Az év elején, februárban írt arról a sajtó, hogy Olaszország azon töpreng, hogy visszaépíti az atomerőművi kapacitását. Ez egy egyszerű dolog, eldöntjük, bekapcsoljuk és kész?

Nem. Olaszországban nincsen működőképes atomerőmű, az 1980-as évek második felében felhagytak az atomenergiával. Többször nekifutottak már annak, hogy a politikai döntés megszülessen, most újra ott tartanak, hogy egyszerűen az ország biztonságos energiaellátása nem lesz lehetséges atomerőmű nélkül, úgyhogy újrakezdik ezt az energiapolitikai vitát. Ez azt jelenti, hogy ők egy új iparágat akarnak felépíteni, erőműveket akarnak építeni, és aztán ezeket működtetni. Szó nincsen arról, hogy kinyitnak egy nagy ajtót, ott leporolnak pár műszert és elfordítanak egy kapcsolót.

Az infrastruktúrájuk sincs meg? Ha egy atomerőművet kikapcsolnak, akkor az azt jelenti, hogy nem marad ott semmi belőle? Csövek sem? Semmi?

Olaszországban leépítették ezt a kapacitást, új atomerőművet kell ahhoz építeni, hogy újra atomenergia-felhasználók legyenek. Viszont, ha már így kérdezi, akkor kell egy másik aspektusról beszélnünk, hiszen Németország nemrégen állította le az utolsó reaktorait. Sőt, most az Egyesült Államokban látjuk azt, hogy olyan erőművek, amelyeket leállítottak tudatosan gazdasági vagy egyéb műszaki okokból, most rendre visszaindítják. Sőt, meg kell említenünk Ukrajnát is, ahol a zaporizzsjai atomerőmű hat blokkja most már több mint három éve áll, ott is tervezik azt, hogy ezeket adott esetben majd újraindítanák. Ebből a szempontból mindenképpen érdemes beszélni az újraindításról. Előbb hadd beszéljek azokról a helyekről, ahol nem háború miatt alakult így a helyzet. Ha az Egyesült Államok példáját nézzük, az atomerőmű leállítása után a reaktor körüli részek még nagyon hosszú időn keresztül működőképesek kell, hogy maradjanak, hiszen a reaktorban, illetve a reaktor melletti úgynevezett pihentető medencében van még olyan üzemanyag, ami nagy mennyiségű hőt termel, állásában is. Ezt a hőt el kell vezetni ahhoz, hogy ez az üzemanyag biztonságban maradjon. Emiatt a biztonsági rendszerek egy része abszolút működőképes, és éppen emiatt az épület maga nem lehet lebontható, merthogy nukleáris anyagot tárolnak benne. Ebben a periódusban a visszaindítás viszonylag könnyebben elképzelhető. A németek Atomaustiegje után azt mondtam, hogy a németek nem fognak visszaindulni, leállítanak mindent, elveszítenek minden humán erőforrást, kapacitást, kompetenciát. De az Egyesült Államokban most mégis azt látjuk, hogy nagy ipari szereplők, akik mögött komoly üzemeltetési, karbantartási tapasztalat és nagy mérnöki kapacitás kompetencia van, ezek újra akarnak indítani atomerőműveket, egyszerűen azért, mert a szerverfarmoknak a működtetéséhez olyan nagy mennyiségű zsinóráramra, 0-24-ben éjjel-nappal, télen-nyáron működő kapacitásra van szükség, amit máshogy gazdaságosan nem igazán tudnak elképzelni. Úgyhogy több nagy atomenergetikai cég az Egyesült Államokban ma azon dolgozik, hogy korábban leállított atomerőműveket újraindítson, és ahogy látom a közölt írásokból, ez lehetséges is lesz, intenzíven dolgoznak ezen.

Mennyi ideig lehet egy leállított atomerőművet újraindításra kész állapotban tartani? Nekem azt mondja a fűtésszerelőm otthon, hogy a kazánom olyan, hogy ha nem használom, akkor is időnként magától megforgatja a szivattyút, hogy ne legyenek lerakódások. Az atomerőmű nyilván bonyolultabb, de mennyi ideig kell üzemkész állapotban tartani, ha kell egyáltalán?

Azoknak a biztonsági hűtővízrendszereknek, biztonsági rendszereknek, amelyek az erőmű felügyeletéhez szükségesek, hogyha a pihentető medencében tárolt üzemanyag miatt ott vannak és üzemelnek, az újraindításuk nem okoz nagy problémát.

Ezek mennek egyébként is.

Egyébként mennek, és van számos olyan rendszer, amit ha leállítottak, nem konzerválták, tönkrement, beáll, összerozsdásodik, akkor kicserélhető, és ennek hatására az újraindítás lehetséges lesz. A másik extrémum, és akkor megint a németeket említem, ott van több olyan atomerőmű, amit a leállítás után nagyon hamar, politikai és gazdasági döntéseket követően, szándékosan olyan helyzetbe hoztak, hogy ne lehessen visszaindítani.

Géprombolás?

Nagyon egyszerű, ha, mondjuk a hűtőtornyokat lerobbantják, akkor nyilvánvalóan az erőmű nagyon nehezen, nagyon nagy költségek árán lesz csak újra üzembe vehető. A németeknél voltak olyan erőművek, amelyeket nagyon gyorsan visszafordíthatatlan állapotba hoztak. De egyébként minden további nélkül egy atomerőművet hosszú évekig, akár évtizedekig lehet olyan állapotban tartani, hogy ráfordítással újra üzemeltethetővé lehessen tenni. A legnagyobb kérdés, szerintem, ilyenkor az, hogy a kompetencia helyreállítható-e. Egy erőmű működtetéséhez ugyanis személyzet kell, ez a személyzet ott van-e, rendelkezik-e hatósági engedéllyel, ha nem rendelkezik, mert elveszítette, mennyi idő alatt lehet ezt az engedélyt megszerezni, illetve maga a létesítmény elveszítette-e az üzemeltetési engedélyét, azt az engedélyt mennyi idő alatt lehet megszerezni, hogyan lehet igazolni a hatóság számára, hogy a biztonsági követelményeket tudja teljesíteni? Ez egy nagyobb feladat. Itt adott esetben nagyon komoly, többéves munkára is szükség lehet.

Milyen humán erőforrás kell egy atomerőmű üzemeltetéséhez? Nyilván nem atomfizikus ott mindenki, hanem magasan képzett műszaki szakember.

Magasan képzett műszaki szakemberekről beszélünk, akik az üzemeltetéshez szükséges ismeretekkel rendelkeznek.

Mindent tudnak az atomerőműnek arról a részéről, amivel dolguk van.

Mindent, ami az ő felelősségük. Itt vannak reaktormérnökök, gépészmérnökök, villamosmérnökök, irányítástechnikusok, és nyilván vannak technikusok. Azt szoktam mondani, hogy nagyjából egy atomerőmű működtetésében egyharmadnyi fehérgalléros és kétharmadnyi kékgalléros munkaerő vesz részt, tehát egyharmad felsőfokú végzettségű, kétharmad szakmunkás vagy középfokú végzettségű szakember szükséges ahhoz, hogy egy atomerőművet működtetni lehessen. A létszám nagyon függ attól, hogy milyen üzemeltetési kultúrára alakították ki az erőművet. Az orosz erőművek tipikusan nagyobb létszámmal működnek, míg a nyugatiak nagyon hamar, a költségracionalitás miatt, lecsökkentették a létszámot. A Paksi Atomerőműnek nagyjából 2500 dolgozója van, és még nagyjából ennyi ember van a környezetében lévő szatellit cégekben, amelyek elsősorban a karbantartásban vesznek részt. Tehát nagyjából a 2000 megawatt erőműhöz durván 5000 emberre van szükség. Egy mai korszerű 3 plusz generációs erőműnél azt szoktuk mondani, hogy valahol 0,45 és 0,5 között van megawattonként az üzemeltetői létszám. Két megawattra egy emberre van szükség, nagyjából, ha egy ezer megawattos blokkot veszek, akkor egy mai korszerű, harmadik generációs, ezer megawattos blokk körülbelül 500-600 embert igényel az üzemeltetéshez. A skandinávok, például, arra törekszenek, de ez van igazándiból a Távol-Keleten is, hogy az új erőműveknél az üzemeltetéshez közvetlenül csak néhány emberre legyen szükség. Mondjuk, az éjszakai műszakban csak néhány ember van jelen. Ez a keleti tervezésű erőműveknél nem elképzelhető, ott inkább százas nagyságrend szükséges üzemeltető személyzetként. Mivel 0-24-ben működtetjük az atomerőműveket, három műszakban tipikusan, a műszakok között váltani kell, van, hogy valaki szabadságon van, van, hogy oktatási műszak van, ezért tipikusan egy atomerőműben az üzemeltető személyzet az adott pillanatban szükséges üzemeltetői személyzetnek az öt vagy hatszorosa kell, hogy legyen. Kell, hogy legyen öt- vagy hatváltásnyi ember ahhoz, hogy minden napon, még karácsonykor is, meg húsvétkor is ki lehessen állítani az üzemeltető személyzetet.

A kulcspozíciókban több tartalékot kell tartani, hogy ne legyen az, hogy az az ember, aki tudja, hogy a bal alsó csap mit zár el, az elment Horvátországba nyaralni, a másikat meg mára hívták be kolonoszkópiára, és senki nem tudja, hogy az mi. Nincs ilyen egy atomerőműben?

Dehogynem, ezekre is gondolni kell, ezért mondom azt, hogy az üzemeltetői személyzetből öt- vagy hatműszaknyi van minden egyes blokkra, azért, hogy ezeket a helyzeteket kezelni lehessen.

Egy atomerőmű az olyan, mint egy stabil motor, vagy lehet játszani a teljesítményével? Ha kicsit több áramra van szükség, akkor föltoljuk a teljesítményt?

Ez egy nagyon jó kérdés. A névlegesnél nagyobb teljesítményre nem szeretjük ezeket a blokkokat engedni.

Létezés kérdése?

Nem. Lehet olyan rövid időpillanat, amikor a névleges fölé megy 1-2 százalékkal a reaktor teljesítménye, de alapvetően ez limitálva van, az atomerőmű arra van tervezve, hogy 0-24-ben, zsinórban működjön, a 100 százalékoshoz közeli teljesítményen. Ugyanakkor, ha az erőművet erre tervezzük, és ha az üzemanyagát kifejezetten erre tervezzük, akkor az atomerőmű is tud rugalmasan működni. Csak a legkézenfekvőbb példát mondva, Franciaországban az éves villamosenergia-mennyiségnek a 70 százaléka atomerőművekből származik. Franciaország nyilvánvalóan nem tudja megcsinálni, hogy az atomerőműveket csak zsinórban működtesse, ott az atomerőművek részt vesznek a menetrendtartásban és rendszeresen változtatják a teljesítményüket, az összes blokk részt vesz tulajdonképpen a menetrendtartásban. Ezt az teszi lehetővé, hogy erre tervezték a blokkokat, és az üzemanyagot is úgy alakítják ki, hogy a teljesítményváltozásokra képes legyen. Nem feltétlenül ez a legjobb állapota az atomerőműnek, hiszen a gazdaságossága akkor lesz a legkedvezőbb, ha zsinórban működik, 100 százalékban, de fel lehet készíteni egy atomerőművet arra, hogy ezt a rugalmasságot tudja szolgáltatni. Még egyszer mondom, a francia példa nagyon jó ebből a szempontból, de Németországban is több évtizeden keresztül működtettek teljesítményváltoztatási, menetrendtartási üzemmódban atomerőmű-blokkokat.

De hogy csinálják? Ki- meg betolják a fűtőelemeket, vagy a kimenő áramot látják el nagyobb ellenállással? Az általános iskolás fizikai órákról nagyjából ez jöhet szóba.

Az atomerőmű annyi villamos energiát állít elő, amennyire az adott pillanatban ott számára szükség van, vagy amennyit neki előírnak. A reaktor teljesítményének a változtatásával, a reaktorban előállított hőteljesítmény változtatásával befolyásoljuk azt, hogy utána a turbinának a generátora mennyi villamos energiát termeljen. Ez olyan tulajdonképpen, mint az autó, az autónál is lejjebb veszem a fordulatszámot, ha kisebb teljesítményre van szükségem. Itt a fordulatszáma a turbinának változatlan, de a teljesítmény, amit a reaktor lead, és ennek következtében, amit a turbina átad a generátornak, változtatható. Tulajdonképpen a reaktorteljesítmény változtatása a gőztömegáramot fogja befolyásolni, és ennek következtében tudjuk változtatni a turbina teljesítményét, ami aztán a generátor teljesítményét változtatja.

De a megtermelt áramot mindenképpen el kell vezetni, azzal nincs mit tenni.

Van, aki arról szokott beszélni, hogy valahova elvezetik a felesleges áramot, nem, ilyen nincsen, a felesleges áramot nem vezetik el sehova. A villamosenergia-rendszerben összességében az erőműveket úgy működtetik, hogy minden másodpercben a termelésnek és a fogyasztásnak egyensúlyban kell lennie. Minden másodpercben az erőműrendszer annyi villanyt kell, hogy betegyen a villamosenergia-rendszerbe, amennyi villanyt az adott pillanatban a fogyasztók felhasználnak. Mivel a fogyasztás folyamatosan változik, éjszaka kevesebb, napközben több, csúcsidőben a legnagyobb, ezért ezt a menetrendet az erőműveknek le kell tudniuk követni.

Van még az a kacsagörbe, hogy reggelente picit fölmegy, aztán napközben lemegy, aztán este megint fölmegy? Láttam olyan tanulmányt, ami azt mondja, hogy nem egészen így van ez már.

Én azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy alapvetően háromfajta ilyen teljesítmény- vagy terhelési görbe van. Persze, ez nyilván leegyszerűsítés, de könnyebben megjegyezhető. Van a terhelési görbe, ami úgy néz ki, mint egy elefánt, nagy plató, és aztán utána van egy csökkenés benne este, amikor már szépen mindenki elmegy aludni. Van a kétpúpúteve-görbe, amikor délelőtt és délután van a csúcs, és közben napközben is, és utána este meg reggel szintén kisebb teljesítményigény van. Aztán van a kacsagörbe, ami mostanában jelent meg. A kacsagörbének az az oka, hogy Magyarországon is, máshol is, nagyon sok naperőmű van a villamosenergia-rendszerben.

Reggel elkezd sütni a nap.

Amikor napközben süt már intenzíven a nap, a háztetőre szerelt naperőművek nagyon sok villamos energiát előállítanak. Magyarországon most már több mint 2500 megawatt méretű háztartási kiserőmű van, háztetőre szeret napelem, az a villamos energia a háztartásban, illetve a háztartás körüli fogyasztói körzetben használódik fel. Ennek következtében a lakosság ebben az időszakban, amikor a háztartási méretű kiserőművek betáplálnak, kevesebb villamos energiát igényel a hálózattól.

A mérőóra mögött is van áram.

A mérőóra mögött van termelés, és ez közvetlenül felhasználódik, nagyon jól mondja. Ennek következtében Magyarországon nagyon sokszor látjuk azt, hogy a napközbeni fogyasztási görbe nem úgy néz ki, mint egy elefánt háta, hogy lapos lenne napközben, 10-től délután 3-ig, hanem behorpad az igény, ami egy virtuális behorpadás, mint a kacsának a háta, illetve a nyaka. Ez egy virtuális csökkenés, mert egyszerűen nagyon sok fogyasztói körzetben a háztartási méretű kiserőművek megtermelik azt a villanyt, ami abban a körzetben szükséges, és ennek következtében a külvilágtól, a nagyerőművektől a lakosság ilyenkor kevesebb villamosenergiát igényel.

Világos-e ma, hogy mi lesz a Paks II bővítéssel? Az Európai Bíróság azt mondta, hogy a bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy az ügy az az európai közbeszerzési szabályokkal összhangban van-e. Most akkor mi van?

Várjuk az Európai Bizottság értékelését, az Európai Bizottság újra kell, hogy nyissa ezt az aktát, és el kell döntenie, hogy mit kezdjen az Európai Bíróság döntésével. A dolog azért pikáns, mert a közbeszerzés kérdését az Európai Bizottság vizsgálta. Nemcsak az állami támogatási ügy volt az Európai Bizottság asztalán, hanem volt egy másik eljárás, egy kötelezettségszegési eljárás, amit a belső piaci főigazgatóság folytatott le, és ebben vizsgálta azt a kérdést, hogy Magyarország hogyan kötötte meg ezeket a szerződéseket, és hogy joga volt-e Magyarországnak közbeszerzés nélkül kiválasztani a technológiaszállítót. Ezt az eljárását az Európai Bizottság belső piaci főigazgatósága lezárta, nem talált ebben a kérdésben problémát. A dolog háttere az, hogy az európai jog lehetővé teszi azt, hogy bizonyos esetekben ne kelljen közbeszerzést alkalmazni akkor sem, ha közpénz felhasználásáról van szó, a műszaki kivételszabály alkalmazható, hogyha bizonyíthatóan egyetlenegy szállító van a piacon, ami az adott műszaki paraméterekkel rendelkező technológiát szállítani tudja. Tehát a műszaki kivételszabály alkalmazható, ezt tartalmazza az európai jog. Ezt a kérdést az Európai Bizottság megvizsgálta, és lezárta, tulajdonképpen elismerte azt, hogy Magyarországnak joga volt ezt a műszaki kivételszabályt alkalmazni. Szerintem most az fog következni, hogy az Európai Bizottság kinyitja ezt az aktát, újra megvizsgálja azt, hogy milyen iratok állnak a rendelkezésére. Én azt állítom, hogy minden olyan információ és minden olyan dokumentum az Európai Bizottság asztalán vagy a fiókjában van, ami ennek a kérdésnek a megítéléséhez szükséges volt, és adott esetben most szükséges ahhoz, hogy azt a típusú indokolást, amit a bíróság elvár az Európai Bizottságtól, megtegye, és kiadjon egy újabb határozatot. Úgy is lehet ezt mondani, ha az a szándék, akkor szerintem az Európai Bizottság akár napok alatt ezt a kérdést lezárhatja, ha kinyitja ezt az aktát. De nyilván az Európai Bizottságban van egy csomó politikai aspektus, tehát az is elképzelhető, hogy hosszabb vizsgálatot folytat le ebben a kérdésben. Még egyszer mondom, az információk ott vannak, ez az ügy nagyon rövid időn belül lezárható lenne.

Mekkora valószínűséggel kell ma olyan forgatókönyvre számítani, hogy az Európai Bizottság egy európai közbeszerzést tesz kötelezővé, amit nem a Nizhny Novgorod Engineering Company nyer meg, és akkor fölvetődik a kérdés, hogy az oroszok mást fognak-e a magyar államnak adott kölcsönnel finanszírozni, ha nem ők építhetik?

Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Tényleg azon múlik az ügy, hogy az Európai Bizottság hogy nyitja ki ezt az aktát, hogyan ítéli meg az Európai Bíróságnak a döntését, és hogyan próbál megfelelni ennek a kérdésnek.

Felvetődött az utóbbi napokban, hónapokban, hogy máshonnan is be lehet szerezni fűtőanyagot Paks meghajtására. Mi kell ahhoz, hogy kompatibilis legyen a fűtőanyag? Most Paks I-ről beszélünk.

A nukleáris üzemanyag beszerzése nem olyan szabályok mentén zajlik, mint mondjuk az autó üzemanyagának a beszerzése. Az autó üzemanyaga sztenderdizált, akárhova megyek, akármelyik kontinensre, ha 95-ös benzint veszek az autómba, azzal működni fog.

Sőt, a régi dízel az sütőolajjal is vígan elmegy.

A nukleáris üzemanyag nem ilyen, mert bár dúsított urán az alapja, de a dúsítás szintje egy olyan reaktorfizikai jellemző, amihez illeszteni kell a reaktor terveit, az engedélyeit, és a különböző gyártók, a különböző nagy atomerőmű-technológia szállítók nagyon gyakran különböző geometriát alkalmaznak. Tehát különböző geometriájú az üzemanyag. A legegyszerűbben érthető háttere ennek az, hogy a nyugati nyomott vizes típusú reaktorokhoz négyszögrácsba rendezett üzemanyag-kazetták vannak, tehát négyszögrácsban vannak az üzemanyag kazettákban az üzemanyag pálcák, amelyekben a dúsított urán található. Ellenben az oroszok nagyon régóta, sok évtizede háromszögrácsba rendezett üzemanyagot használnak, aminek következtében az orosz üzemanyag-kazetták hatszögletűek. Nagyon könnyű megérteni, hogy egy hatszögletű kazetták befogadására tervezett reaktorba nem lehet négyszögletű kazettákat berakni.

Nem az a kérdés, hogy lötyög vagy nem lötyög.

Energiailag nem stimmel egyszerűen, lehetetlenség. De tulajdonképpen minden reaktornak vannak specifikumai. A reaktorzóna mérete, a reaktorzóna magassága, nemcsak az átmérője, ezek az adatok a különböző típusú reaktoroknál eltérőek. A paksi mostani reaktorok VVER 440 reaktorok, és a VVER 440 reaktorok számára tervezett üzemanyag befogadására alkalmasak. Ha ezt megértettük, akkor a következő kérdés az, hogy honnan lehet ilyen üzemanyagot szerezni. Az elmúlt 40 évben Magyarország az orosz TVEL-től vásárolta ezt az üzemanyagot. Egyrészről azért, mert a TVEL komplex, integrált szolgáltatást nyújt, a természetes urán beszerzésétől a konverzión és a dúsításon át, beleértve az üzemanyag-kazetták készre munkálását, legyártását, az egész folyamatot egyben lekezeli, a megrendeléstől odáig, hogy leszállítja a telephelyig vagy a határig az üzemanyagot. Ezzel a megrendelőnek, az erőműnek nincsen dolga, nem kell azzal foglalkozni, hogy honnan lesz a természetes urán, és hol dúsítják az uránt. A TVEL nagyon jól végezte a dolgát az elmúlt 40 évben, nagyon jó minőségűek az üzemanyag-kazetták, amiket az oroszok szállítanak. Ha megnézzük a világstatisztikát, akkor a meghibásodási gyakorisága ezeknek az orosz gyártási üzemanyagoknak egyáltalán nem marad el.

A meghibásodás az, amikor mondjuk folyik a légmentes lezárás?

Igen, amikor inhermetikusság keletkezik, amikor egy üzemanyagpálcán lesz egy nagyon pici repedés, amin keresztül valamennyire a deaktivitás a hűtővízbe kijuthat. Erre vannak statisztikák, és ezek azt mutatják, hogy az oroszok nagyon jó minőségű üzemanyagot gyártanak, és igazándiból elégedettek voltak a Paksi Atomerőmű szakemberei az orosz üzemanyaggal. Ráadásul az oroszok abban is nagyon ügyesek voltak, szerintem, az elmúlt évtizedekben, hogy rugalmasan alkalmazkodtak a felhasználói igényekhez, amikor Pakson teljesítményt kellett növelni, vagy adott esetben az üzemeltetési ciklust, az átlakási ciklust 12 hónapról 15 hónapra akarták megnövelni, ami igényli az üzemanyagnak a módosítását, mind kezelték, nyitottak voltak arra, hogy innovációval támogassák az erőmű hatékonyabb működését. Nagyon jó kapcsolat volt, és most is nagyon jó a kapcsolat. Ez van az egyik oldalon, a másik oldalon pedig az, hogy a háború miatt nyilván felvetődik az a kérdés, hogy meddig lehet megbízni abban, hogy lesz ilyen üzemanyag. Voltak a földgáz- és a kőolajszállítással kapcsolatban minden oldalról fenyegetések. Nyilván felvetődhet bárkiben is, hogy a nukleáris üzemanyagnál is fenntartható-e hosszú távon a szállítás. Azt is látni kell, hogy a nukleáris üzemanyagnak Magyarországra be kell jutnia. Nem elég az, hogy van egy szerződésünk, az oroszok képesek ezt legyártani jó minőségben, hanem az is kérdés, hogy be tud-e jönni az országba. Ahhoz, hogy bejöjjön az országba, át kell mennie szomszédos országokon, akár vasúti szállításról, akár légi szállításról beszélünk.

Levegőben lehet szállítani?

Természetesen igen.

Ha leesik, nem lesz baja?

A friss üzemanyag nagyon kevéssé radioaktív, ebből a szempontból nincsen a szállításával probléma. Arra kell vigyázni, hogy senki ne lopja el, mert nyilván nagyon nagy érték és nukleáris anyagról van szó, de a szállítás ilyen szempontból nem kritikus. De még egyszer mondom, hogy át kell jönnie valamelyik szomszédos országon vagy országokon, és nekünk erre is gondolnunk kell, hogy hogyan tudjuk fenntartani a szállításnak a lehetőségét. Látjuk, hogy a háború kapcsán az energetika többször a fókuszban volt, olyan terület, ahol adott esetben politikai befolyása lehet az üzleteknek. Emiatt alapvető érdek, szerintem, Magyarországon és a környékbeli országokban is, hogy legyen alternatív üzemanyag-ellátásra lehetőség. Mindamellett azt kell mondanom, hogy az oroszok nagyon jó üzemanyagot gyártanak, és ez a kapcsolat mindig is nagyon hatékony és eredményes volt. Úgyhogy a mostani helyzetben muszáj alternatívát keresni, nem az orosz helyett, hanem az orosz mellett.

Ezt értik az oroszok is nyilván, ők is ugyanilyen logikával gondolkodnak.

Abszolút, hiszen ráadásul a Roszatom az elmúlt két évtizedben számos nyugati piacra lehetőséget kapott belépni. Az oroszok nemcsak, hogy dúsított uránt szállítanak, mondjuk, francia vagy amerikai atomerőművekbe, hanem kész üzemanyag szállítására is kaptak lehetőséget. Ez a piac diverzifikált Nyugaton, úgyhogy teljesen érthető, hogy a VVER reaktorok esetében is szükség van valamiféle diverzifikációra. Ha most konkrétan a VVER 440-t nézzük, akkor szóba jön a Westinghouse, amelyik amerikai, de valójában egy svédországi gyárban képesek a paksi reaktorokhoz hasonló reaktorokhoz üzemanyagot gyártani. Ebben van tapasztalatuk, mert már gyártottak ilyen üzemanyagot, és egyébként van olyan VVER erőmű, amihez engedélyük is van. Nyilván az engedélyezés nálunk is egy feladat, de nem megugorhatatlan feladat. Valójában a francia Framatome is képes üzemanyagot gyártani, ott nagyon sok erőműhöz gyártanak üzemanyagot, bizonyos fejlesztések és engedélyezési lépések után a Framatome képes akár az orosz üzemanyag kopizott változatának a gyártására, akár egy teljesen újonnan kifejlesztett üzemanyag gyártására. Lehetséges és szükséges a diverzifikáció a jelenlegi helyzetben.

Egyre többször kerül szó arról, hogy kis moduláris atomerőműveket is be lehetne vetni. Ez olyan, amilyen az atomjégtörőben, meg a tengeralattjáróban van, vagy ez egy teljesen más tészta?

A dolog rettentően diverz, mert hogyha átnézzük a jelenlegi SMR kismodelles reaktortájképet, nagyjából száz különböző reaktorkoncepció van fejlesztés alatt, kisebb és nagyobb cégeknél. Ezek a reaktorkoncepciók közül nyilván van egy csomó olyan, amiből soha nem lesz megvalósított létesítmény. Az egyik példa, ami előttünk lehet, hogy hogyan is nézhet ki egy reaktor. Ebből a szempontból az atomjégtörők, amelyek az oroszoknál működnek, vagy az atom-tengeralattjárók, illetve a repülőgép-hordozó anyahajók nyomott vizes reaktorai jó példával szolgálhatnak. Az amerikaiak Enterprise elnevezésű repülőgép-hordozó anyahajóján nyolc kis reaktor van. Természetesen azzal a céllal tervezték őket, hogy tengeri járművet hajtsanak meg, tehát más tervezési alapok mentén készültek, minthogyha egy szárazföldre tervezett SMR-ben, kismoduláris reaktorban gondolkodnánk.

Gőzt csinál a nap végén.

Egy csomó aspektusban, tervezési, üzemeltetési, biztonsági aspektusban nagyon jó példával járhatnak elő. Az SMR-eknél rendkívül fontos a jelenlegi helyzetben, hogy egyrészről láthatóan nagyon megélénkült a piac érdeklődése ez a technológia iránt. A másik aspektus, amit szeretnék említeni, hogy nagyon sok eltérő technológia van. A következő időszakban a legkönnyebben implementálható technológia azokra hasonlít, a tengeri járműveken használt kisebb méretű nyomott vizes reaktorokhoz, de a koncepciók között más, úgynevezett advanced vagy továbbfejlesztett negyedik generációs reaktorkoncepciók is vannak. Például a Google egy olyan technológiába fektetett be nemrégiben, ami sóolvadékot használ a reaktor hűtőközegeként, ami nagyon más megközelítést igényel, mint a nyomott vízzel hűtött és moderált reaktoroknak a koncepciója.

Például, kevesebb víz kell hozzá.

Kevesebb víz kell hozzá, de nem is az a leglényegesebb elem, hanem hogy a víznek van az a hátrányos tulajdonsága, hogy viszonylag nagy nyomást kell biztosítanunk ahhoz, hogy 300 fokos hőmérsékletre fel tudjunk menni, ami ahhoz szükséges, hogy elfogadható hatásfoka legyen az energiaátalakítási folyamatnak. Ha nem vizet használunk, akkor sokkal alacsonyabb nyomás mellett is el lehet érni, adott esetben a vízénél magasabb hőmérsékletet. Az előbb említett 300 fok jelentősen meghaladható, ha sóolvadékot, ha gázt, vagy adott esetben olvadt fémet használunk hűtőközegnek. Ennek következtében az erőmű hatásfoka sokkal nagyobb lehet.

Az alacsonyabb nyomás azért érdekes, hogy a kiszolgáló berendezések állékonyságát ne kelljen akkorára tervezni, minthogyha 400 atmoszféra nyomású víz menne benne?

Igen, az egyik aspektus az, hogy ha nem vizet használunk, akkor magasabb hőmérsékletre tudunk menni, ezért jobb lesz a hatásfok, nem 33-35 százalék, hanem, mondjuk, 45 vagy 48 százalék. Ez hatalmas különbség az energiaátalakítási folyamat szempontjából. A másik pedig az, hogy ha nem vizet alkalmazunk, akkor nem kell 150 baros nyomást biztosítani, hanem adott esetben atmoszférikus vagy atmoszférikushoz közeli nyomás lehetséges a reaktorberendezésben. Ennek következtében sokkal kevesebb anyag kell hozzá, vékonyabbak lesznek a falak. Egy mostani energetikai reaktornak a falvastagsága meghaladja a 30 centimétert, ezek nagyon nehéz, bonyolult, vastag falú kovácsolt vas berendezések. Ám ha más hűtőközeget használunk, sokkal kisebb nyomásra, ennek következtében vékonyabb tartályfalakra van szükség, és ez azért is lényeges, mert egy üzemzavar esetében a megszökő hűtőközeg teljesen másképpen fog viselkedni. Nagyon más lesz a tervezési alapja. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy a dolog sokkal egyszerűbb, csak más lesz, hiszen ha sokkal egyszerűbb lenne, akkor nyilván ilyen reaktorokat használnánk. A víznek azért rengeteg előnye van, hiszen a víz kevéssé korrozív, a vízből rengeteg áll rendelkezésre, a víz kémiailag semleges, ha kiszökik, akkor nem lép reakcióba a környezetével, mint mondjuk egy olvadt fém.

Mint A nyolcadik utas a halálban.

Adott esetben megolvasztja a környezetében lévő szerkezeti anyagokat is, ha olyan anyaggal találkozik. Nyilván nem feltétlenül lesz egyszerűbb minden szempontból egy ilyen egzotikus, továbbfejlesztett reaktor, de én azt látom, hogy rengeteg ilyen fejlesztés indult most el, aminek számos oka van. Az egyik például az, hogy a technológiai iparnak, az informatikának, a szerverparkok működtetéséhez szüksége van nagy mennyiségű zsinóráramra, és ráadásul ezek a nagy techcégek meglehetősen sok pénzzel is rendelkeznek, tehát tudnak új technológiákba befektetni, és keresik azokat a megoldásokat, amelyek hosszú távon ezt a rendszert karbonsemleges zsinórárammal el tudják látni.

A nagy erőművek telepítésének nagyon fontos biztonsági szabályai vannak, földrengéshálónak kell lenni, vízközelben kell lenni, repüléstilalmi zóna van fölöttük, satöbbi, satöbbi. A kis modulárisakat hogyan kell megvédeni? Afölött is kell repüléstilalmi zónát csinálni, egy tízmétereset?

Attól tartok, hogy a kis moduláris reaktorokkal kapcsolatban van azért a mostani közbeszédben némi félreértés. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség definíciója szerint kis moduláris reaktornak azokat nevezzük, amelyek 10 megawattnál nagyobb, de 300 megawattnál kisebb elektromos teljesítményre képesek. Igazándiból a mostani paksi reaktorok a közepes méretkategóriába tartoznak, nem a nagyba. Ha belegondolunk, egy 500 megawattos blokkteljesítmény és egy 300 megawattos blokkteljesítmény között olyan óriási különbség nincsen. A nagy ötlet nem ebben van, hanem a másik hajtóerő, ami ma mozgatja ezt az SMR fejlesztést, az az, hogy a fejlett világban a nagy atomerőművek építési projektjei az elmúlt 20 évben nagyon elhúzódtak. Az okozza a problémát, hogy a nagyreaktor-építési piac egyrészről nagyon szűk, tulajdonképpen négy vagy öt szállító van összesen a piacon, és annyira bonyolult az erőmű építése, hogy az 10-15 évig is eltart. Ez az időszak nagyon nehezen finanszírozható sok esetben. Paks II esetében ez nem annyira gond, merthogy van hozzá egy nemzetközi hitel, de ha piacról akarjuk finanszírozni, akár pénzpiacról, akkor ennek a finanszírozása nem feltétlenül könnyű. Azt várjuk ezektől az SMR-ektől, hogy ha kisebb a létesítmény, sokkal gyorsabban kellene, hogy megépíthető legyen. Ahelyett, hogy 10-12 évig vagy 15 évig tartana egy ilyen építkezés, 3-4 év elég lehet, abba az időablakba kerülhetne, amibe mondjuk egy kombinációs gázerőműnek az építése kerül. És ha ez megvalósítható azáltal, hogy moduláris, azáltal, hogy gyárban előre elkészített nagyobb modulokból állítjuk össze az erőművet összeszereljük a telephelyen, ha le lehet rövidíteni az építési időt, az a projektkockázatokat és a finanszírozásnak a költségeit is jelentősen csökkenti. Nem 10-15 évre kell finanszírozni a hitelt, amíg nem történik termelés, hanem csak, mondjuk, négy évre, és ez nagyon más projektmegtérülést és nagyon más projektélettartamot tud biztosítani. Tehát az alapvető mozgatórugó, szerintem, nem is elsősorban az új technológiák kitalálásának az igénye, hanem az, hogy rövidüljön a nukleáris létesítmények építésének az ideje, kerüljön be abba az időléptékbe, amit az alternatív technológiák, mondjuk a földgáz tud nyújtani.

Mire volna jó egy kis moduláris erőmű? Bekapcsolni az országos hálózatba, nagy erőmű mellé, zsinóráramnak, vagy mondjuk meghajtani vele egy autógyárat, meg a környező településeket?

Elképzelésem szerint ennek akkor van igazán értelme, ha egyrészről kialakítunk egy olyan engedélyezési környezetet, amelyben nem minden egyes létesítményt külön engedélyezünk és külön vizsgáljuk a biztonságát, hanem ahogy az autóknál is van, ha egy típus engedélyezésre kerül, utána azt a típust sorozatban gyártjuk. Persze, nyilván megfeleltetjük, igazoljuk, hogy az adott telephely körülményeinek, követelményeinek megfelel, de nem tervezem újra és nem engedélyezem újra a létesítményt minden egyes telephelyen, hanem a típusengedélyt használom arra, hogy ugyanazt a létesítményt több helyen létrehozzam, megépítsem. A telephelyek tekintetében nagyon jó volt a kérdése, mert a válasz igenis az, hogy akkor van ennek értelme, hogy egyrészről van egy típusengedélyezés, ami lerövidíti az engedélyezési időt, másrészről pedig közel visszük a létesítményt a felhasználás helyéhez. Ebben akkor van logika, hogyha nem csak egyszerűen az az igényünk, hogy kapcsoljuk a létesítményt az országos villamosenergia-hálózathoz, hanem vigyük közel az SMR reaktort a felhasználás helyéhez, és ne csak villamos energiát szolgáltasson, hanem adjon hőt is.

Fűtést.

Például távfűtést, de adott esetben ipari hőt is. Nagyon érdekes megnézni az irodalmat, nagyon sok olyan cikk jelenik meg az utóbbi időben, ami például az Egyesült Államokban, de más helyeken is vizsgálja azt, hogy a szénerőművek hogyan válthatók ki kis moduláris reaktorokkal. Hiszen a szén felhasználásától középtávon meg akarunk szabadulni, de nagyon sok olyan szénerőmű van, ami egy ipari létesítményhez, egy vegyi gyárhoz vagy valamilyen más gyárhoz, vagy adott esetben egy településhez közel van, és a villamos energián túl hőt is szolgáltat. Ha ezt kombinálni tudjuk, és egy SMR reaktorral ellátunk egy autógyárat, egy akkumulátorgyárat, valamilyen más létesítményt ipari hővel, akkor úgy dekarbonizáljuk az adott iparágat, hogy nem kell a továbbiakban már szenet felhasználnunk. Adott esetben a régióban megtartjuk a munkaerőt, megtartjuk nemcsak az erőmű működtetésének a munkaerejét, hanem azt az iparágat is és adóbevételeket, amiket az adott régió teljesít. Gondolja meg, hogy a Mátrai Erőmű egy lignittüzelésű erőmű, nemcsak egy erőműnek a telephelye, hanem számos ipari létesítmény működik, termelő üzemek működnek ott mellette, használják azt a hőt, amit a Mátrai Erőmű kiad a villamos energia mellett. Ezek a kombinációk nagyon előnyösek tudnak lenni. Hadd mondjak még egy dolgot, mert szerintem elképesztően izgalmas ez a terület: Magyarországon is, a környékbeli országokban is, de Skandináviában is nagyon sok távfűtő rendszer van. A távfűtő rendszerek a mi régiónkban 70-80 százalékban földgázbázison állítanak elő távhőt és látják el a lakosságot, illetve a közüzemeket fűtési hővel és használati meleg vízzel. Ezek ma nem karbonsemleges létesítmények, hiszen földgázt tüzelnek el. Maga a távfűtés egyébként nagyon hatékony módja a hőellátásnak, egy nagyváros belvárosát légszennyezés nélkül, távhővel lehet jól fűteni.

Nem füstölnek a kémények sehol.

Nem füstölnek a kémények minden egyes házban. De ha dekarbonizálni akarjuk az energiaellátást, akkor olyan energiaforrásra lenne szükségünk, ami nem használ fel szenet vagy szénterméket. Ez kis moduláris reaktorokkal abszolút lehetséges. Itt jön be megint a technológia: ha közel akarok menni a településhez, és csak az a célom, hogy távhőt állítsak elő, akkor már nem is szükséges nekem a magas nyomás és a magas hőmérséklet, mert a távhőellátáshoz nem kell 300 fokos víz, elég 120 fokos. Ebben az esetben viszont már sokkal alacsonyabb nyomásra méretezve, sokkal kisebb létesítmény tervezhető. Vannak az SMR-koncepciók között olyanok ma tervezőasztalon, amelyek tulajdonképpen egy focipályányi, vagy adott esetben annál kisebb területet igényelnek mindössze. Földbe süllyesztett a reaktor, és kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy egy hőkörzetet ellásson távhővel. Ez nagyon jelentősen át tudja alakítani a távhőpiacot. Nyilván nem holnap, mert ezeket a létesítményeket engedélyeztetni kell, de olyan mozgás indult meg, még egyszer mondom, alapvetően a háború következtében, mert a háború kinyitotta az energiaellátás biztonságának a kérdését, ami teljesen új megvilágításba helyez energetikai megoldásokat. A gondolatmenet lezárásaként még egy dolgot hadd vessek fel, hiszen megy ez, a kis moduláris reaktorok kapcsolódhatnak a villamosenergia-hálózathoz, adhatnak lokálisan és az országos hálózat számára is villamos energiát, de ipari távhőt vagy lakossági távhőt is szolgáltathatnak. Sőt, van egy harmadik termék, amiről egyre többet beszélünk, ez pedig a hidrogén. Ha a villamosenergiatermelést hőellátással és hidrogéntermeléssel kombináljuk…

Az a vízbontás.

Az a vízbontás, akkor lehetséges egy olyan energetikai rendszert építeni, amiben a reaktor maga zsinórban működik, csak kapcsolgatok a villamos energia, a hőenergia és az előállított hidrogén között, ezeknek az arányait változtatom, a reaktor zsinórban működik, de közben a villamos energia termelése tud illeszkedni az igényekhez, tudok vele jobban menetrendet tartani anélkül, hogy a reaktornak a teljesítményéhez hozzá kellene nyúlni. Ezek a kérdések ma nagyon pörögnek ezen a területen, és még egyszer mondom, jelentősen átalakíthatják az energiaellátásnak a rendszerét.

Ebben a hármasban a hidrogénnek az volna az értelme, hogy azt megtermelem cseppfolyósítóval és egy nagy energiasűrűségű energiahordozót nyerek vele, amit ha kell, akkor fölhasználok?

A hidrogént azért említem, mert a megújuló energiahordozók által előállított villamos energia átmeneti tárolásának az egyik megoldásaként van kezelve a hidrogén mint átmeneti energiahordozó.

Hűteni kell nagyon?

Ha cseppfolyósítom, akkor nagyon kell hűteni, de komprimált módon is elképzelhető a hidrogén tárolása. A hidrogén még azért jön szóba, merthogy a hidrogén felhasználható üzemanyagcellában, és adott esetben akár egy vonatszerelvény vagy egy hajó vagy adott esetben egy teherautó meghajtásához is alkalmazható. Elvileg lehetséges személyautóban is, de én úgy látom, hogy a személyautó-ipar egyértelműen az akkumulátoros meghajtás felé halad. Zajlik valamennyire a hidrogénmeghajtású autó irányába is, de a nagyobb járművek, a kamion, a busz, illetve a vonat és a hajó meghajtásban a hidrogén ott van abszolút a horizonton. Ha az SMR-ekkel ilyen értelemben hidrogént tudunk előállítani, akkor ez érdekes lehet. És van még egy logika a hidrogénben, ugyanis amikor dekarbonizációról beszélünk, akkor nagyon sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azon gondolkozzunk, hogy a szenet meg a földgázt hogyan tudjuk kihagyni az energiaellátásból. De ezek az energiahordozók valójában felhasználásra kerülnek ipari folyamatokban is. Ma a kőolajfinomításnak nagyon fontos eleme az, hogy a hasznos termékkihozatal növelése érdekében hidrogént használunk fel, és így növeljük a benzin-, illetve a dízelkihozatalt. Ezt a hidrogént ma metánnak a reformálásával állítják elő, ami szintén szén-dioxid-kibocsátással jár. A vegyipar más területein is használnak metánból előállított hidrogént. A vegyipar dekarbonizációjának az egyik legegyszerűbb, leggyorsabb módja az lenne, ha a metánból előállított hidrogén helyett nukleáris bázison előállított hidrogént használnánk. Akkor ott egyértelműen megszűnne a szén-dioxid kibocsátás, és egyébként ott van a koncentrált hidrogénfelhasználás, nem kell hidrogéntöltő- hálózatot építeni, hanem ott van a vegyi üzem, aminek szüksége van évente több ezer vagy több tízezer tonna hidrogénre. Ez a vegyi üzem úgy dekarbonizálható, hogyha a metánreformálás helyett nukleáris bázison állítunk elő hidrogént.

Dmitrij Medvegyev egykori orosz elnök egy időben hetente fenyegetett azzal, hogy országa nukleáris csapást fog mérni. Mark Rutte, a NATO főtitkára azt mondta épp a minap, hogy fel van készülve erre a NATO. Azt ki lehet számolni bármilyen módon, hogy egy taktikai, mert szerencsére egyelőre csak ilyesmiről beszéltek, atomfegyver elsütése mekkora kárt okoz és miben?

Ki lehet számítani. Ez egy borzasztó orosz forgatókönyv lenne, azt gondolom, hogy ezek a szereplők fenyegetik egymást, üzengetnek egymásnak, azt próbálják mutatni, hogy felkészültek egy ilyen helyzetre, de erre nem lehet igazán felkészültnek lenni, borzasztó lenne, ha ez a mostani rettentően feszült politikai helyzet odáig jutna, hogy bárki akár csak egy kisméretű atombombát is felhasznál. A taktikai atomfegyver alatt néhány tíz kilótonnás robbanóerőről beszélünk.

Mihez mérjünk, mekkora volt Hirosima?

Tulajdonképpen egy hirosimai vagy egy nagaszaki bombának a nagyságrendje. A hirosimai, azt hiszem, 13 kilótonnás volt. Azért ott nagyon sokan meghaltak. Amikor taktikai adófegyverről beszél valaki, akkor egyáltalán nem arról beszélünk, hogy a harctéren pár ember meghal. Ha egy nagyváros közelében vagy egy nagyváros felett robbantanak fel egy ilyen eszközt, akkor abban több százezer ember meghalhat, és nyilván óriási politikai, környezeti és egyéb társadalmi következmények jönnének belőle, hiszen hallatlan nagy hisztéria, rengeteg félelem, rengeteg megalapozatlan szorongás vagy adott esetben megalapozott szorongás kapcsolódna hozzá.

Kitörne a pánik.

Ez egy rettentően rossz forgatókönyv, most már több mint három éve nagyon-nagyon negatív spirálban van az egész világ, szerintem, de azért különösen negatív, mert egy olyan nagyon durva vörös vonalat jelent, aminek az átlépése után nagyon nehéz megmondani, hogy a másik fél mit fog lépni. Akárki is kezd ilyet, nem lehet abban biztos, hogy kontroll alatt tudja tartani a következő eseményeket.

Nem tudhatja biztosan, hogy nem lesz válaszcsapás.

Ha ezek a mechanizmusok beindulnának, annak a következményei egészen durvák is lehetnek. Az egyik filozófiai problémám az egész kérdéskörrel az, hogy amikor a katonák kezében van egy ilyen döntés, ott olyan aspektusok jönnek be, amikre egy polgári, civil személy nem tud gondolni. De amikor a politikus ilyenről dönt, akkor valójában katonaként viselkedik, és a katona emberhalálban gondolkodik, ami teljesen kívül esik a normál civil gondolkodáson, hiszen a civilnek minden egyes halál túl sok. Még egyszer mondom, ez olyan forgatókönyv, olyan spirál, ami elképesztő kockázatokkal bír. Magam is figyelem, hogy ezek a szereplők mennyire bátran mondanak milyen meredek dolgokat. Ez szerintem szájkarate, de rettentően durva szájkarate, rettentően veszélyes szájkarate.

Még egy utolsó rövid kérdés: Zaporizzsja és Csernobil ma biztonságos?

Nem, abszolút nem lehet ezt mondani. Nincsen közvetlen veszély, ami miatt azt mondanám, hogy most azonnal valami történik, de a háború eleve egy, a civil számára teljesen logikátlan gondolatmenet mentén zajló eseménysor, ezt látjuk az orosz–ukrán háborúban is. Azok a támadások, amelyek az ukrán nukleáris létesítményeket érték, a polgári nukleáris energia szabályrendszere szerint abszolút elfogadhatatlanok és elképzelhetetlenek. Az atomerőmű most már több mint három hete külső villamosenergia-betáplálás nélkül van. Tíz távvezetéki kapcsolata volt eredetileg ennek az atomerőműnek, és több mint három hete egyetlenegy távvezetéke sem működik, ez teljesen elfogadhatatlan és elképzelhetetlen. Az ottani szakemberek kontrollálják a jelenlegi eseményt, dízelgenerátorok segítségével látják el a létesítményt a szükséges árammal. Nagyjából 20 megawattnyi villamos energiára van szüksége ahhoz a hat blokknak, hogy az összes hűtőrendszer és az összes kontrollrendszer működni tudjon. Ez lehetséges, de nem erre van ez az egész kitalálva. Az üzemzavari dízelgenerátorok azért vannak, hogy üzemzavar alatt biztosítsák az áramellátást, de az üzemzavart nem tartjuk fenn három hétig. A helyzet teljesen abnormális, hosszú ideje abnormális. Annyi előnye van a világnak, hogy 2022 nyarán az összes blokkot leállították, és ez azt jelenti, hogy most már több mint három éve ezek a blokkok nem működtek, nem termeltek energiát, és ennek következtében a bennük lévő radioaktivitás szintje és a bennük lévő üzemanyag hőtermelése már nagyon alacsony szinten van. Ennek következtében nem igényel intenzív hűtést a blokkok biztonságos állapotban tartása. De mindaddig, amíg a háború ott zajlik és háborús cselekmények vannak a környéken, nap mint nap számolnak be a nemzetközi szakértők arról, hogy drónok repültek el az erőmű körzetében, hogy folyamatosan hallani tüzérségi tüzet. Ezek a létesítmények nincsenek biztonságban, mert sosem lehet tudni, hogy egy eltévedt tüzérségi lövedék vagy egy drón nem csapódik-e be oda. Láttuk, a csernobili négyes blokk fölötti új acélszarkofágot vagy ezt az új védőépületet dróntámadás érte, átlyukasztotta, ezek mind olyan dolgok, amelyek, még egyszer mondom, a polgári nukleáris szakmában abszolút elfogadhatatlanok.