Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Timosenko-per: hétévi börtön kiszabását kérte az ügyész

Hétévi börtön kiszabását kérte kedden Kijevben Lilija Frolova ügyész Julija Timosenko volt ukrán kormányfőre, akit hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolnak.

"A bírósági vizsgálat eredményei alapján kérjük, hogy a bíróság nyilvánítsa Timosenkót bűnösnek. Az elkövetett bűncselekmény súlyosságára való tekintettel hétévi szabadságvesztés kiszabását kérjük" - közölte az ügyész, aki azt is indítványozta, hogy Timosenkót három évre tiltsák el bizonyos tisztségek betöltésétől.

A vád kérte továbbá a Naftohaz ukrán állami gázipari vállalat 1,516 milliárd hrivnyás (200 millió dolláros) követelésének kifizetését, a vád szerint az okozott kár értékének megtérítését.

A 2004-es "narancsszínű forradalom" vezéralakját, Timosenkót azzal vádolják, hogy 2009-ben, miniszterelnöki hatáskörét túllépve, Ukrajnát megkárosító gázszállítási szerződéseket kötött Oroszországgal.

A tárgyalást szerdára napolták el.

A vádbeszéd elhangzása előtt Rogyion Kirejev bíró elutasította a védelem kérését, azt, hogy a bíróság vizsgáljon meg újabb, a védők szerint Julija Timosenko ártatlanságát bizonyító dokumentumokat.

Timosenko pere tizenöt napi szünet után folytatódott kedden a kijevi Pecserszki bíróságon. A tárgyaláson jelen volt Jose Manuel Pinto Teixeira, a Timosenko szabadlábra helyezését követelő Európai Unió kijevi nagykövete.

A tárgyalás előtt rohamrendőröket vezényeltek a bíróság körüli utcákba. A bíróság épülete előtt a volt kormányfő több száz híve tüntet sátrakban. Egy újságíró szemtanúja volt annak, hogy a bíróság épülete előtt összetűztek rendőrök és a volt kormányfő hívei.

A karizmatikus ellenzéki vezető pere június 24. óta tart. Először szabadlábon védekezett, majd augusztus 5-én a bírósági eljárások megsértése miatt őrizetbe vették.

Az Európai Unió nagy figyelemmel kíséri a pert. Brüsszel attól tart, hogy az ügy valójában politikai leszámolás, Viktor Janukovics elnök rendszere esetleg így kíván megszabadulni legfőbb ellenlábasától. Az EU szeptember közepén Timosenko szabadon bocsátásától tette függővé a társulási szerződés aláírását.

Janukovics kormánya, amely az európai integrációt külpolitikája alapelemének tartja, a decemberi EU-Ukrajna csúcstalálkozón szeretné aláírni a társulási szerződést és a szabadkereskedelmi megállapodást az unióval. Az ukrán elnök a tervek szerint szeptember 29-30-án Varsóban a "partnerségi csúcson" találkozik EU-vezetőkkel.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×