Donald Trump és Vlagyimir Putyin látogatásának időbeli közelsége mindössze szerencsés egybeesés, de így tudják mutatni, hogy a kínai-amerikai közeledés – de legalábbis a kapcsolatok stabilizálódása – semmilyen módon nem érinti a jó kínai-orosz kapcsolatokat. Az amerikai elnök eredetileg márciusban utazott volna a kínai fővárosba, de májusra halasztották a látogatást az iráni háború miatt, az orosz elnök látogatásának tényét pedig már az év elején bejelentették. Az időpontok összeérése így aztán Kínának és Oroszországnak lett kedvez – mondta Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádióban.

Peking mindeközben globális hatalmi, diplomáciai központ lett, fogalmazott, emlékeztetve, hogy ebben a félévben a Biztonsági Tanács öt állandó tagja közül mindegyik állam- vagy kormányfője ellátogatott, vagy el fog látogatni Kínába. A sort Emmanuel Macron francia elnök kezdte 2025 decemberében, utána Keir Starmer brit miniszterelnök járt ott, ezután az amerikai elnök, majd pedig az orosz elnök.

Elzarándokol hozzájuk az egész világ

– fogalmazott a sinológus.

Hangsúlyozta, hogy a kínaiak jobban szeretik, ha ők lehetnek a házigazdák, ez akár a kínai császárkori hagyományokra is visszavezethető.

„Ilyenkor nagy pompával szokták fogadni az oda látogató vezetőket – kivéve az uniós vezetőket, akiket az utóbbi években inkább meg szokták alázni, de azokat a vezetőket, akiket le akarnak nyűgözni, azokat nagy pompával fogadják. (.) De persze Hszi Csin-ping is utazik, az elnök például Magyarországon is járt 2024-ben. Bőven van precedens arra, hogy elutazik valahova, de mintha ritkábban tenné tiszteletét más országokban, mint ahányan hozzá elutaznak. Kínában inkább a miniszterelnök, valamint a külügyminiszter szokott utazgatni” – magyarázta Salát Gergely.

Arra a kérdésre, hogy miért bánnak Kínában így az uniós vezetőkkel, elmondta: nem utálatról van szó, a nagyhatalmi politika nem erről szól, a kínai kultúra végképp. Inkább arról van szó, hogy az Európai Unió vezetése benne maradt egy anakronisztikus világban, amikor az EU még erősebb volt, mint Kína, és diktálhatta a feltételeket. Abban az időben még „kiselőadásokat” tarthattak a kínai vezetőknek arról, hogy miként kellene az emberi jogokat, valamint az ujgur helyzetet, a kisebbségi ügyeket megoldani, a gazdaságpolitikát pedig hozzáigazítani a nyugati standardokhoz.

Ennek a korszaknak a szakértő szerint nyilvánvalóan vége, csak az európai vezetők mintha még nem nagyon ébredtek volna erre rá, „és amikor már negyedszer mennek Pekingbe és előadják a szokásos kiselőadásaikat, akkor ötödszörre már nem a legkedvesebben fogják őket fogadni”.

Beszélt arról is, hogy a kínai-európai gazdasági kapcsolatok sincsenek igazán rendben. Egyrészt

a kínai ipar egzisztenciális fenyegetést jelent az európai ipar számára.

Elég megnézni például a német gazdaság számait, és látszik, hogy a német iparnak a kínai nagyon fontos konkurenciája lett, és elkezdte kiszorítani a világpiacról a német autókat és más termékeket. Ez az egész európai gazdaságra jellemző. Az országok és a cégek mellé nagyon komoly versenytárs nőtt fel, amely elképesztő versenyképes termékeket tud szállítani. „Ez a mi szempontunkból nagyon nincsen rendben. A kínaiak szempontjából persze rendben van” – jegyezte meg.

Az autóipari példánál maradva Salát Gergely rámutatott arra is, hogy Kína nem egy monolit egység, nincs ebben központi irányítás, hanem például a BYD menedzsmentje dönti el, hogy ő akar-e, mennyiért akar, milyen autót akar eladni, abból mennyit akar eladni, és ezek a céges döntések állnak össze azzá a hihetetlen árudömpinggé, ami Európát fenyegeti.

Harmadik szempontként említette, hogy ezek a kínai termékek, autók tényleg jók, nem csak arról van szó, hogy jól néznek ki és van bennük mondjuk karaoke-gép.

„Ám – és ezt az európai vezetők rendszeresen felvetik – jelentős állami támogatás van, vagy legalábbis volt abban, hogy ezek a cégek ilyen versenyképessé váljanak, de olyan méretgazdaságosság van Kínában, olyan hatalmas a belső piac, amire érdemes volt hatalmas tömegtermelést felfuttatni. És olyan elképesztő kutatás-fejlesztési tevékenységet végeztek ezek a cégek, hogy a fejünkre nőttek, pontosabban az elektromos autókban abszolút megelőztek minket” – emelte ki, megjegyezve, hogy a belső égésű motoros autóknak nem föltétlenül van jövője.

Ám Kína helyzete sem könnyű. Az ország legnagyobb problémája az, hogy túl sokat termel, túl sokat gyárt. A világ feldolgozóipari termelésének a 31-32 százalékát Kína adja, miközben a világ lakosságának csak 15 százalékát teszi ki. Tehát kétszer annyit gyárt, mint amennyire átlagosan szükség lenne az országon belül. Ezért kénytelen külföldön eladni, és ugyanez igaz gumipapucsra meg minden másra is. Ráadásul

nem fogyasztanak eleget a kínai emberek.

Ennek oka részben a kínaiak egy kulturális sajátossága, az, hogy szeretnek takarékoskodni, átlagosan a fizetésük 30 százalékát megtakarítják, befektetik. Erre jött rá a koronavírus-járvány, amikor a bizonytalan, hirtelen változó körülmények miatt a befektetések iránti bizalom megcsappant, és most a kínaiak úgy vannak vele, hogy inkább visszafogják a fogyasztást.

A cikk alapjául szolgáló interjút Exterde Tibor készítette. A teljes beszélgetést megnézhetik és meghallgathatják alább.