Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

5 ezer milliárdos közlekedési infrastruktúrafejlesztés jön - a nap hírei

A külgazdasági és külügyminiszter szerint el kell kerülni, hogy a víz miatti konfliktusok biztonsági fenyegetést jelentsenek a világra. Az Egyesült Királyságban ismét kezdeményezheti a parlament ülésének felfüggesztését a miniszterelnök. A hivatalos dokumentumok szerint az amerikai elnök valóban vizsgálatot kért ukrán kollégájától politikai riválisa ellen. Az InfoRádió legfontosabb szerdai hírei

A külgazdasági és külügyminiszter szerint el kell kerülni, hogy a víz miatti konfliktusok biztonsági fenyegetést jelentsenek a világra. Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés vízgazdálkodással foglalkozó rendezvényén kiemelte: az előrejelzések szerint 2050-re 4,8 milliárd ember él majd vízhiányos területen, ami feszültségek kirobbanásához vezethet.

2024-ig 5 ezer milliárd forintot fordít a közút- és vasúthálózat fejlesztésére a kormány. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a fejlesztések ezer kilométernyi új út megépítését teszik lehetővé. Kiemelte: a kormány célja az is, hogy 2023-ig a megyeszékhelyek, megyei jogú városok és kiemelt ipari parkok elérhetőek legyenek a gyorsforgalmi úthálózaton.

Közösen javasol megoldást a munkaerőhiány kezelésére a munkástanácsok és a gyáriparosok szövetsége. A két szervezet becslése szerint mintegy 200-250 ezer ember hiányzik a magyar gazdaságból, az ország demográfiai helyzete miatt pedig azzal kell számolni, hogy évente 40 ezerrel csökken a munkavállalók száma.

A szakképzési stratégia nyilvánosságra hozatalát és társadalmi vitáját kéri az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Szűcs Tamás érdek-képviseleti elnök közleményében azt írja: a 2020-ra tervezett teljes bevezetés túlzó elvárás, hiszen az átalakítás irányítói még semmilyen konkrétummal nem álltak elő.

Csak betartható, reálisan végrehajtható ígéreteket tesz főpolgármester-jelölti kampányában Tarlós István. A harmadik ciklusára készülő főpolgármester a Századvég Alapítvány konferenciáján megismételte, hogy a jelöltség elvállalása előtt 15 pontos megállapodást között a miniszterelnökkel. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor figyelemreméltó feltételek biztosításába egyezett bele.

Karácsony Gergely szerint a jobboldali populizmus ellensúlya a nagyvárosokban jön létre, onnan lehet visszaszerezni az ország szabadságát. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a Republikon Intézet konferenciáján úgy fogalmazott: néhány hét múlva egy sokkal zöldebb és szabadabb város lehet Budapest.

Az elsőfokú ítéletet súlyosbítva jogerősen négy év letöltendő börtönre ítélte Mengyi Roland volt fideszes képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla. A politikust különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt mondták ki bűnösnek.

Csődöt jelentett a Thomas Cook brit utaztatási cég osztrák, lengyel és német leánycége is. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a Neckermann Magyarország most azon dolgozik, hogy megoldja a brit anyavállalat csődje utáni helyzetet.

Az Egyesült Királyságban ismét kezdeményezheti a parlament ülésének felfüggesztését a miniszterelnök. Boris Johnson a londoni alsóház ülésén közölte: a kabinet továbbra is el akarja érni, hogy mielőbb új programot mutathasson be. Ehhez a mostani ülésszakot lezárnák, és egy időre felfüggesztenék az ülésezést. Legutóbb ezt az időszakot a miniszterelnök öt hétre nyújtotta volna, de ezt a brit legfelsőbb bíróság törvénytelennek minősítette.

Az amerikai elnök többször is vizsgálatot kért ukrán kollégájától Joe Biden elnökjelölt-aspiráns és fia ukrajnai ügyleteinek feltárására. Ez derült ki a két elnök telefonbeszélgetéséből, amelynek leiratát a washingtoni Fehér Ház hozta nyilvánosságra. A beszélgetés elmúlt napokban kiszivárgott részletei nyomán a képviselőház demokrata párti elnöke kedden bejelentette: az alsóház hivatalosan elindítja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz szükséges vizsgálatot Donald Trump ellen.

Izraelben Benjámin Netanjahut kérte fel kormányalakítására az államfő. A jobboldali Likudot vezető, hivatalban lévő miniszterelnök pártja a múlt keddi parlamenti választáson 31 mandátumhoz jutott. Ellenfele a centrista Kék-fehér párt 33 parlamenti helyet szerzett. Egyik tömörülés sem képes önállóan kormányt alakítani.

Romániában átmenetileg ismét engedélyezhetik a medvevadászatot. A bukaresti szenátus által megszavazott módosítás alapján a barnamedve öt évre lekerül a szigorúan védett állatfajok listájáról. Romániában azóta szaporodtak el a medvetámadások, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban a populációt szabályozó vadászatot is betiltotta.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×