Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Ferenc pápa a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2019. január 6-án. A vízkereszt a nyugati keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti, míg az ortodox keresztények vízkeresztkor ünneplik Jézus Krisztus születését.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Hivatalos: Csíksomlyóra látogat idén Ferenc pápa

A katolikus egyházfő több helyszínt is meglátogat Romániában.

Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi - közölte pénteken a román elnöki hivatal.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között lesz Romániában,

és Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy. Az elnöki hivatal rövid közleménye szerint a látogatás további részleteit a későbbiekben ismertetik.

A pápát 2017-ben hívták meg a román hatóságok és a romániai római katolikus egyház. A látogatásra beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége is, hiszen Románia lakosságának nagy többsége görögkeleti vallású, a pápa csak az ortodox egyház beleegyezésével érkezhet Romániába.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába.

Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében.

A romániai római katolikus püspökkari konferencia pénteki közleménye szerint az apostoli látogatás a Menjünk együtt! mottó alatt zajlik. A püspökök örömmel és hálával fogadták a látogatás hírét. Reményüket fejezték ki, hogy sikerül megtalálni az akaratot, hogy folytatódjon a másság tiszteletén alapuló, keresztény egyházak közötti párbeszéd - olvasható a közleményben. Közölték,

a részletes programot a Vatikán fogja közzétenni.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×