Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
320.8
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ezernél több palesztin foglyot adnak Gilád Salitért

Az izraeli kabinet rábólintott a Hamásszal kötött fogolycsere-megállapodásra a kedd éjszaka tartott kormányülésen.

A kabinet tagjai 26 igen és három nem szavazat mellett fogadták el az egyiptomi közvetítéssel létrejött egyezséget, amelynek értelmében visszanyeri szabadságát Gilád Salit, az izraeli hadsereg tizedese, aki több mint öt éve esett a Hamász palesztin radikális mozgalom fogságába. Cserébe az izraeli börtönökből több mint ezer palesztin rabot engednek el.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök előzőleg bejelentette, hogy "ha minden a tervek szerint alakul", néhány napon belül "épen és egészségesen" visszatérhet a családjához Izraelbe Gilád Salit. Szavai szerint a kormány elé terjesztett megállapodás szövegéről múlt héten, csütörtökön született megállapodás, és azt kedden írtak alá.

A Gázai övezetben több tízezres ünneplő tömeg gyűlt össze kedd este a fogolycsere-megállapodás hírére. Az emberek "az ellenállás győzelmét ünneplik Dzsabalíjában a kalifák mecsetjénél" - írta közleményében a Hamász.

Háled Mesál, a Hamász damaszkuszi emigrációban élő politikai vezetője a palesztin nép "nagy győzelmének" minősítette a megállapodást. Arab televízióknak adott nyilatkozatában közölte, hogy a "nem könnyű" tárgyalások eredményeként 1027 palesztin fogoly, köztük 27 nő, szabadon engedését érték el. Az izraeli hatóságok két szakaszban helyezik szabadlábra az érintett foglyokat: egy héten belül 450 palesztin rab, a többiek pedig két hónap múlva térhetnek haza.

A latin-amerikai körúton tartózkodó Mahmúd Abbász palesztin elnök is üdvözölte és nemzeti sikernek nevezte a fogolycserét előirányozó megállapodást.

Az izraeli hatóságok kedd este cáfolták azokat a híreket, hogy a fogolycsere keretében visszanyerné szabadságát az ötszörös életfogytiglanira ítélt Marván Bargúti, a palesztinok egyik nemzeti hőse, a második intifáda vezetője, valamint a 30 év börtönnel sújtott Ahmed Szaadat, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű radikális szervezet vezetője is.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tovább vágtat az olajár, ami megviseli a forintot

Tovább vágtat az olajár, ami megviseli a forintot

A közel-keleti háború eszkalálódása miatt nyomás alatt van a forint: a magyar deviza árfolyama szerdán több nagyobb kilengést is produkált, eközben pedig kéthavi mélypontjára is gyengült. A dollár erősödött az euróval szemben csütörtökön, és az olajárak már 100 dollár környékén járnak, ami csökkentheti a globális kockázatvállalási kedvet és nyomás alatt tarthatja a magyar eszközöket. A forint így a délutáni órákra a választások óta nem látott szintre gyengült a dollárral szemben. Mindeközben a japán jen egy negyven éve nem látott mélyponton stagnált, és egyelőre a fordulat legkisebb jele sem mutatkozik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×