Infostart.hu
eur:
361.4
usd:
315.56
bux:
152946.25
2026. szeptember 22. kedd Móric

Románia átvette az EU soros elnökségét

Keddtől hat hónapon át Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-európai ország a tisztséget Ausztriától veszi át, majd júliusban Finnországnak adja tovább.

Az EU-hoz több mint tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Románia most először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Májusban rendezik az európai parlamenti választásokat, ezért szakértők szerint a most kezdődő félév különösen jelentősnek számít.

Bukarest már véglegesítette a "Kohézió mint közös európai érték" mottójú programját, amelyben

a tagállamok közötti összetartást, valamint a megosztottság csökkentését és a megkülönböztetés felszámolását tűzte ki célul.

A konvergencia mellett a versenyképesség megerősítésére, a munkahelyteremtésre, az innovációra, a digitalizációra és a fenntarthatóságra kívánnak fókuszálni, emellett a biztonság, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc, a kibervédelem fokozására, illetve a határok védelmére.

A román kormány fontosnak tartja Európa globális szerepének és védelmi képességeinek megerősítését, a nyugat-balkáni EU-bővítés elősegítését, a multilateralizmus támogatását. Fókuszba kívánják helyezni a közös értékek, például a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok védelmét, a szolidaritás, az esélyegyenlőség megerősítését, a fellépést a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a populizmus ellen.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 10-én Bukarestbe látogatnak, ahol a román prioritásokról egyeztetnek.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

Nagyot erősödött a forint Varga Mihály szavai után, de gyorsan jött a fordulat a devizapiacon

A forint délelőtt némileg erősödni tudott a vezető nemzetközi tartalékvalutákkal szemben, amiben a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról szóló hírek és az olajárak csökkenése játszhatott szerepet. A magyar fizetőeszköz árfolyama szempontjából ugyanakkor a nap legfontosabb eseménye az irányadó kamat szinten tartása és az MNB inflációs céljának 2,5 százalékra mérséklése volt. A hírekre az euró árfolyama 360 forint alá erősödött, de Varga Mihály sajtótájékoztatóját követően fordulat jött a piacokon és a közös fizetőeszköz árfolyama a hétfő esti szintek fölé gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×