Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.68
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Vlagyimir Putyin orosz elnök éves beszédét mondja a parlament két háza előtt a moszkvai Manyézs Központi Kiállítási Csarnokban 2020. január 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Putyin bejelentést tett az orosz melegházasságról

Népszavazást írnak ki a házasság intézményéről a gigaállamban, addig nem dől el, a házasság intézménye egy nőé és egy férfié-e, ahogy az elnök gondolja.

Nem lesz melegházasság Oroszországban, amíg Vlagyimir Putyin az államfő - ezt maga Putyin szögezte le csütörtökön Moszkvában.

Az orosz államfő az ország alkotmányának tervezett módosításával kapcsolatos ülésen vett részt, amelyen ő elnökölt. Ennek a munkacsoportnak jogászok, aktivisták, politikusok, sportolók, valamint a kultúra egyes szereplői is tagjai.

Több résztvevő is saját kezdeményezésekkel állt elő az ülésen. Egyikük például azt javasolta, hogy az alkotmányban

egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg a család fogalmát.

Helyi sajtóbeszámolók szerint Putyin erre azt mondta, hogy ez sértené az egyedülálló szülők jogait, azonban kiemelte, hogy továbbra is erősen ellenzi az azonos neműek házasságát.

"Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz" - fogalmazott.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a változtatások csakis akkor fognak hatályba lépni, ha az állampolgárok jóváhagyják azokat egy

megerősítő népszavazáson.

A Putyin által január 15-én előterjesztett, az alaptörvény 22 cikkét érintő csomag az orosz alkotmány nemzetközivel szembeni prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.

Számos szakértő szerint ezen kezdeményezések egy jelentős része azt célozza, hogy 2024-ben lejáró elnöki mandátumát követően is valamilyen formában megőrizhesse hatalmát.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×