Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
319.11
bux:
144592.73
2026. július 23. csütörtök Lenke

Andy Vajna: Eddig mindenki tőlem félt

Kiemelten kell foglalkozni a filmkészítés mellett a marketinggel és az értékesítéssel is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Andy Vajna kormánybiztos. Beszélt arról is, hogy új irányt kell adni a magyar filmszakmának.

Idén kettő-négy, jövőre hat-nyolc magyar film készülhet - mondta az InfoRádió Arénájában Andy Vajna kormánybiztos. Kiemelte: nem kezdenek hozzá olyan filmekhez, amelyeknél nem áll rendelkezésre a szükséges forrás.

Arról is beszélt, hogy a jövőben a támogatást három elv mentén ítélik oda. Az a cél, hogy a magyar kultúrát továbbfejlesszék, külföldön is népszerűsítve azt, a gyártott filmek Magyarországon sikeresek legyenek és készüljenek érdekes művészfilmek, amelyek eséllyel versenyeznek Cannes-ban vagy Berlinben - fejtette ki.

Mint mondta, eddig mindenki tőle félt, hogy majd a "Terminator választja ki a forgatókönyveket", de nem erről van szó, nem csak amerikai típusú szuper-akciófilmek fognak készülni Magyarországon. Andy Vajna szerint az is lehetséges, hogy megadott témákra írnak ki pályázatokat.

A kormánybiztos szerint fontos, hogy a jövőben a marketingcélokra is megfelelő összegeket fordítsanak, és további újítás lesz, hogy az értékesítésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek - tette hozzá.

Andy Vajna arról is beszélt, hogy a legfontosabb feladatának a tehetségek felfedezését és kiválasztását tartja. Hangsúlyozta: azon is dolgoznak, hogy az adókedvezményt stabillá tegyék, mert ez vonzóvá teszi Magyarországot a külföldi filmkészítők számára.

A terveik között szerepel, hogy minden itt forgatott külföldi filmnél legyenek magyar asszisztensek, akik így a legjobbaktól tanulhatják meg a szakmát. Andy Vajna elmondta azt is, reményei szerint jövő év végén már a közönség is érezni fogja a változásokat.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×