eur:
411.2
usd:
392.03
bux:
79431.77
2024. december 18. szerda Auguszta
Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke sajtótájékoztatót tart a római Quirinale elnöki palotában 2021. február 3-án, miután Sergio Mattarella olasz államfő felkérte őt egy szakértői kormány megalakításra. Olaszországban január közepén robbant ki a kormányválság, és a többség egyben tartására irányuló egyeztetések kudarcba fulladtak.
Nyitókép: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Furcsa "kormányválság" Olaszországban

Mario Draghi miniszterelnök úgy tett, mintha benyújtotta volna a lemondását, de szándékát nem fogadta el Sergio Mattarella köztársasági elnök.

Egyfajta politikai bizalmi válság alakult ki, amely kapóra jött annak, aki elindította, vagyis az Öt csillag mozgalom vezetőjének, a volt kétszeres miniszterelnöknek, Giuseppe Continak - kezdte a helyzet magyarázatát Szomráky Béla.

Az olasz ügyek szakértője azonban sietett hozzátenni, hogy az ügy jól jött a miniszterelnöknek, Mario Draghinak is. Ezzel ugyanis megerősítheti a pozícióját, ami által - ahogy Szomráky Béla fogalmazott - "képes az egész parlament torkán lenyomni" azokat a rendelkezéseket, intézkedéseket, amelyeket ő maga jónak lát.

A szakértő emlékeztetett rá, hogy ennek első jeleként a római parlament azon túl, hogy jóváhagyta Draghi intézkedéscsomagját, bizalmat is szavazott a kormányfőnek. 172 támogató voks mellett csak 39-en szavaztak ellene.

Szomráky Béla azonban meglehetősen furcsának nevezete, hogy a szenátusi voksoláson nem volt jelen a kormánykoalícióban résztvevő Öt csillag Mozgalom törzsgárdája. Nem mentek be a terembe, nem mondtak nemet, de igent sem mondtak, így aztán a csütörtöki nap a nemek napja lett. Ugyanis Draghi, ahogy Olaszorszgban mondják, felment ugyan a dombra - vagyis a Quirinale-palotába - az elnök Sregio Mattarellához, és

majdnem benyújtotta a lemondását, de gyakorlatilag mégsem mondott le.

Hogy mi zajlott le a két idős politikus között, azt pontosan senki nem tudja. A narratíva az, hogy Mattarella megkérte, ne mondjon le. Inkább azt javasolta, hogy Draghi a jövő szerdán menjen el az olasz parlament alsóházába, és a képviselőknek adja elő, mik azok a legfőbb célkitűzések, amikről nem hajlandó lemondani, mert ellenkező esetben valóban távozik a kormány éléről. Ha pedig ott is megkapja a bizalmat, akkor folytassa a kormányzást.

De hogy ez egy új kormányzatot jelent-e, vagy minden marad a régiben, azt majd csak szerdán lehet megtudni. Szomráky Béla úgy látja, hogy az új kormány melegalakítása a valószínűbb.

Mario Draghi konkrét feladata bennünket is érint

- folytatta az olasz politika szakértője. Ő ugyanis nemcsak a pénzvilág ikonja, hanem bizonyos mértékben a fogja is. Az Európai Unió abszolút támogatója és elkötelezett atlantista is (számára a NATO megkerülhetetlenül fontos). Ugyanakkor ez az atlantizmus az ő esetében azt is jelenti, hogy mindenben tökéletesen egyetért Washingtonnal.

Draghi már az Európai Központi Bank elnökeként is szoros kapcsolatban volt az amerikai központi bank (Federal Reserve) akkori elnökével, Janet Yellen-nel, aki most az Egyesült Államok pénzügyminisztere. Szomráky Béla szerint tulajdonképpen

az ő közös "találmányuk" az az uniós ársapka, amivel az orosz olaj árát akarják lenyomni.

Azt akarják, hogy még valamennyire megérje az oroszoknak, de azért ne nagyon érje meg az importőr országoknak. Ez azért minket is elég súlyosan befolyásolna, még úgy is, hogy "felmentést" kaptunk az uniós olajszankció alól - mutatott rá az olasz ügyek szakértője.

Draghi feladata Szomráky Béla szerint az, hogy a létező összes hitelt felvegye. Olaszország eladósodásának mértéke viszont máris akkora, hogy az GDP arányosan körülbelül 155-160 százalékot tesz ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ausztria nem kap új kormányt a karácsonyfa alá

Ausztria nem kap új kormányt a karácsonyfa alá

A szeptemberi választás óta nem tudta felállítani új kormányát Karl Nehammer. A hárompárti tárgyalásokon elsősorban a költségvetés helyretételének a módjában van jelentős ellentmondás a felek között, emiatt csak a 2025-ben lehet Ausztriának új kormánya.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.18. szerda, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×