Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az Action Aviation által 2023. június 20-án közreadott képen a Titan elnevezésű merülőhajót készítik fel a merüléshez június 18-án. A Titan június 18-án indult útnak a Titanic roncsaihoz, de a Polar Prince kanadai jégtörő kutatóhajó, amelyről a Titant a vízbe bocsátották, a merülőhajó indulása után egy óra 45 perccel elveszítette vele a kapcsolatot. A Titán fedélzetén öten tartózkodnak, köztük van Hamish Harding brit milliárdos, valamint családja közleménye szerint egy pakisztáni származású Nagy-Britanniában élő üzletember, Shahzada Dawood és 19 éves fia is.
Nyitókép: MTI/AP/Action Aviation

Már vizsgálják a Titánt szállító hajót

Kanadai nyomozók vizsgálják a csütörtökön összeroppant, szerencsétlenül járt merülőeszközt, a Titánt kísérő Polar Prince hajót, amely beérkezett új-fundlandi St John's kikötőjébe. A vizsgálattól azt remélik, jobban megérthetik, mi okozhatta az öt ember életét követelő tragédiát.

A Polar Prince fedélzetén félárbócra eresztették a zászlókat, amikor a hajó befutott a kikötőbe. Ez a hajó kísérte a Titánt a merülés helyszínére, s ez is kísérte volna vissza.

A kanadai hatóságok már korábban jelezték, hogy vizsgálatot indítanak a tragédia okainak kiderítésére, függetlenül attól, hogy más országoknak (így az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és Franciaországnak is) van joghatósága az ügyben.

Beérkezett a kikötőbe egy másik hajó is, amely pedig

a Titán indítóplatformját vontatta.

A merülőeszköz egyes részeit csütörtökön találták meg az óceán fenekén, körülbelül 1600 láb (487 m) távolságra az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsának orrától.

Az expedíciót az OceanGate szervezte, amelynek vezérigazgatója, Stockon Rush a baleset áldozata lett, négy további ember, Shahzada és Suleman Dawood, valamint Hamish Harding és Paul-Henry Nargeolet társaságában

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×