Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.45
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Eredménytelenek voltak a romák integrációjának javítására tett erőfeszítések

Nem javult a romák helyzete a társadalmi integráció terén az Európai Unió által meghatározott közös célokhoz viszonyítva - állapítja meg kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA).

A bécsi székhelyű szervezet szerint a cigányság továbbra is "a nélkülözés, a kirekesztés és a megkülönböztetés megrázó mértékével" kénytelen szembenézni.

Micheal O'Flaherty, az FRA főigazgatója szerint a tagállami kormányoknak minden lehetséges eszközt be kell vetniük, hogy változtassanak ezen a "tűrhetetlen" helyzeten.

Az ügynökség 8500 romával készített interjút tíz európai országban, és arra jutott, hogy az elért eredmények elégtelenek és túl lassúak. Az FRA azt találta, hogy a cigányság 80 százaléka él szegénységben, miközben az uniós átlag 17 százalék. Ez a szám a legutóbbi felmérés idején, 2016-ban is ugyanennyi volt. Valamelyest, 61 százalékról 50 százalék fölé csökkent azok aránya, akik olyan helyen élnek, ahol nincs megfelelő tisztálkodó helyiség, és a 6 évvel ezelőtti 30 százalékhoz képest mostanra 22 százalék lett azok aránya, akiknél nincs vezetékes víz.

Az FRA adatai szerint a romák foglalkoztatottsága 43 százalékos, ami jelentősen elmarad a 72 százalékos uniós átlagtól. A roma nők várható élettartama 71 év, a férfiaké 67, miközben az uniós átlag 82 és 76 év a nőknél és a férfiaknál.

Az uniós ügynökség szerint

az oktatásban drámai a helyzet.

A fiatal romák 71 százaléka idő előtt kiesik az oktatási rendszerből, miközben a 18-24 év közöttiek iskolaelhagyási aránya az unióban mindössze 10 százalék. Ráadásul a hat évvel ezelőttihez, 44 százalékhoz képest 52 százalékra emelkedett azoknak a roma gyerekeknek az aránya, akik szegregált oktatásban kénytelenek tanulni. Különösen Szlovákiában és Bulgáriában rossz a helyzet ebből a szempontból - állapítja meg az FRA.

Az uniós ügynökség szerint a zaklatás és a romák elleni gyűlöletbűncselekmények terén javult a helyzet, de ez nem mondható el az őket érő megkülönböztetésről. Az FRA úgy véli, hogy kiszolgáltatott kisebbségként a koronavírus-járvány és az infláció jelentette társadalmi megrázkódtatások "első áldozatai" is a romák.

A felmérést 2021-ben végezték Horvátországban, Csehországban, Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Észak-Macedóniában és Szerbiában. Bulgáriában és Szlovákiában a tagállami hatóságok gyűjtötték az adatokat az FRA munkatársainak segítségével.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni – íme a négy éve tartó háború eddigi kulcspillanatai!

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×