Infostart.hu
eur:
360.36
usd:
309.39
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

A szlovák EP-képviselők visszautasítják Szijjártó Péter kijelentéseit

Nyolc szlovák európai parlamenti képviselő visszautasította Szijjártó Péter szlovák rendőrséggel kapcsolatos kijelentéseit, és egy hivatalos levelet is megfogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszternek, amiért védelmébe vette a múlt pénteken letartóztatott, majd elengedett Tibor Gašpart, Szlovákia egykori rendőrfőkapitányát.

Kisebb virtuális szópárbaj alakult ki több szlovák politikus és a magyar külügy között az elmúlt napokban. Az egymás közti üzengetést az indította el, hogy múlt pénteken a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomozói letartóztatták Szlovákia korábbi országos rendőrfőkapitányát, Tibor Gašpart. A Robert Fico vezette ellenzéki Smer választási listáján induló egykori rendőrfőnököt vasárnap aztán szabadlábra helyezték. Az Ezékiel 7 fedőnevű akció során Tibor Gašpar mellett két másik személyt is azzal gyanúsított meg a rendőrség, hogy egy bűnszervezet élén álltak, amely a rendőrséget politikai és gazdasági ügyekben kihasználta. A gyanú szerint a volt rendőrfőnök és társai a hálózatukba tartozó nyomozókat használták, ha valamilyen ügyet szerettek volna elsimítani a rendőrségen belül.

Tibor Gašpar őrizetbe vételének híre Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez is eljutott, aki a közösségi médiában azzal kommentálta az ügyet, hogy „világszerte hajtóvadászat zajlik a nemzetközi liberális mainstreammel felvállaltan szembehelyezkedő, a nemzeti érdekeket bátran képviselő politikusokkal szemben”. Ide sorolta az előző amerikai elnök, Donald Trump, valamint a Tibor Gašpar és a boszniai szerb vezető Milorad Dodik elleni eljárást is.

Robert Fico, a Smer elnökeként méltatta Szijjártó Péter szavait, és azt állította, hogy Tibor Gašpar őrizetbe vétele politikai manipuláció eredménye. Hamran István országos rendőrfőkapitány erre reagálva abszurdnak nevezte azokat az állításokat, melyek szerint a szlovák rendőrség munkáját az amerikai milliárdos, Soros György irányítja Zuzana Čaputová államfőn és Ódor Lajos kormányfőn keresztül. Hamran felszólította Robert Ficót, hogy ne vonja be a rendőrséget a választási kampányba.

A magyar külügyminiszter nyilatkozata – Fico véleményével ellentétben – ugyanakkor több szlovák politikus nemtetszését is kiváltotta. Reagált rá többek között Mikulás Dzurinda volt miniszterelnök, a Modrí-Híd választási párt listavezetője; Eduard Heger ugyancsak korábbi kormányfő, a Demokrati párt elnöke, továbbá a Progresszív Szlovákia, az OĽaNO, a Hlas és a Szabadság és Szolidaritás párt képviselőjelöltjei is.

Nyolc szlovák európai parlamenti képviselő pedig hivatalos levelet is megfogalmazott Szijjártó Péternek. Ivan Štefanec EP-képviselő a magyar külügyminiszternek írt levelében emlékeztetett arra, hogy a demokratikus országokban a politika nem avatkozik be a rendőrség munkájába. „Meggyőződésünk, hogy a korrupció elleni küzdelem fontos a társadalom minden szintjén, és a bűnüldöző szervek munkája ebben nélkülözhetetlen. Fontos, hogy mindenhol mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkozzanak” – írta a levélben. A szlovák európai parlamenti képviselők figyelmeztették Szijjártó Pétert, hogy kijelentései nem segítik elő a jószomszédi kapcsolatokat.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×