Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.44
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Gyémánt-hegység: Észak-Korea ultimátumot adott Délnek

"A világ legnevezetesebb üdülőhellyé fejlesztjük a Gyémánt-hegységet felelősségteljesen és saját belátásunk szerint, tulajdonosként a nemzetért és a jólétért" - üzente a diktatúra.

Phenjan ultimátumot intézett Szöulhoz: ha nem bontja le a Gyémánt-hegységben lévő, dél-koreai vállalatok által épített idegenforgalmi létesítményeket - szállodákat, éttermeket és fürdőket -, akkor ezt megteszi Észak-Korea, majd maga létesít ott egy új turisztikai központot.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség pénteki tájékoztatása szerint Phenjan négy napja, november 11-én intézte az ultimátumot Szöulhoz azzal az indoklással, hogy a szóban forgó idegenforgalmi létesítmények tíz éve elhagyatottan állnak, és nem gondozzák őket.

"A világ legnevezetesebb üdülőhellyé fejlesztjük a Gyémánt-hegységet felelősségteljesen és saját belátásunk szerint, tulajdonosként a nemzetért és a jólétért" - áll a KCNA által ismertetett közleményben, amely szerint az erről szóló döntés már megszületett, és nincs vesztegetnivaló idő.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető október 23-án rendelte el a Dél-Korea által épített idegenforgalmi létesítmények lerombolását a Gyémánt-hegységben, miután odalátogatva lepusztultnak, a nemzeti jellegtől idegennek találta őket. Kim Dzsong Un kikötötte azonban, hogy előtte egyeztetni kell Dél-Koreával.

A dél-koreai kormány és vállalatok tucatnyi idegenforgalmi létesítményt - szállodákat, éttermeket, fürdőket, koncerttermet és golfpályát - építettek a Gyémánt-hegységben, észak-koreai területen.

Az ott lebonyolódó idegenforgalom a Korea-közi együttműködés jelképe volt. Az utaztatások 1998-ban kezdődtek, de 2008-ban leálltak, miután egy észak-koreai őr agyonlőtt egy dél-koreai turistát.

Phenjan két évre rá kisajátította dél-koreai létesítményeket.

A KCNA pénteki jelentésre reagálva a dél-koreai országegyesítési minisztérium jelezte, hogy Szöul közvetlen párbeszédre fog törekedni, hogy rendeződjék az üdülőhely sorsa. Arra szólította Phenjant, hogy pozitívan álljon hozzá a kérdéshez.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×