eur:
394.57
usd:
364.35
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák
Michel Barnier, az Európai Bizottságnak a brit kiválás ügyében felelős főtárgyalója az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 2019. október 22-én.
Nyitókép: Patrick Seeger

Indulhat a nagy menet London és Brüsszel között

Az Európai Bizottság jövő hétfőn megkezdi a tárgyalásokat Londonnal, miután az Európai Unió 27 tagországa kedden felhatalmazta arra az által, hogy jóváhagyta a Nagy-Britanniával kialakítandó jövőbeni kapcsolatokra összpontosító tárgyalási álláspontját - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója Brüsszelben.

Barnier tájékoztatása szerint a hét közepéig tartó brüsszeli megbeszéléseket követő második tárgyalási fordulóra szintén márciusban, de Londonban kerül majd sor.

Kiemelte, noha nagyon kevés idő áll rendelkezésre, az unió ragaszkodni fog elképzeléseihez, és nem fog minden áron, és a lehető leghamarabb megállapodásra törekedni. Az EU minden tőle telhetőt megtesz azonban a nagyon nehéznek ígérkező tárgyalások sikere érdekében - tette hozzá.

Az év végéig megállapodásra kell jutni a jövőbeni kapcsolatokat illetően olyan ügyekben, mint például a kereskedelem szabályozása, az igazságügyi együttműködés, a közúti árufuvarozás, a védelem- és biztonságpolitika.

A brit kormány is elfogadta azokat az alapelveket, amelyeket az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni kapcsolatrendszer kialakítását célzó, várhatóan a jövő héten kezdődő tárgyalásokon kíván képviselni. A brit tárgyalási pozíciót a szokásos kedd délutáni kabinetülésen véglegesítették, de a részleteket a kormány csak csütörtökön ismerteti a londoni alsóházban.

A Downing Street szóvivőjének vázlatos tájékoztatásából annyi derült ki, hogy London - ahogy ezt Boris Johnson miniszterelnök korábban is többször kifejtette - szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Európai Unióval, de nem teljesen új jellegű egyezményre törekszik, hanem ahhoz hasonlókra, amilyeneket az EU "más szuverén külső országokkal" kötött az elmúlt években.

Címlapról ajánljuk

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Béketárgyalásokról beszélt Zelenszkij, a NATO átlépheti az oroszok vörös vonalát - Háborús híreink hétfőn

Béketárgyalásokról beszélt Zelenszkij, a NATO átlépheti az oroszok vörös vonalát - Háborús híreink hétfőn

11 napos "terrorelhárító" gyakorlatba kezdtek a kínai és fehérorosz katonák a lengyel határon található Breszt városa mellett. Az orosz külügyi tárca bejelentette: mostanra biztossá vált, hogy amerikai fegyverekkel is lövik Oroszországot. Orbán Viktor magyar miniszterelnök "béketurnéjának" harmadik állomása Peking volt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök délután azt mondta: Orbán Viktor nem közvetíthet Oroszország és Ukrajna közt, de más országok segítségére nyitott. Lengyelország megállapodást kötött Ukrajnával, melynek keretein belül a későbbiekben orosz rakétákat lőhetnek le az ukrán légtérből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×