Infostart.hu
eur:
375.98
usd:
319
bux:
127130.16
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pexels.com

Komoly aggodalmakat váltott ki az új orosz határterv

Litvánia, Lettország, Észtország és Finnország aggodalmát fejezte ki szerdán amiatt, hogy Oroszország állítólag egyoldalúan megváltoztatná a közte és több északi állam között húzódó tengeri határokat.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a Moscow Times című orosz lap kedden írta meg, hogy a jogszabályokat tartalmazó orosz kormányzati honlapon megjelent a védelmi minisztérium törvénytervezete, amely azt javasolta, hogy Oroszország egyoldalúan módosítsa a Finnországgal, Észtországgal és Litvániával közös balti-tengeri határait. A dokumentumban a tárca javasolta, hogy Oroszország nyilvánítsa a Finn-öböl keleti részén, valamint a kalinyingrádi régióban található Baltijszk és Zelenogradszk városok közelében lévő vízterületeket saját felségvizévé. Ehhez azt indítványozták, hogy változtassák meg a térség határkoordinátáit. Az előterjesztés szerzői azzal érveltek, hogy az 1985-ben megállapított jelenlegi földrajzi koordináták "nem felelnek meg teljesen a jelenlegi földrajzi helyzetnek". A dokumentum másnapra eltűnt a kormányzati honlapról.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerdán a térségbeli helyzet "nyilvánvaló eszkalációjának" nevezte a tervezetet, amelyre szerinte "megfelelően határozott választ" kell adni. A vilniusi külügyminisztérium közölte, hogy "teljes körű magyarázatot" fognak kérni Oroszország képviselőjétől.

Elina Valtonen finn külügyminiszter az X-en kijelentette, hogy Oroszország a tengeri határok önkényes megváltoztatásával megsértené az ENSZ erre vonatkozó egyezményét. Mindazonáltal megjegyezte, hogy ez pusztán az Oroszországtól megszokott "rutin", ezért nem nevezné provokációnak.

Alexander Stubb finn elnök az X-en közölte, hogy Oroszország nem vette fel a kapcsolatot Finnországgal ez ügyben. "Finnország így viselkedik mindig: higgadtan és a tényekre alapozva" - tette hozzá.

Baiba Baze lett külügyminiszter megjegyezte, hogy országa kapcsolatban áll Finnországgal, Litvániával és más balti-tengeri országokkal a helyzet tisztázása érdekében.

Margus Tsahkna észt külügyminiszter szerint a dokumentumnak az a célja, hogy "zavart keltsen".

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telik a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×