A tavaly karácsonykor, Szenteste napján véglegesített EU-brit kereskedelmi és együttműködési egyezményt a brit parlament két háza az év utolsó munkanapján már elfogadta.

Az EU jóváhagyása azonban már kicsit több időt igényelt.

Mert bár – túlnyomórészt (kül)kereskedelmi szerződésről lévén szó, aminél a döntéshozási és képviseleti kompetencia közösségi szinten van – az EU-ratifikáció nem igényelte mind a 27 tagország parlamenti szavazását, hanem csupán az EU-szintű intézmények (az Európai Parlament és a tagállamok kormányait képviselő EU-tanács) egyetértését, ám ennek megszerzése is időbe telt.

Első körben azért, mert valamennyi tagország – az EP-ben minden tagállami nemzeti delegáció – ragaszkodott hozzá, hogy jóváhagyás előtt saját anyanyelvén láthassa a megállapodás teljes szövegét. Tekintve, hogy egy 1246 oldalas, részletes jogi technikai megfogalmazásokkal átszőtt anyagról van szó, ennek 24 nyelvre történő hitelesített átültetése értelemszerűen időt igényelt. (A brit ratifikációt mindez azért nem sújtotta, mert a két tárgyalóküldöttség által véglegesített szöveg eleve angolul készült.)

Azonnali jóváhagyás híján, idén január 1-e óta a megállapodás fontosabb kereskedelempolitikai vonatkozásainak végrehajtásáról ideiglenes jegyzőkönyv intézkedik. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az Európai Parlament a maga a véglegesítését február végéig elvégzi majd, miután az ideiglenes jegyzőkönyvet a végleges megállapodás válthatja fel. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy az említett 24 nyelvi átültetés ennél hosszabb időt igényel, ezért a brit kormány beleegyezésével a határidőt április 30-ra módosították.

Február-márciusban azonban voltak hetek, amikor úgy tűnt, hogy végül ez sem lesz tartható. Ezúttal már nem jogi vagy nyelvi, hanem politikai okok miatt. Az északír helyzet kiéleződése, a brit koronához lojális északír unionisták azon, egyre gyakrabban hangoztatott követelése, hogy töröljék a megállapodásból az Észak-Írországra (és külön is az északír tartomány és a brit sziget közötti határellenőrzésre) vonatkozó jegyzőkönyvet, egyes EP-frakciókat gyanakvóvá tett. Erősödött azok hangja, akik úgy vélték, hogy ilyen körülmények között elhamarkodott volna hatályba helyezni a megállapodást.

Tisztázódjon előbb az északír helyzet.

Végül azonban felülkerekedett az az álláspont, amely mindenoldalú közös érdeknek minősítette, hogy a 2020. december 31. óta az Európai Unióval minden korábbi formális, szervezeti, jogi viszonyt megszakított Nagy-Britannia kapcsolata az unióval ismét véglegesen hatályos, jogilag tisztázott keretek közé illeszkedik.

A keddi EP-ratifikációra tehát ennek jegyében kerül sor, amivel brüsszeli vélemények szerint

a történelem egyik legfurcsább megállapodása válhat hatályossá: egy olyan dokumentum, amelyik nem kapcsolatokat bővít, hanem éppen, hogy csökkent.

Néhány szót előzményekről és tényekről

Az Egyesült Királyságban 2016. június 23-án tartottak népszavazást az EU-tagságról, amelyen a résztvevők 52 százaléka az unióból való kilépés mellett tette le a voksát.

Furcsa módon, az ezt követő háromnegyed évben – EU-brit vonatkozásban - nem történt semmi. A fejlemények alapvetően brit földön zajlottak, mindenekelőtt azzal, hogy David Cameron addigi kormányfő még 2016 nyarán lemondott tisztéről, és helyét a szintén konzervatív párti Theresa May vette át.

Már az ő kormánya volt az, amely végül 2017. március 29-én formálisan is értesítette az Európai Unió intézményeit, hogy Nagy-Britannia ki szándékozik lépni az EU-ból. Mindezzel hivatalosan is kezdetét vette az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke szerinti kilépési eljárás.

A gyakorlat az EU történetében példátlannak számított:

addig csak belépésről folytattak több tucat tagfelvételi tárgyalást, de kilépésről még soha.

Első lépésben a tárgyaló felek saját tárgyalási pozíciójukat kellett, hogy meghatározzák. EU oldalon az állam- és kormányfők tanácskozó testülete, az Európai Tanács 2017 áprilisában ennek szellemében határozta meg az uniós tárgyalási alapelveket.

Így mindenekelőtt azt, hogy a brit kilépéssel nem sérülhet az EU egységes belső piac, köztük az úgynevezett négy belsőpiaci szabadságjog – az áruk, a szolgálatások, a tőke és a személyek szabad mozgása – oszthatatlansága és az uniós jogrend integritása. További fontos alapelvként szögezték le, hogy a nem uniós országok nem élvezhetik ugyanazon az előnyöket, mint amiket az uniós tagság kínál.

Az EU és az Egyesült Királyság több mint két évig (2017 júniusától 2019 októberéig) tárgyalt a kilépésének feltételeiről, de úgy, hogy már ekkor egyeztettek az EU és Nagy-Britannia jövőbeli kapcsolatainak általános elveiről is. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy amikor 2019. október 19-én a kilépési (avagy brexit-) megállapodást – immár brit részről a Boris Johnson-vezette kormánnyal – véglegesítették, egyúttal egy politikai nyilatkozatot is elfogadtak, ami viszont a jövőbeni EU-brit kapcsolatokat új alapra helyező majdani kereskedelmi és együttműködési egyezményt volt hivatott előkészíteni.

A kilépésről rendelkező brexit-megállapodás 2020. február 1-jén lépett hatályba. A szerződést a brit parlament Alsóháza 124 fős többséggel 2019 december 20-án szavazta meg, az európai uniós megerősítés 2020 január 30-án született meg. E megállapodásnak lett része az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv is.

2020. január 31-én (közép-európai idő szerint) éjfélkor az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból. Ezzel egy időben kezdetét vette egy, 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszak, amely idő alatt Nagy-Britannia az EU egységes piacén voltaképpen ugyanazon jogokkal és lehetőségekkel rendelkezett, mint tagsága idején, de már nem vehetett részt az EU-intézmények munkájában és az uniós döntéshozásban.

Az átmeneti időszak volt hivatott arra, hogy ez idő alatt tető alá kerüljön a jövőbeni kapcsolatokról intézkedő EU-brit kereskedelmi egyezmény is.

Tekintve, hogy a Johnson-kormány a különböző – bel- és külpolitikai partnerektől – érkező javaslatok vagy felszólítások ellenére sem engedett abból, hogy 2020. december 31-én mindenképpen véget vetnek a korábbi elveken alapuló kapcsolatok összes formájának az Európai Unióval, az új megállapodás megszületésének

a tétje ismét az lett, mint ami sokáig az eredeti brexit-tárgyalást is végigkísérte: vajon rendezett formát ölt-e

a végleges brit távozás, vagy szabályok nélküli közegbe kerül a kétoldalú érintkezések valamennyi formája?

Új megállapodás, új viszonyrendszer

A kereskedelmi és együttműködési megállapodásról szóló tárgyalások hivatalosan 2020. március 2-án kezdődtek meg. Sokáig reménytelenül lassan haladtak – 2020 márciusa és 2020 októbere között csak kilenc hivatalos fordulóra került sor –, igaz, ebben ludas volt az éppen 2020 tavaszán kitört koronavírus-járvány is.

Októbertől kezdődően aztán felgyorsult a munka: idővel mondhatni folyamatossá vált, és személyes találkozókon, Brüsszelben vagy Londonban, illetve videokonferenciák keretében szinte a hét minden napján tartották a kapcsolatot.

A tárgyalások utolsó heteiben lényegében már csak két dolog körül folyt az alkudozás. Az egyik, hogy mivel áruforgalom vonatkozásában egy új szabadkereskedelmi megállapodás megkötése volt a cél, ezért különösen EU-részről fontosnak tartották tisztázni,

miként biztosíthatják a 2021-től két különböző piaci szabályozást alkalmazó felek között az egyenlő versenyfeltételeket

(például adózás, vagy állami támogatások szabályozása tekintetében).

A másik egy szektorális vita volt: az egymás felségvizein egymás halkészleteihez történő hozzáférés mikéntje és mértéke az utolsó percig alku tárgya maradt.

A megállapodás végül 2020. december 24-én délután született meg, és egy három főbb részből álló dokumentumot eredményezett:

• egy szabadkereskedelmi egyezményt,
• egy partnerségi megállapodást az egymás területén élő polgárok jogbiztonságáról,
• és egy átfogó szerződésvégrehajtási és irányítási keretrendszert az egész működtetéséről.

Amiről szól – és amiről nem

A megállapodás nemcsak az áruk és szolgáltatások kereskedelmére terjed ki, hanem egy sor, az EU számára fontos további területre is, például a beruházásokra, a versenyre, az állami támogatásokra, az adózás átláthatóságára, a légi és közúti közlekedésre, az energiaügyre és a fenntarthatóságra, a halászatra, az adatvédelemre és a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára.

Legfontosabb vonása, hogy biztosítja a vám- és kvótamentességet minden olyan áru esetében, amely megfelel a vonatkozó származási szabályoknak. Ennek kellett tudni összeillenie azzal, hogy mostantól az Unió és az Egyesült Királyság két különálló szabályozási és jogi teret alkot. Ami csak úgy biztosítható, ha az EU-ból a brit piacra exportált valamennyi termék megfelel az brit műszaki és termékvédelmi szabályoknak, és viszont.

Cserébe mindkét fél vállalkozóinak tudomásul kell vennie, hogy jóllehet, vámkezeléstől alaphelyzetben nem kell tartaniuk, egymás piaci határainak átlépésekor biztonsági, egészségügyi és egyéb közpolitikai célú, alkalmazandó szabályozási megfelelési kötelezettségnek, ellenőrzésnek és vizsgálatnak kell megfelelniük.

Más szóval: bár az áruforgalom továbbra is vám- és kvótamentes marad, ám

határellenőrzés - kamionnal megállás, kiszállás, esetleg ellenőrzés, papírmunka - mostantól bizonyosan lesz.

Külön ellenőrzött terület a származási szabályok követése és ellenőrzése, miként az is, hogy minden behozatalt vámalakiságoknak is alá kell vetni.

A megállapodás közlekedés tekintetében folyamatos és fenntartható légi, közúti, vasúti és tengeri összeköttetést biztosít, bár a piacra jutás elmarad az egységes piac által kínált lehetőségektől. (Így mindenekelőtt megszűnik egymás területén a szakzsargonban „kabotázsnak” nevezett lehetőség, mint amikor például vasúti szállításban más országbeli szolgáltató az adott országon belül végez párhuzamos szolgáltatást).

A legtöbb vita a megállapodás kihordásakor a körül volt, miként lehet szavatolni az azonos piaci versenyfeltételek megőrzését. Ennek érdekében végül a felek elfogadták, hogy rendszeres időközönként bármely fél kérheti a megállapodás kereskedelmi és egyéb gazdasági részeinek felülvizsgálatát. Ez esetben tárgyalásokat folytathatnak, és módosíthatják a megállapodás vonatkozó részeit.

A megállapodás nem terjed ki a külpolitikára, a külső biztonságra és a védelmi együttműködésre, mivel az Egyesült Királyság nem akart tárgyalni erről a kérdéskörről. Nem fedi le továbbá a pénzügyi szolgáltatások egyenértékűségére, a brit adatvédelmi rendszer megfelelőségére vagy a brit egészségügyi és növény-egészségügyi rendszer értékelésére vonatkozó lehetséges döntéseket sem

Az főként fiataloknak lehet fontos, hogy

a brit oktatási intézményekhez való jövőbeni hozzáférés a brit kilépéstől önmagában még nem válik nehezebbé.

A brit diplomák jelenlegi automatikus elismerése viszont már nem áll fenn. És bár egy oxfordi, vagy cambridge-i diploma nyilván ezután is jól hangzik majd, de a brit képzés egészét tekintve az ott végzett diákok nem feltétlen számíthatnak arra, hogy helyi képzettségüket Európa többi részén is egyenértékűnek fogadják el. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik a brit területen alkalmazni remélt európai uniós diplomákra is.

Összességében azt lehet mondani, hogy mostantól a britekkel ezután esedékes bármilyen politikai párbeszéd immár a klasszikus külpolitika – kétoldalú diplomácia –, a brit piacon való eladás pedig bizonyos fokig a külkereskedelem kategóriájába kerül át. A brit területen történő tartósabb tartózkodás, pláne munkavállalás számtalan, kizárólagosan brit törvények által meghatározott feltételeknek való megfelelés esetén lehetséges csak.