Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Brexit - Megkezdődött az EU alapító tagországainak tanácskozása

Megkezdődött az Európai Unió - az egykori Európai Gazdasági Közösség - hat alapító tagországa külügyminisztereinek tanácskozása szombaton Berlinben azzal a céllal, hogy az európai közösség jövőjével kapcsolatos kétségeket eloszlassák azt követően, hogy Nagy-Britannia csütörtökön történelmi referendumon az unióból való kilépés (Brexit) mellett döntött.

Belgium, Luxemburg, Hollandia, Németország, Franciaország és Olaszország külügyi tárcavezetői ültek össze szombaton, hogy a brit népszavazás következményeiről tanácskozzanak. A találkozót követően várhatóan közös nyilatkozatot adnak ki.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az ülés megnyitásakor kijelentette: a találkozó üzenete az, "nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk ezt az Európát". Leszögezte, hogy az EU a béke és a stabilitás világszerte egyedülálló "sikerprojektje".

Steinmeier hangsúlyozta, "ez most egy olyan helyzet, amelyben nem engedhető meg sem a hisztéria, sem a sokkos bénultság". Hozzátette, az EU-nak nem szabad úgy tennie, mintha már minden válasz készen volna. "A britek döntését követően azonban nem szabad sem depresszióba, sem tétlenségbe süllyedni" - jelentette ki. Rámutatott, hogy Európának megoldásokat kell kínálnia a menekültválságban, a biztonsági kérdésekben és a munkanélküliség elleni küzdelemben egyaránt.

Németország és Franciaország közös javaslatokkal kíván előállni az EU továbbfejlesztésére. Tervezetükben egy olyan "rugalmas Európa" képét vázolták fel, amely teret adna azoknak a partnerországoknak is, amelyek az integráció további lépéseit még nem tudják vagy akarják megtenni.

A találkozót bírálták a tanácskozásra meg nem hívott EU-tagállamok. Steinmeier a kritikákra úgy reagált, a következő napokban "sok különböző tárgyalás" zajlik majd le. "Most a feladat, hogy felmérjük, mik az elvárások és mekkora a mozgástér" - jegyezte meg.

A hat állam 1957-ben alapította meg az EU előfutárának tekinthető Európai Gazdasági Közösséget.

Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×