Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.6
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség felvételén Kim Dzsongun észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (j) megtekint egy rakétatámaszpontot egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2024. október 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Rémisztő megállapítást tett az észak-koreai diktátor

Kim Dzsongun, az észak-koreai rezsim vezetője is megszólalt a jelenlegi helyzetről, és kifejtette, hogy szerinte a Koreai-félsziget még soha nem volt ennyire közel egy atomháborúhoz.

„Soha korábban a Koreai-félszigeten harcoló felek nem néztek szembe olyan veszélyes és heves összecsapással, amely a legpusztítóbb termonukleáris háborúvá fajulhatna” – fogalmazott Kim Dzsongun a phenjani állam hírügynökség, a KCNA híradásában, amit a Sky News szemlézett.

Hozzátette, hogy több alkalommal is megbeszéléseket folytattak az Egyesült Államokkal a helyzet megoldása érdekében, de szerinte Washington „együttélési hajlandósága” miatt nem lehetett valódi eredményeket elérni. Azt is elmondta, hogy a Fehér Ház nem változtatott a hatalmi álláspontján és az „agresszív, ellenséges politikáján”.

A beszéd végén Kim Dzsongun elmondta, hogy fokozza országa nukleáris arzenáljának fejlesztését. A Portfolio cikke szerint kifejtette még, hogy a modern fegyverrendszerek fejlesztésének mekkora szerepe van, mivel azoknak meg kell felelniük a modern hadviselés követelményeinek.

Észak-Korea 2024-ben növelte a feszültséget Dél-Koreával szemben, és Phenjan kijelentette, hogy a déli szomszéd számít a legfőbb ellenségének, illetve többé nem cél a két ország egyesülése.

A rezsim az elmúlt hónapokban azzal került be a hírekbe, hogy csapatokat küldött szövetségesének az oroszországi Kurszk megyébe, hogy a katonák segítségül legyenek az ukrajnai háborúban Moszkva számára. A hírek szerint a támogatást rengeteg nyersanyaggal téríti meg a Kreml.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×