Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Ferenc pápa heti általános audienciát tart a vatikáni Szent Péter téren.
Nyitókép: MTI

Magyarországi püspökök misézhetnek Ferenc pápával

Az eseményre a Csíksomlyói búcsún, június 1-jén kerül majd sor – mondta el az InfoRádiónak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Tóth Tamás.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait is meghívták június 1-jére, Csíksomlyóra, ahol Ferenc pápa tart majd ünnepi szentmisét – mondta a titkár. „Ez egy rendkívüli alkalom és lehetőség lesz arra, hogy mi, magyar katolikusok is találkozhassunk a szentatyával, illetve vele imádkozhassunk a szentmisében” – fogalmazott Tóth Tamás.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a csíksomlyói kegyhely házigazdája hívta meg a magyar püspököket, papokat és híveket az ünnepségre – emlékeztetett Tóth Tamás. "Csíksomlyón minden évben találkozik a világ katolikus magyarságának népes tábora, hogy megerősítést és támogatást kapjon a Szűzanya oltalma alatt. Azzal, hogy Ferenc pápa is odalátogat, különleges módon kerülhet közel a világ magyarságához."

Egyelőre a közös mise a biztos

Bár a pontos programot még szervezik, az biztos, hogy a magyar püspökök koncelebrálni fognak a pápával – árulta el a titkár, hozzátéve: „ez mindenképpen egy közeli találkozást tesz lehetővé a liturgiában”. A további találkozás lehetősége az egyházvezető programján múlik.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára elmondta: a gyulafehérvári érsek ünnepi körlevélben tette hosszabbá az idei csíksomlyói búcsút. Az idei lesz a 453. fogadalmi zarándoklat, a pápa pedig a búcsú szokásos pünkösd szombati időpontja előtt egy héttel érkezik, így Jakubinyi György úgy döntött, ezt a jeles napot is a búcsú részévé nyilvánította.

Tóth Tamás szerint több százezer, akár egymillió ember is összegyűlhet majd június elején Csíksomlyón.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt kiberkémkedési kampányban. Ez derül ki magánvállalatok elemzéseiből és több nyugati hírszerző ügynökség csütörtökön kiadott figyelmeztetéséből. A támadások célpontjai arra utalnak, hogy a Kreml a magfúziós technológia iránt érdeklődik, valamint olyan információkat gyűjt, amelyek segíthetik az Ukrajna ellen vívott háborúját - jelentette a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×