Szlovénia és Horvátország függetlenedési törekvése már 1989-ben is érezhető volt, s miután 1990 áprilisában az első többpárti választásokon mindkét országban demokratikusan választott vezetők kerültek kormányra, a folyamat tovább erősödött. Zágráb és Ljubljana úgy vélte, hogy csak úgy jöhet létre demokratikus rendszer országaikban, ha elvágják a kötelékeket köztük és a belgrádi vezetés között.
Zágráb és Ljubljana előbb megpróbálta tárgyalások útján átalakítani Jugoszlávia belső berendezkedését. Slobodan Milosevic szerb elnök viszont központosított jugoszláv államot akart, amelyben a szerbeké a politikai és gazdasági vezető szerep. 1991 ősze előtt az Európai Közösség és az Egyesült Államok sem kívánta szentesíteni a délszláv állam széthullását.
Szlovéniában kevés szerb élt, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy Belgrád viszonylag gyorsan belenyugodott Szlovénia függetlenségébe. Szlovénia függetlenségi harca, a "tíznapos háború" viharos gyorsasággal fejeződött be, és 62 halálos áldozattal járt.
Horvátország lakosságának viszont 15 százaléka volt szerb nemzetiségű. A horvát-szerb háború hosszúra nyúlt (1991-1995), 20 ezer halottat követelt, de Zágráb végül fegyveres úton visszaszerezte szerb kézre került területeit.
Néhány hónappal a függetlenségi nyilatkozatok után elsőként Németország ismerte el a horvát és a szlovén függetlenséget, amikor már Horvátországban javában dúlt a háború. Németország példáját rövidesen Magyarország és több európai ország is követte, s ezzel megpecsételődött Jugoszlávia sorsa.
Szlovénia és Horvátország az elmúlt 25 évben eltérő fejlődési utat járt be. Szlovénia gyorsabban, Horvátország pedig hosszú küzdelem árán csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Szlovénia 2004 óta az EU és a NATO tagja, s 2007-ben bevezette a közös európai fizetőeszközt, az eurót, míg Horvátország csak 2013 óta EU-tag és változatlanul nemzeti fizetőeszközét, a kunát használja.
Az évfordulót mindkét országban beárnyékolják az elmúlt évek gazdasági és társadalmi bizonytalanságai.
A függetlenné válás után Szlovénia hosszú ideig stabil, jómódú államnak számított, ahol az egymást követő kormányok politikája nem változott jelentősen. A szép növekedési pályát befutó szlovén gazdaság a világgazdasági válság 2008-as kitörése után súlyos pénzügyi gondokkal küzdött. Jelenleg úgy tűnik, sikeresen kezeli a recessziót, de az igazi kilábaláshoz továbbra is támogatnia kellene a külföldi tőke beáramlását. A szlovén állam és annak számos vezetője viszont még mindig idegenkedik a külföldi tőkétől: úgy véli, hogy ezáltal elveszíti saját gazdasága felett az irányítást, és meggyőződése, hogy a szlovén gazdaság versenyképes a fejlett piacokon. 2014-ben a gazdasági-pénzügyi válság társadalmi hatásai miatt előre hozott választást tartottak, amelyet Miro Cerar jogászprofesszor alig egy hónappal korábban alakított pártja nyert meg. A balközép koalíció azóta nagyon sokat veszített népszerűségéből. A párt a privatizációs folyamat megállításával kampányolt, jóllehet e folyamatot most mégis kénytelen engedélyezni.
Horvátországban a lakosság életszínvonala a háború után kevésbé emelkedett, és nyilvánvalóvá váltak a privatizáció, a gazdasági átalakulás hibái, jóllehet Zágráb a szlovénhez hasonló privatizációs modellt választott. Míg Szlovéniában e folyamatot racionálisan, a korrupciót lehetőleg szerint háttérbe szorítva hajtották végre, Horvátországban számos hiba csúszott a megvalósításba. A 2000-es évek elejétől szépen teljesítő horvát gazdaság, amely 2002 és 2007 között átlagosan 4-5 százalékos GDP-növekedést ért el, 2008-ban megroppant, s a helyzet a következő években tovább romlott. Az ország 2015-ben hivatalosan kilábalt a recesszióból, de nagy az elszegényedés, magas a munkanélküliség, a fiatalok ezrével vándorolnak jobb megélhetést keresve más EU-tagállamokba.
Horvátország függetlenségének nemzetközi elismerése Franjo Tudjman akkori horvát elnök és pártja, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) számára elegendő politikai tőkét jelentett, hogy fölényesen megnyerje az 1992-es választásokat. A HDZ hatalma Tudjman 2000-es haláláig tartott, utána a szociáldemokrata Ivica Racan kormányzott. A 2003-as előre hozott parlamenti választásokon ismét a HDZ győzött, amely addigra megszabadult korábbi jobbszárnyától, és határozottan kiállt Horvátország euroatlanti integrációja mellett. Ivo Sanader kormánya 2005-ben megkezdte az EU-csatlakozási tárgyalásokat. Sanader 2009-ben váratlanul lemondott, az új kormányfő a szintén HDZ-s Jadranka Kosor lett. Rá hárult a válságkezelés és az EU-csatlakozás érdekében a korrupció elleni harc. A HDZ belebukott saját harcába, Sanadert korrupciós vádakkal őrizetbe vették. 2011-ben ismét a szociáldemokraták (SDP) kerültek hatalomra, Zoran Milanovic kormányzása alatt lépett be Horvátország az EU-ba. A 2015. novemberi parlamenti választásokon a HDZ és az SDP fej fej mellett végzett, végül a HDZ egy kisebb párttal alakított kormányt, amely azonban júniusban megbukott, és szeptemberben előre hozott választások lesznek.
A migrációs válság Horvátországot és Szlovéniát is súlyosan érintette, több százezer illegális bevándorló halad át rajtuk, ami belpolitikai és külpolitikai feszültségekhez vezetett.
A bizonytalanság kihat a negyedszázados évfordulóra is. A szlovén kormány nagyszabású rendezvényekkel készül az évforduló megünneplésére, a horvát a közvélemény figyelmét viszont inkább a belpolitikai csatározások és a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság kötik le
