Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
327.01
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Mandátumbecslés: 21-ből 13 EP-képviselői hely a Fideszé lesz

Továbbra is jelentős mandátumveszteségre számíthat a Néppárt és a szocialista pártszövetség is az európai parlamenti választáson. Az EPP 29, az S&D 44 helyet bukhat el május végén.

Nyilvánosságra hozták a júliusban felálló új Európai Parlament legvalószínűbb mandátumeloszlását a parlament honlapján. A március 26-ig napvilágot látott nemzeti felméréseken alapuló becslést újra a Kantar Public készítette el.

Ezek alapján a 705 képviselői helyből 188-at ragadhat magához az Európai Néppárt a május végi EP-választáson, a második legnagyobb frakció a Szocialisták és Demokraták párté lenne (142), az ALDE (liberálisok) pedig 72 mandátummal számolhatnak, a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) 61 helyre számíthat. A mostani harmadik legnépesebb frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) az előzőleg prognosztizált 46 helyett 53 mandátumra esélyes, a zöldeket a hatodik helyre mérték, a korábbi 49 helyett 51 képviselővel. A patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldalnak (GUE-NGL) pedig 47-tel szemben 49 helye lehet. A Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalomnak (EFDD) 39 helyett 30, a függetlenként politizálóknak 8 helyett 7 mandátumot jósol a közvélemény-kutatás.

Az "egyéb" kategóriába a korábbi 66 után most 52 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, már ha egyáltalán valamelyikbe. Ide tartoznak többek között Emmanuel Macron francia elnök pártjának tagjai is, akik mindazonáltal feltehetőleg a liberálisokat fogják erősíteni.

A jelenlegi EP-összetételhez képest a március végi becslés szerint tehát 29 mandátumot veszítene a Néppárt (jelenleg 217 képviselője van a testületben), a szocialisták 44-et (186), az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) 23-at (76 helyett csak 53), egyedül az ALDE jutna néggyel több mandátumhoz, mint amennyit jelenleg birtokol (68).

A Fidesz a friss mandátumbecslés alapján 13, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd 3-3, a DK és a Momentum 1-1 helyet kaparinthatna meg május 26-án,

az LMP és más pártok nem juthatnának EP-képviselethez.

A magyar kormányerők egyébként a szavazók 52 százalékának támogatására számíthatnak, a Jobbik 16, az MSZP-P 15, a DK és a Momentum 6-6 százaléknyi voksban reménykedhet.

Európai szintű érdekesség, hogy a február végi mandátumbecsléshez képest

a Néppárt 7-et javított, de ugyanennyit a szociáldemokraták is, miközben a liberálisok 3-at rontottak, régebb óta lassú lejtmenetben vannak.

A legmasszívabb növekedést a Zöldek produkálják, ők az egy évvel ezelőtti 26 képviselői helyes prognózishoz képest most kétszer annyinál (51) tartanak. A Nemzet és Szabadság Európája frakció 36-ról 61-re javította várható eredményét egyetlen év alatt.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×