Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
319.46
bux:
144414.34
2026. július 23. csütörtök Lenke

Hétfőtől két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat a koronavírus miatt Horvátországban

A koronavírus-járvány lassítása céljából hétfőtől két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat Horvátországban - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő pénteken.

Az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára a horvát közszolgálati televízió (HRT) hármas csatornája közvetíti majd a tananyagot, míg a felső tagozatosok, a középiskolások és a felsőoktatási intézmények diákjai távoktatásban részesülnek majd, úgynevezett virtuális osztálytermeken keresztül - magyarázta a kormányfő.

Kifejtette: azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekeik felügyeltét, beküldhetik őket az iskolákba, amelyek továbbra is működni fognak, vagyis a tanároknak be kell járniuk dolgozni. Ugyanez vonatkozik az óvodákra is - tette hozzá.

Plenkovic továbbá elmondta, hogy a kormány a koronavírus leküzdésére irányuló gazdasági intézkedésekben a munkahelyek megőrzésére helyezi a hangsúlyt, ezért a kis- és középvállalkozások likviditása érdekében adóhalasztást helyez kilátásba.

Horvátországban jelenleg 32 új koronavírussal fertőzöttet tartanak nyilván. Egy zágrábi óvodában elsőként regisztráltak egy kiskorú fertőzöttet is.

Szlovéniában csütörtök óta 45-tel 141-re emelkedett a fertőzöttek száma. Szlovénia már korábban bejelentette, hogy hétfőtől országszerte szünetel az oktatás.

Simona Repar Bornsek, a szlovén egészségügyi minisztérium államtitkára sajtótájékoztatóján azt mondta: hét rendelőn kívül minden fogorvosi rendelőt bezárnak az országban. Bejelentette továbbá, hogy változtatnak a tesztelési protokollon is. Azokat, akik enyhe tünetekkel rendelkeznek, nem tesztelik többet, hanem otthoni karantént rendelnek el számukra.

Csak súlyos esetekben végeznek koronavírustesztet és rendelnek el kórházi kezelést a jövőben.

Az országban március eleje óta 4346 koronavírustesztet végeztek el, ezek eredménye negatív lett.

Mint az államtitkár mondta, a kormány intézkedési tervének második szakaszába léptek, ami annyit jelent, hogy amennyire csak lehet, csökkenteni kell a társas érintkezéseket.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×