Infostart.hu
eur:
376.23
usd:
319.48
bux:
126699.37
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay.com

Szlovákiában elindult a politikai vita az Uber körül

Pozsonyban is megszűnik az Uber. Ma ismert formájában ugyanis a társaság nem folytathatja tevékenységét a szlovák fővárosban. A bíróság megtiltotta ennek a szolgáltatásnak az üzemeltetését azoknak a gépkocsivezetőknek, akiknek nincs szükséges engedélyük, így több mint két évvel azután, hogy az Uber belépett a szlovák piacra, kénytelen félbeszakítani tevékenységét.

Az Ubert a taxisszolgálatok szövetsége perelte be, ugyanaz a szervezet, amely a fővárosban több tiltakozó akciót és tüntetést is szervezett az alternatív szolgálat ellen. A Pozsonyi I. számú Járásbíróság egy februári döntésben adott igazat a taxisszolgálatok beadványának, s közölte, az Uber köteles betartani a taxisszolgálatokra vonatkozó előírásokat. Mivel a társaság a meghatározott határidőn belül nem fellebbezett a döntés ellen, az hatályba lépett. Az Uber viszont azt állítja, hogy semmiféle bírósági határozatot nem kaptak kézhez, további tájékoztatással pedig csak annak kézbesítését, illetve a dokumentum elemzését követően szolgálnak. Az Uber sofőrjei is csupán a sajtóból értesültek arról, hogy nem folytathatják tovább tevékenységüket. Az ügy tisztázásáig azonban leállítják a vállalkozásukat.

A parlamenti ellenzék szerint a közlekedésügyi minisztériumnak gyorsított eljárásban kellene előkészítenie azt a jogszabályt, amely az alternatív közlekedési szolgáltatók körül kialakult problémát orvosolná. A Szabadság és Szolidaritás képviselői felszólították Érsek Árpád közlekedésügyi minisztert egy jogszabály előkészítésére, amely olyan alternatív közlekedési szolgáltatókra vonatkozna, mint az Uber.

„Az állam köteles reagálni az országban történő fejlődésre”

– fejtette ki véleményét Miroslav Ivan, aki szerint a felelősség a közlekedésügyi tárcát terheli, ugyanis amennyiben Szlovákiában kereslet van az Uberre vagy más hasonló szolgáltatásra, a közlekedésügyi minisztériumnak törekednie kellene arra, hogy az ilyen szolgáltatások működéséhez előkészítse a megfelelő jogi hátteret.

A közlekedésügyi tárca egyelőre csupán annyit osztott meg a sajtóval, hogy jelenleg egy, a taxiszolgáltatásokkal kapcsolatos törvényjavaslat előkészítésén dolgoznak. „A javaslat a megosztáson alapuló gazdaságban fellelhető új trendekre reagál, és támogatja a személyszállításban használt digitális platformokat. A változások érintik majd az ellenőrző mechanizmusokat is, amelyek célja az ellenőrzések hatékonyságának növelése” – közölte Karolína Ducká, a tárca szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×