Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Sir Tony Radakin a brit fegyveres erők vezérkari főnöke. Forrás:Wikipédia
Nyitókép: Forrás:Wikipédia

Brit vezérkari főnök: az orosz hadsereg ütőképessége felét már elvesztette

Sir Tony Radakin admirális szerint bár az ukrán ellentámadás lassabban halad a vártnál, de már most komoly eredményei vannak.

A londoni Financial Times-nak nyilatkozva a tengernagy azt hangsúlyozta, hogy a mélyen tagolt orosz védelem áttöréséhez Kijev a legjobb taktikát alkalmazza. Támadások sorozatával lassan felőrlik az oroszok erejét, aztán egy hirtelen csapással áttörik a vonalaikat. Azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat egy ilyen erős védelmet áttörni.

Kijev néhány nyugati szövetségese csalódott, amiért az egy hónapja indított ukrán ellentámadás nem hozott olyan gyors és látványos sikereket, mint a korábbi nagy offenzíva. A brit tengernagy azonban arra hívta fel a figyelmet: nagyon nehéz a több mint ezer kilométer hosszú frontvonalon úgy támadni, hogy azzal az oroszoknak okozzanak nagyobb veszteséget, mint saját maguknak. „Ezért támadnak az ukránok egyszerre több helyen is, próbálgatják, hogy hol a leggyengébb az orosz védelem" – mondta.

Ugyanakkor Radakin admirális elismerte, hogy az orosz aknamezők „a vártnál sokkal kiterjedtebbek”, és az ukránoknak hiányzik a légi támogatás is. Emellett Kijev nem minden olyan felszerelést kapott meg a szövetségeseitől, amire az átfogó offenzívához szüksége lett volna. Viszont a brit katonai vezető igazságtalannak tartaná, ha határidőket kérnének számon az ukránokon hiszen, „Oroszország már annyira gyenge, hogy nincs ereje ellentámadást indítani”.

„A hadseregük ütőképességnek csaknem felét már elvesztették az oroszok”

– mondta Radakin tengernagy. „Tavaly tízmillió tüzérségi gránátot lőttek ki, de legjobb esetben is csak évi egymilliót képesek gyártani. Egy év alatt elvesztettek 2500 harckocsit, miközben évente legfeljebb csak kétszázat tudnak előállítani” – összegezte az orosz hadsereg gondjait.

A brit fegyveres erők első embere ugyanakkor cáfolta, hogy az Ukrajnának nyújtott nagyarányú fegyverszállítások meggyengítették volna Nagy-Britannia védelmi képességeit. Bár azt elismerte, hogy a hadseregre ráférne az alapos korszerűsítés, mivel, ahogy fogalmazott, „elég régi” páncélozott járműveket használnak a britek.

"Ahhoz, hogy megfelelő elrettentető erővel rendelkezzünk, növelnünk kell a fegyverkészleteinket, ehhez pedig szükség van a hadiipari termelés fokozására" – hangoztatta a Financial Timesnak Sir Tony Radakin tengernagy.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×