Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök a parlament plenáris ülésén Kijevben 2019. november 13-án. A képviselők az ülésen megszavazták a termőföld eladási tilalmának feloldását. A földpiac megnyitásáról szóló törvényjavaslatot 240 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban, közülük 227-en a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája (Szluha Narodu) frakcióból, és 13 független képviselő.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Lemondott az ukrán miniszterelnök

Írásban benyújtotta lemondását Olekszij Honcsaruk ukrán kormányfő Volodimir Zelenszkij elnöknek - ezt maga a politikus jelentette be pénteken a Facebook közösségi oldalán.

Az elnöki hivatal közölte, hogy megkapták a miniszterelnök nyilatkozatát. A közleményben egyben utaltak arra, hogy az államfő fontolóra veszi a miniszterelnök lemondólevelében foglaltakat, döntéséről később tájékoztatnak.

Honcsaruk Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta: azért vállalta a miniszterelnöki posztot, hogy végrehajtsa Zelenszkij programját. "Számomra ő (Zelenszkij) a nyitottság és tisztesség példája. Annak érdekében, hogy kiküszöböljük az elnök iránti tiszteletünkkel és bizalmunkkal kapcsolatos kétségeket, a lemondólevelet megírtam és átadtam az elnöknek, felhatalmazva arra, hogy benyújtsa a parlamentnek" - írta a kormányfő.

Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij úgy nyerte el az államfői posztot, hogy az elnökválasztáson az ukránok "példátlan bizalmukat fejezték ki iránta". Ezért - mint Honcsaruk leszögezte - "minden joga megvan arra, hogy értékelje csapata minden tagjának hatékonyságát".

Honcsaruk azután döntött a lemondólevél megírása mellett, hogy két napja nyilvánosságra került egy hangfelvétel az interneten, amelyen állítólag ő kormánytagokkal és jegybanki vezetőkkel arról értekezik, miként vezessék félre az elnököt, amikor megmagyarázzák neki a nemzeti valuta árfolyamának alakulását és az országban zajló gazdasági folyamatokat. A felvételen - amelynek valódiságát egyelőre a kormányoldalon cáfolják, de legalábbis kétségbe vonják - egy Honcsarukéhoz hasonlító hangú szereplő kijelenti, hogy Zelenszkij alig ért valamit a pénzügyekből, és saját magát "tudatlannak" nevezi általában a gazdasági kérdésekben.

A lemondásáról szóló pénteki üzenetében a miniszterelnök ecsetelte a tisztségében eddig eltöltött négy hónap alatt elért eredményeit. Hozzátette, hogy ezen kívül csapata megteremtette az alapot az ország 2020. évi fejlődéséhez. Kiemelte, hogy számos online szolgáltatást indítanak az elkövetkező hónapokban, amelyek - mint írta - "örökre leegyszerűsítik az emberek életét".

A miniszterelnök a fő kihívásnak az állami szektorban tapasztalható korrupció leküzdését nevezte, hozzátéve, hogy néhány hónap alatt meglehetősen nehéz megszüntetni a több évtized alatt kiépült "korrupciós sémákat".

Kabinetjét "tisztességes emberek csoportjának" nevezte, és biztosított afelől, hogy "a kormányzat legfelső szintjén nincs korrupció".

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán alkotmány szerint a miniszterelnöknek a parlamenthez kell benyújtania lemondását. A miniszterelnök elveszti tisztségét aznap, amikor a parlament megszavazza menesztését. Vele együtt a parlament az egész kormányt meneszti.

A parlament pénteken még ülésezik, a jövő héten viszont nincs plenáris hét, a képviselők a választókörzeteikben dolgoznak.

A parlament ülésén felszólalva Honcsaruk lemondólevelének megírását politikai döntésnek nevezte. Közölte, hogy az alkotmánynak megfelelően járt el, noha nem a parlamentnek, hanem az elnöknek küldte el a lemondásáról szóló nyilatkozatot, de a házelnöknek címezte, és az államfőnek "joga van azt bármikor benyújtani a törvényhozásnak". Biztosított afelől, hogy a kormány az elnök döntéséig változatlanul folytatja munkáját. Elzárkózott attól, hogy a képviselők kérdéseire válaszoljon, és elhagyta az üléstermet.

David Arahamija, a parlamenti többséget alkotó, elnök mögötti Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt frakcióvezetője újságíróknak kijelentette, hogy képviselőcsoportja kész támogatni a miniszterelnök menesztését, amennyiben Zelenszkij emellett dönt.

Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×