Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
319.11
bux:
144592.73
2026. július 23. csütörtök Lenke

BL: Messi utolérte a legendás magyar futballistát

Nem született nagy meglepetés a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján - egyetlen kivétellel. Alkalmasint kevesen tippeltek volna arra, hogy a ciprusi Apoel pontot tud szerezni Ukrajnában. A Barcelona futball-leckét adott a BATE Boriszovnak, s ezúttal (ellentétben a keddi nappal) nyert legalább az egyik angol is. A magyarok közül Huszti Szabolcs győztes, Köteles László és Tőzsér Dániel vesztes csapatban játszott.

Andre Villas-Boas, a Chelsea portugál menedzsere csapata mérkőzése előtt értetlenkedett, miért gond az sokaknak, ha Frank Lampard nem kezdő. Hiszen a klublegenda bár nem kezdett az utóbbi meccseken (négyből háromszor), azért fontos és integráns része a keretnek. Lampard a Mestallában kezdett, s Villas-Boas ezzel jó döntést hozott. Az addig is jól játszó középpályása szerezte a mérkőzés egyetlen vendéggólját az 56. percben. A Valencia azonban nem adta könnyen a pontokat, a 87. percben Soldado révén kiegyenlített. A spanyolok tizenegyest kaptak, miután Salomon Kalou teljesen érthetetlenül kézzel ütött a labdába.

Az E csoport másik mérkőzésén a Bayern Leverkusen Lars Bender az első félidő 30. percében lőtt góljával, valamint Michael Ballack az utolsó pillanatokban elért találatával megérdemelten nyert a belga Genk ellen. A csapatkapitányi szalagot is viselő Köteles László, valamint Tőzsér Dániel végigjátszották a mérkőzést.

Az F csoportban az Arsenal sokat támadott, s ezért megérdemelten nyert az Olympiakosz ellen. Alighanem egy erősebb ellenféllel szemben még nagyobb gondot jelentett volna a védelem sorozatos bizonytalankodása. Az első 20 percet nagyon megnyomták az Ágyúsok akkor született Oxlade-Chamberlain és André Santos gólja is. (A 18 éves angolnál fiatalabban még egyetlen honfitársa sem szerzett gólt a BL-ben.) Torrijos a 27. percben szépített, s ettől kezdve az Arsenal hívei kicsit izgultak - nagyon azért nem kellett. Megyeri Balázs, a görögök tartalékkapusa benevezett, nem játszó tartalékként nézte végig a mérkőzést.

Az Olympique Marseille meglepően simán, 3-0-ra intézte el a Borussia Dortmundot. A franciák góljait André Ayew (2) és Loic Remy szerezték. Õk ketten voltak a mezőny legjobbjai, a harmadik találat előtt Remy harcolta ki a büntetőt, amit az OM korábbi világsztárjának, Abedi Pelének a fia értékesített.

A G csoportban a Zenit 3-1-re megverte a Portót. Pedig a portugálok vezettek Rodriguez góljával, de aztán a folytatásban Sirokov kétszer is bevette a Sárkányok kapuját, majd a hajrában a portugál Danny is lőtt egy gólt a honfitársainak. Huszti Szabolcs a hajrában pályára lépett - ez volt pályafutása első BL-szereplése.

A Sahtar meglepetésre csak 1-1-re végzett a masszívan védekező Apoellel. A ciprusiak macedón válogatottja, Ivan Tickovski szerezte a mérkőzés első gólját, a brazil Jadson révén az ukrán bányászcsapat ezt csak kiegyenlíteni tudta.

Fehéroroszországban a Barcelona nagyon könnyen győzött. Lionel Messi két gólt is szerzett, s ezzel immár ő a nemzetközi kupák történetének legeredményesebb argentin játékosa, Hernán Crespo elsőségét elvéve. Nem mellékesen Messi 194-re növelte a Barcelona színeiben szerzett találatai számát, s ezzel befogta az örökranglistán az eddigi második helyezettet, Kubala Lászlót. (Az első helyen César áll, 235 góllal. Alkalmasint csak idő kérdése, a Bolha mikor éri őt is utol.) A katalánok a legutóbbi négy meccsükön húsz gólt szereztek.

Milánóban a Viktoria Plzen bő ötven percen keresztül remekül tartotta magát, de aztán a visszatérő Zlatan Ibrahimovic gólra váltott egy büntetőt, majd Antonio Cassano is gólt szerzett a svéd passzából - a vége sima Milan-győzelem. Cassano egyébként hét esztendő után lőtt ismét gólt a BL-ben.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:
E csoport:
Valencia (spanyol)-Chelsea (angol) 1-1
Bayer Leverkusen (német)-Genk (belga) 2-0
1. Chelsea 4, 2. Leverkusen 3, 3. Valencia 2, 4. Genk 1

F csoport:
Arsenal (angol) -Olympiakosz (görög) 2-1
Olympique Marseille (francia)-Borussia Dortmund (német) 3-0
1. O. Marseille 6, 2. Arsenal 4, 3. Dortmund 1, 4. Olympiakosz 0

G csoport:
Zenit (orosz) -FC Porto (portugál) 3-1
Sahtar Donyeck (ukrán) -APOEL Nicosia (ciprusi) 1-1
1. Apoel 4, 2. Zenit 3, 3. Porto 3, 4. Sahtar 1.

H csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz) -FC Barcelona (spanyol) 0-5
AC Milan (olasz)-Viktoria Plzen (cseh) 2-0
1. Barcelona 4, 2. Milan 4, 3. Viktoria 1, 4. BATE Boriszov 1.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×