Infostart.hu
eur:
361.4
usd:
315.56
bux:
152946.25
2026. szeptember 22. kedd Móric
Ferenc pápa a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2019. január 6-án. A vízkereszt a nyugati keresztény egyház számára a karácsonyi ünnepkör zárónapját jelenti, míg az ortodox keresztények vízkeresztkor ünneplik Jézus Krisztus születését.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ferenc pápa Csíksomlyón: újabb fontos döntés született

Június elsejére, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke - közölte az erdélyi Romkat.ro portál. További részletek derültek ki a pápa programjáról is.

Az érsek körlevélben közölte, hogy a pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánítja, hogy ennek az eseménynek a zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. Emlékeztetett rá, hogy a pápalátogatás utáni szombaton, június 8-án tartják Csíksomlyón a szokásos pünkösdszombati fogadalmi búcsút.

Körlevelében Jakubinyi György kitért arra, hogy a romániai látogatás programja és ezen belül a csíksomlyói hegynyeregben tartandó pápai mise csak akkor lesz biztos, amikor ezt a Szentszék sajtóirodája teszi közzé.

Vallási előírások az előkészület idejére

Az előkészületek négy hónapjára az érsek előírta, hogy az erdélyi templomokban a vasárnapi szentmiséken a pápalátogatás lelki gyümölcseiért is mondjanak imádságot, az egyházközségekben pedig tartsanak előadásokat Ferenc pápával, a tervezett romániai látogatással kapcsolatban.

Korábban Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános helynöke nyilatkozta a Maszol.ro portálnak, hogy felmerült a pápalátogatás és a csíksomlyói búcsú összevonásának a lehetősége. Szerinte ez egyszerűbb lett volna a szervezők számára, és a hívek részvétele is biztosabb, markánsabb lett volna, de a végső szó a fogadalmi búcsút szervező ferences szerzeteseké volt, ők pedig elvetették a javaslatot.

A helynök elmondta:

a tervek szerint június elsején helyi idő szerint 11 órakor helikopterrel érkezik a pápa Csíksomlyóra,

ahol az úgynevezett pápamobilon körbejár, hogy minél több hívőhöz minél közelebb kerüljön. A tervek szerint 11 óra 45 perckor kezdődne a latin nyelvű ünnepi szentmise, és annak keretében a pápának a beszéde, amelyet magyar nyelvre fordítanak.

Az eseményre egy szabadtéri oltárt készítenek, mert a meglévő nem felel meg. A szentmise után Ferenc pápa szűk körű, rövid ebéden vesz részt, és 15 órakor továbbindul Jászvásárba.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

A forint délelőtt némileg erősödni tudott a vezető nemzetközi tartalékvalutákkal szemben, amiben a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról szóló hírek és az olajárak csökkenése játszhatott szerepet. A magyar fizetőeszköz árfolyama szempontjából ugyanakkor a nap legfontosabb eseménye az irányadó kamat szinten tartása és az MNB inflációs céljának 2,5 százalékra mérséklése volt. A hírekre az euró árfolyama 360 forint alá erősödött, de Varga Mihály sajtótájékoztatóját követően fordulat jött a piacokon és a közös fizetőeszköz árfolyama a hétfő esti szintek fölé gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×