A szabály alapú nemzetközi rend elkötelezett híve, az EU-integráció feltétlen pártolója, az Amerikához fűződő viszonyt stratégiai érdeknek tekinti, de Kínával is, Oroszországgal is együttműködne, a nyugat-balkáni bővítést folytatná, a migrációs nyomással szemben nem hagyná magára a déli EU-frontországokat, de nem tekintené a menekültek tagállamok közötti elosztását egyedüli megoldásnak, nyitott a környezetvédelem iránt, évtizedek óta kapcsolatot tart fenn a zöldekkel („zöld kereszténydemokrataként” is szokták emlegetni), de a klímacélok megvalósításánál kerülendőnek tartja a nemzetgazdaságok megsanyargatását.

Mindez, különböző értékelések szerint, mind a Német Kereszténydemokrata Párt szombaton választott új elnökét jellemzi, akit összességében a legtöbb vélemény a lehetőleg mindenben az együttműködést és valamennyi érintett bevonását preferáló merkeli politika tipikus folytatójaként ábrázolnak, (a Financial Times még a tudósítása címében is úgy fogalmazott, hogy „A CDU a merkelizmus Merkel nélküli folytatására szavazott”).

Magánélete rendezett, feleségével gyerekkoruk óta ismerik egymást, három gyerekük van. Személyét Wolfgang Kubicki, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) alelnöke – Észak-Rajna-Vesztfáliában Laschet a helyi FDP-vel alkotott koalícióval kormányoz már 2017 óta – a Deutsche Welle szerint úgy jellemezte, mint aki

„szerethető egyéniség, könnyen megnyer másokat, igyekszik integrálni mindenkit, miközben mestere annak, hogy látványosan ne köteleződjön el”, azaz mindig maradjon tere manőverezésre.

Első jelentősebb közigazgatási feladatát még 2005-2010 között kapta, és ennek során – Észak-Rajna-Vesztfália családügyi minisztereként – feltűnést keltett a rászorultak iránti empátiájával, aminek részeként súlyt fektetett a tartományba rekedt migránsok integrálására is. 2010-től pártjával ellenzékbe szorult a tartományban, de a szociáldemokrata vezetés hét éve alatt mindvégig szívós ellenfélnek bizonyult, és el is érte, hogy a 2017-es tartományi választáson elsőként befutott helyi CDU őt tette meg tartományi miniszterelnöknek, és támogatottsága a helyi közvéleménynél azóta is töretlen.

A migrációs politika kapcsán egyébként néhány hete úgy fogalmazott a brüsszeli Politico-nak nyilatkozva, hogy a frontvonalban lévő EU-országokat nem szabad magukra hagyni, de az irántuk való szolidaritást téves dolog kizárólag a menekültek átvételével azonosítani, azaz más megoldás is szóba jöhet. Ő maga amúgy úgy véli, hogy az uniós menekültügyi probléma kezelésének a kulcsa az EU külső határainak hatékony védelme, valamint a következetes és átlátható, közösségi szinten egységes menekültügyi eljárás.

Az EU-ra vonatkozóan olyannyira elkötelezett híve az integráció megőrzésének és erősítésének, hogy

ez azon kevés területek egyike, ahol kivételes módon bírálta Angela Merkelt, szemére vetve, hogy e tekintetben úgymond „nem volt elég ambiciózus” a politikája.

„Emmanuel Macron elnöksége óta minden kezdeményezés a franciáktól származik és mi csak lassan reagálunk” – idézte ennek kapcsán egy nyilatkozatát a Financial Times.

Az Egyesült Államokkal a jó viszony megőrzését német stratégiai érdeknek tekinti, aminek szellemében a Trump-elnökség idején is tartózkodott az amerikai kormányt látványosan elítélni (ebben is hasonlított a kancellárra). Emellett az együttműködést láthatóan elsődlegesnek tartja az olyan, sok tekintetben vitatott külső partnerekkel is, mint Kína vagy Oroszország.

A Politiconak nyilatkozva emlékeztetett, hogy a politikai dialógus akkor is létezett a Nyugat és a Szovjetunió között, amikor az utóbbi társadalmi modellje gyökeresen eltért az előbbiétől. Persze, a kereskedelmi kapcsolat elkerülhetetlenné teszi az emberi jogi helyzetről az eszmecserét – ez is fennállt a kétpólusú világban is –, de maga a kereskedelem létjogosultsága nem kizárólag ezen alapul.

„Olyan nincs, hogy csak azokkal kereskedünk, akik hozzánk hasonló társadalmi modellt követnek” – mutatott rá, és ismét csak idézte a „szovjet időket”, amikor Németország teljes olajellátása a szovjet eladáson alapult.

Oroszország fontos szereplője a világpolitikai folyamatoknak, és fontos, hogy párbeszédben legyünk vele – tette hozzá.

Különböző nyilatkozataiból az is kitűnt, hogy határozott támogatója az EU-bővítés (nyugat-balkáni) folytatásának. Mint fogalmazott, „teljes egészében” megérti az ezzel szemben hangoztatott fenntartásokat, de szilárd meggyőződése, hogy a térség országainak kirekesztése az unióból hosszabb távon „sokkal súlyosabb következményekkel járna”.

Nem csupán pártelnökké választása óta, de már azt megelőzően is számos elemzés és nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Laschet távolról sem számíthat automatikus kancellár-jelöltségre is.

A legutóbbi felméréseken a párt élére most választott helyettese, Jens Spahn, valamint a bajor „testvérpárt” részéről Markus Söder tartományi miniszterelnök egyaránt előtte végzett.

Viszont sokan úgy vélik, hogy Laschet integratív személyisége elősegítheti a kellő támogatás megszerzését.

Más kérdés, hogy erre viszont túl sok ideje nem lesz. A CDU-CSU kancellár-jelöltjéről egyes elképzelések szerint már márciusban döntenek, mások inkább áprilisra tennék ezt, amikor már láthatók lesznek a baden-württembergi, és a rajna-vidék-pfalzi tartományi választások eredményei.

Persze – teszik hozzá elemzők – a kancellárságot az se fogja szavatolni, ha mondjuk áprilisban ő válik a CDU-CSU közös jelöltjévé. Ehhez még a választásokat is meg kell nyernie, no meg sikeres koalíciós tárgyalást is kell majd folytatni.

Ez utóbbinál azonban Laschet javára írják, hogy a szeptemberi voksolás után a legvalószínűbb felállás egy CDU-CSU és zöld párti koalíció kitárgyalása lesz, amire a legtöbb vélemény szerint az újdonsült CDU-pártelnök az egyik legalkalmasabb jelenleg a német belpolitikában.