Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
320.42
bux:
144293.01
2026. július 23. csütörtök Lenke
Munkások egy hatalmas maszkot helyeznek az egyik papírbábura a kelet-spanyolországi Valenciában 2020. március 11-én, két nappal a Szent József napján tartott Fallas Fesztivál előtt. A szervezők a koronavírusos fertőzés miatt lefújták a rendezvényt.
Nyitókép: MTI/AP/Alberto Saiz

Szombaton szükségállapotot vezetnek be Spanyolországban

Az intézkedés célja, hogy mozgósítani tudják az állam minden - gazdasági, egészségügyi, katonai és civil - erőforrását, és így a lehető legjobban védhessék az állampolgárok egészségét.

Szükségállapot bevezetését rendeli el szombati rendkívüli ülésén a spanyol kormány a koronavírus-fertőzések terjedésének lassítása érdekében - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök Madridban pénteken.

"A vírus elleni küzdelem első fázisában vagyunk" - fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva, hogy "nagyon kemény hetekre" lehet számítani,

nem kizárható, hogy jövő héten meghaladja a 10 ezret a fertőzöttek száma.

Az egészségügyi hatóságok minden erőfeszítése most arra irányul, hogy elkerüljék a vírus túl gyors terjedését - közölte.

A legfrissebb adatok szerint Spanyolországban a fertőzöttek száma pénteken meghaladta a 4200-at, azaz 24 óra alatt több mint ezerrel nőtt. A betegségbe eddig 120-an haltak bele.

A szükségállapot elrendelésével a spanyol alkotmány lehetőséget ad a kormánynak rendkívüli intézkedések bevezetésére, például, hogy korlátozza az emberek szabad mozgását, és lezárjon teljes városokat, autonóm tartományokat vagy akár az egész országot.

A kormány által elrendelt korlátozásokat 15 napig lehet fenntartani, és a parlament hozzájárulásával lehet meghosszabbítani.

A dél-európai országban eddig egyetlen alkalommal, 2010-ben vezettek be szükségállapotot, amikor a légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt le kellett zárni a spanyol légteret.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×