbbra is a közel-keleti fejleményeket, az amerikai vámfenyegetéseket, a dollár mozgását és a kötvényhozamokat figyelik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×