Elmondta az uniót értékelő beszédét a bizottság elnöke. Mi volt a magyar kormány szerint a legfontosabb benne?
Ez a beszéd az unió állapotáról egy kicsit más beszéd volt, mint a bizottság elnökének a korábbi beszédei. Ebben kevesebb hosszú távú tervről, nagy új célkitűzésekről hallottunk. Visszatekintett és megpróbálta bemutatni azt, hogy az intézményciklusnak az elmúlt éveiben a bizottság milyen sikeres tevékenységet folytatott, és egy kicsit talán már a következő európai parlamenti választási kampány előkészületeit is elvégezte. Ez a beszéd ebből a szempontból sajátos volt. Ami nekem és a magyar kormány számára fontos volt, hogy az elhangzottak hogyan viszonyulnak azokhoz a nagy problémákhoz, amikkel szerintünk az Európai Uniónak foglalkoznia kell, illetve hogyan viszonyulnak a magyar uniós elnökség, amire 2024 második félévében készülünk, prioritásaihoz. Az alapvető kérdésre, vagyis arra, hogy az Európai Unió mit tehet azért, hogy a szomszédunkban zajló háborút deeszkalálja, a háborús konfliktus lezárását keresse, nem nagyon találtunk választ. Úgy látjuk, hogy az Európai Uniónak vagy legalábbis a bizottságnak erre nincsen stratégiája.
Azt mondták, hogy folytatni kívánják, amit eddig elkezdtek, töretlenül állnak Ukrajna mellett.
Ez természetesen a bizottságnak régről ismert álláspontja. Az nem világos számunkra, hogy Ukrajna támogatása a bizottság részéről mind katonai, mind pénzügyi, mind politikai értelemben, milyen módon visz bennünket közelebb a fegyveres konfliktus végéhez. A fegyveres konfliktus egyébként az Európai Unió számos problémájának a gyökere.
Van a magyar kormánynak alternatív álláspontja, ami, mondjuk, arra irányul, hogy ne támogassuk Ukrajnát?
A magyar kormány álláspontja nem Ukrajna támogatására vagy nem támogatására irányul, hanem azt célozza, hogy a fegyveres konfliktusnak csak egy azonnali fegyverszünettel lehet véget vetni. Az azonnali fegyverszünet fogja megteremteni azt a keretet, amiben tartós békéről tudunk értelmes párbeszédet folytatni. Mindaddig, amíg fegyveres összeütközés zajlik, mindaddig, amíg katonák, civilek halnak meg, infrastruktúra pusztul el, addig nem tudunk tartós békéről és a konfliktusból kivezető útról értelmes párbeszédet folytatni.
Úgy látják, hogy az Európai Uniónak van eszköze arra, hogy azonnali fegyverszünetet kényszerítsen ki bármelyik félnél?
Az Európai Unió erre önmagában természetesen nem képes. De emlékeztetnék arra, hogy korábban, 2014–2015-ben az Európai Unió és annak meghatározó tagállamai nagyon komoly szerepet vállaltak abban, hogy az akkori fegyveres konfliktust deeszkalálják. Létrehoztak egy olyan rendszert, aminek a működőképességéről megoszlottak a vélemények, de akkor az Európai Unióban és annak a tagállamaiban fel sem vetődött az, hogy ne kellene mindent megtenniük azért, hogy ez a fegyveres konfliktus a lehető leghamarabb véget érjen. Ezt a fajta elkötelezettséget szeretnénk újra látni.
2014 a Krím elcsatolásának ideje.
Igen.
De annak az lett a távolabbi következménye, hogy egész Ukrajnát megtámadták. Innen nézve is sikeresnek mondható a 2014-es európai uniós közvetítés?
Én a két kérdést elválasztanám egymástól. Az a tény, hogy a minszki megállapodás rendszere nem hozta azt az eredményt, amit a megalkotói vártak, önmagában nem diszkreditálja azt a törekvést, hogy a lehető leghamarabbi fegyverszünetre és a tartós békével kapcsolatos tárgyalások megkezdésére szorítkozzunk. Szerintem ebből a tanulságokat le kell vonni. A tanulság nem az, hogy a háborús konfliktusoknak az eszkalációjában vagy elhúzásában kellene szerepet vállalnunk.
Van vagy lát az Európai Unióban törekvést a deeszkalációra, akár csírájában is?
Úgy gondolom, hogy ez a fajta megfontolás a tagállamokban kezd megérni. A tagállamoknak előbb-utóbb őszintén számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy egy fegyveres konfliktus a végtelenségig nem tartható fönn és az utat kell keresni arra, hogy a fegyverszünethez és azon keresztül a békéhez eljussunk. Ez hosszú eszmélési folyamat lesz, mi a magunk eszközeivel próbálunk ehhez hozzájárulni.
A bizottság elnöke a migrációs és menekültügyi paktum elfogadását javasolta. Ez a bizottságon már átment, most a parlamentnél van, ott pattog a labda. Lát arra esélyt, hogy ebben a formában elfogadják?
Bízom benne, hogy ebben a formában nem fogadják el az uniós intézmények. Ez egy több elemből álló csomag, ennek bizonyos elemeit a tanács már elfogadta, bizonyos elemeit még nem, az Európai Parlament ennek a csomagnak a tárgyalását még nem kezdte meg. Azt várják, hogy a tanács a csomagnak valamennyi elemét elfogadja. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a migrációs paktum az Európai Uniót sújtó migrációs válságot érdemben nem kezeli, sőt, kifejezetten azt látom, hogy ennek a csomagnak egyes elemei a migrációs válságnak a súlyosbodását fogják eredményezni. Úgy gondoljuk, hogy nem segítenek abban, hogy a külső határokat hatékonyabban meg tudjuk védeni, az Európai Unióba kívülről érkező illegális migránsok számára valójában mágnesként funkcionálnak. Azt az üzenetet küldik, hogy jöjjetek minél többen, az Európai Unió kezelni fogja ezt a helyzetet, és akármennyien jöttök, az Európai Unió mindig képes lesz arra, hogy kezelje ezt a helyzetet. Szerintem ez egy stratégiai félreértés. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy a tagállamok között, itt az Európai Tanácsról beszélek elsősorban, az állam- és kormányfői, illetve a miniszteri szintről, egy migrációs fordulatot figyelhetünk meg. A tagállamok maguk is látják azt, hogy ez a migrációs paktum önmagában nem lesz képes a kihívások kezelésére, és új utakat keresnek. Ilyen utakat látunk például az Európai Unióval határos államokkal való együttműködésben, a migráció kiváltó okainak a kezelésében. De ezt a fordulatot, megítélésem szerint, a bizottság a mai napig még nem tette magáévá. Az évértékelő beszédből is az derült ki, hogy a bizottság számára a legfontosabb továbbra is a migrációs paktumnak az elfogadása, minthogyha egy paktum elfogadása önmagában sikertörténetként lenne aposztrofálható.
A migrációs és menekültügyi paktumot egységben kell kezelni? Más a migráció, annak gazdasági vonatkozásai is lehetnek, meg más a menekültek, mondjuk, Ukrajnából. Ha jól értettem a bizottsági elnök szavait, az Ukrajnából érkezett menekültek számára kiterjesztő lehetőséget kínált föl. Ezt támogatják?
A mi felfogásunk mindig is az volt, hogy abban az esetben, ha olyan konfliktus alakul ki, ami miatt az embereknek a saját országukat el kell hagyniuk, akkor az ország melletti első biztonságos országnak komoly felelőssége van abban, hogy ezeket a menekülteket befogadja. Magyarország ezt a felelősséget vállalta, és ezt az Európai Unió egyik tagállama sem vitatja. Abban az esetben azonban, amikor több biztonságos országon keresztül haladnak migránsok, vagy azért, mert egyébként a menekültkérelmeknek a feltételei fennállnak, vagy azért, mert egyszerűen a jobb élet reményében indulnak valahova, mi nem tekintjük olyan menekültügyi problémának, amit az ukrán problémával azonos módon kellene kezelni.
Ha úgy látja, hogy ennek az elfogadására nincs esély, akkor ez a következő parlament meg a következő bizottság elé ugyanígy bekerül, vagy teljesen más prioritásokkal indulnak el? Mi a szokás?
Nem tudok arról nyilatkozni, hogy van-e esély az elfogadásra. És azt mondtam, hogy jó lenne, ha ebben a formában nem fogadnák el az uniós intézmények ezt a paktumot. Láthatóan az intézmények és a tagállamok egy része szeretné ezt a paktumot minél hamarabb, minél kevesebb változtatással elfogadni. Abban az esetben, ha ebben az intézményi ciklusban a paktumot nem fogadjuk el, a kezdeményezés nem hal el automatikusan. Az új intézményi ciklusban is folytatódik ennek a tárgyalása és a fölálló új parlament, illetve az új bizottság változtathat a korábbi álláspontján.
Lát ezenkívül még olyan ügyeket, amelyeket a jelenlegi bizottság és a jelenlegi parlament még mindenképpen át akar vinni, mert senki nem lehet biztos abban, hogy milyen összetétele lesz a következő bizottságnak és parlamentnek?
Látok ilyen dossziékat. A hétéves költségvetési keretnek a felülvizsgálata olyan kérdés, amit a soros elnökség és a bizottság az év vége előtt szeretne lezárni. A gazdasági kormányzás egy olyan kérdés, amit az intézmények szeretnének minél hamarabb lezárni, ez a költségvetési hiány és az államadósság mértékével kapcsolatos szabályozást és a túlzott deficit, illetve a túlzott hiányeljárás során követendő intézkedéseket tartalmazza. A migrációs paktumot is ebbe a körbe sorolom.
A gazdasági kormányzásnak, ha elfogadnák, milyen hatásai lennének? Mindenki egy egyenkalap alá kerülne be és mindenkire ugyanazok a hiány- meg költségvetési követelmények vonatkoznának? Azt, mondjuk, általában meg szokták kerülni.
A bizottság előterjesztése még ennél is puhább. Abból indul ki, hogy az egyes tagállamok gazdasági környezete eltérő, és nem vagy csak korlátozott mértékben lehet olyan egyenszabályokat megfogalmazni a hiányra és a deficitre, aminek valamennyi tagállamnak meg kell felelnie. A bizottság azt szeretné, hogy legyenek olyan rugalmas szabályok, legyenek olyan programok, amiket a tagállamok a bizottsággal fognak letárgyalni, és utána ezt a bizottsággal letárgyalt adósságcsökkentési vagy deficitcsökkentési programot kell a tagállamoknak végrehajtani. Középtávú programról van szó. Nekünk a tapasztalatunk az, hogy nem jó a tagállamokat a bizottsággal magukra hagyni és a bizottságnak a diszkrecionális jogkörére bízni azt, hogy mit vár el a tagállamoktól és miért cserébe. Mi szeretnénk, hogy legyenek számszerűsíthető, egzakt kritériumok és a tagállamoknak annak kelljen megfelelniük.
Egy bizottságnak a diszkrecionális jogköre honnan származik? Ez le van írva valamilyen szerződésben?
A bizottság diszkrecionális jogköre nem szerződéses rendelkezésből fakad. Vannak anyagi, politikai és egyéb eszközei, amikkel saját politikai célkitűzéseit, törekvéseit tudja elősegíteni. Az utóbbi évek tapasztalatai a mi esetünkben azt mutatják, hogy a bizottság nem habozik ezeket az eszközöket használni.
A politikai törekvések hol érhetők tetten a bizottságnál? A programban? Az elnök beszédjeiben? A biztosok megnyilatkozásaiban?
A bizottság maga sem csinál ebből titkot. Már az előző, Juncker-bizottság is bevallottan politikai természetű bizottságként határozta meg magát. Von der Leyen bizottsága pedig ezt, ha lehet, még egy szinttel föntebb emelte, és azt mondta, hogy geopolitikai bizottságként határozza meg magát, ami azt jelenti, hogy nem a tagállamok által elfogadott prioritásokat és törekvéseket teszi automatikusan magáévá, hanem saját célkitűzéseket fogalmaz meg. A bizottság eldöntheti, hogy milyen gazdaságpolitikát szeretne a tagállamokon számonkérni, a migrációs politika hogyan nézzen ki, a versenyképességet hogyan kívánja erősíteni. A bizottságnak erről lehet és van is saját véleménye, és amikor politikai vagy geopolitikai természetű bizottságról beszélünk, amelyik politikai szereplővé válik, akkor úgy viselkedik, mint minden más politikai szereplő, a rendelkezésre álló hatalmi eszközeit a célkitűzései megvalósítása érdekében használja. A bizottság tekintetében ezt látjuk nap mint nap.
A bizottság mellett ott van még az Európai Tanács, az állam- és kormányfőkkel, meg az Európai Parlament, mind a kettő politikai testület. Ki dönt végül abban, hogy mi lesz?
A rendszer elvileg úgy van kitalálva, hogy az Európai Unió politikájának a stratégiai irányait az Európai Tanácsnak kell meghatároznia, ez állam- és kormányfői szinten működik. A többi intézménynek ezeket a stratégiai, politikai iránymutatásokat kellene gyakorlati cselekvésre váltania jogalkotásban és egyéb eljárásokban. Ez a rendszer többé-kevésbé működik, de vannak alapelemei, amik vitatottak. Az Európai Parlament például az Európai Tanácsnak a stratégiai irányító szerepét sohasem fogadta el fenntartások nélkül. Magát az európai nép képviselőjének tekintve úgy gondolja, hogy legalább annyi joga van az Európai Unió politikai prioritásait meghatározni, mint az Európai Tanácsnak. A bizottság viszonyulása az Európai Tanácshoz elég ambivalens. Amikor az Európai Tanács iránymutatásai egyeznek a bizottság szándékaival, akkor ezt magára nézve kötelezőnek fogadja el, egyébként pedig meglehetősen rugalmasan viszonyul ezekhez a kérdésekhez. Az Európai Tanács és a Tanács közötti viszony egyértelmű, hiszen az Európai Tanács az állam- és kormányfői, a tanács pedig miniszteri szintű képviseletet jelent. Az Európai Tanács döntései automatikusan megjelennek a tanács hozzáállásában is.
Az Európai Parlamentnek van arra eszköze, hogy akár a tanács, akár a bizottság döntéseit blokkolja?
Az Európai Parlament a szerződésmódosítások során folyamatosan újabb és újabb eszközöket kapott ahhoz, hogy a célkitűzéseit érvényesítse. Ezt általában a költségvetésen keresztül teszi, de bizonyos jogalkotási eljárásokban is, ahol az Európai Parlament nélkül nincs döntés. Az Európai Unióban a rendes jogalkotási eljárás azt jelenti, hogy a tanácsnak és az Európai Parlamentnek egyet kell értenie. Az Európai Parlament gyakran politikai árukapcsolás útján blokkol bizonyos jogalkotási dossziékat, amiért cserébe az Európai Parlament álláspontjának a figyelembe vételét kéri ott is, ahol ez egyébként nem lenne szerződéses előírás.
Tehát ereje van hozzá, hogy megtegye, magyarán erről szól a történet?
Ereje és szándéka is van hozzá.
Az unió jövőjéről szóló európai uniós körkérdésre küldött magyar válaszok a mostani irányokban bármilyen módon szerepeltek-e, látták-e nyomát?
Megnyílt egy vita az Európai Unió jövőjéről. Ez a vita korábban konferencia formájában öltött testet, és ezt az Európai Parlament felhasználta arra, hogy a szerződésmódosítással kapcsolatos javaslatokat fogalmazzon meg. Ezeket látni fogjuk majd néhány hét és hónap múlva, amikor az Európai Parlament plenáris ülése erről szavaz. Magyarország és a magyar emberek ebben a vitában rendkívül aktívan vettek részt. Ha megnézzük, hogy hány ilyen vitakör működött, mennyi rendezvény volt az országban, Magyarország az európai élvonalban szerepel, nemcsak lakosságarányosan, hanem abszolút számokat tekintve is. Azonban ezek a javaslatok közül eddig nem sokat láttunk visszaköszönni az intézmények álláspontjában. Az Európai Unió bővítésével kapcsolatos vita, ami arról szól, hogy egy harmincegynéhány tagállamból álló Európai Unió működhet-e úgy, mint egy 27 tagállammal működő Európai Unió, ez az Európa jövőjével kapcsolatos kérdéseket teljesen újranyitotta. Az a vita, amit eddig folytattunk, zárójelbe került, azt kell most megnéznünk, hogy egy jelentősen kibővült Európai Unió, amit mi ismerünk, ahol a tagállamok fejlettsége közötti különbség a mostaninál nagyságrendekkel nagyobb lesz, ahol a tagállamok és a szomszédságuk közötti geopolitikai konfliktusok a jelenleginél nagyságrendekkel intenzívebbek lesznek, vajon egy ilyen környezetben működőképes lesz-e? Az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kérdéseket újra kell nyitnunk, az új környezetben egy tisztára törölt táblánál újra kell rajzolnunk azt, hogy az Európai Uniót hogyan látnánk.
Azt mondta a bizottság elnöke, hogy át kell tekinteni a bővítésre tekintettel az Európai Unió tanácsának, bizottságának teljes szerkezetét. Meddig mehet el egy ilyen áttekintés?
A személyes véleményem az, hogy az a természetes reflex, hogy a jelentősen kibővülő Európai Unió csak akkor lesz működőképes, ha a jelenleginél sokkal több föderális vagy nemzetek fölötti elemet tartalmaz, az alapvetően hibás. Meg kellene vizsgálni azt a forgatókönyvet is, hogy az uniós kompetenciáknak a belső piacra való korlátozása és más területeken az együttműködés egyéb formáinak a feltérképezése működőképes lehet-e egy ilyen méretű Európai Uniónál. Ezeket a kérdéseket szerintem az asztalra kell tenni, nyíltan és őszintén meg kell vizsgálni. Nem biztos, hogy a bővítés és a mélyítés, ahogyan ezt a kérdést meg szokták fogalmazni, feltétlenül kéz a kézben kell, hogy járjon.
A nemzetállamok vagy az Európai Egyesült Államok fogalmakkal jelzett vita dőlt valamerre a bizottsági elnök mostani beszéde után?
A beszédet nézve úgy gondolom, a bizottság elnöke kifejezetten óvatosan fogalmazott ebben a kérdésben. A beszédből számomra az következik, hogy a bővítés a bizottság elnöke számára prioritás és a bővítést nem kívánja az intézményi reformokkal kapcsolatos viták túszává tenni. Ez az álláspont bizonyos mértékig helyes. Vannak olyan politikai szereplők, akik a bővítésre hivatkozással próbálnak olyan központosító, föderális Európát célzó törekvéseket keresztülverni, amelyek egyébként a tagállamok között nem élveznek osztatlan támogatást, de a bővítési folyamatnak most van egy olyan újra megtalált népszerűsége, amit meg lehet lovagolni. Aztán amikor ezek a reformok végbementek, majd újra ránéznek a bővítésre, és akkor a bővítés már nem is lesz olyan fontos, miután ezeket az intézményi reformokat végrehajtották. Ebből a szempontból az óvatosság indokolt, azonban én úgy gondolom, hogy nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy egy harmincegynéhány tagállammal működő Európai Unió ugyanolyan hatékonyan tud működni, mint a 27 tagállamra kalibrált intézményrendszer meg hatásköri rendszer.
Ha nincsen központosítás, mi tartaná össze a bővülő Európát? Nagyon eltérő fejlettségű államok lépnének be.
Az én felfogásom ebből a szempontból nagyon egyszerű. Ha az Európai Uniót egy erős központosított intézményrendszer tartja össze és más semmi, akkor az Európai Unió létjogosultságával kapcsolatban komoly kérdőjelek merülnek fel. Az Európai Uniót annak az egyszerű megfontolásnak kell összetartania, hogy együtt többek, jobbak és erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Ez nem feltétlenül abból fakad, hogy van egy erős központosított intézményrendszer, hanem abból, hogy együtt hatékonyabbak, versenyképesebbek vagyunk a globális piacon, együtt jelentősebb, komolyabb geopolitikai szereplők vagyunk, mint külön-külön. Ha ez az egyenlet érvényesül, akkor a tagállamoknak – azért, mert együtt hatékonyabb gazdasági szereplők, merthogy együtt jelentősebb geopolitikai szereplők –érdemes a szuverenitásukból fakadó egyes hatásköröket közösen, uniós intézményeken keresztül gyakorolni. Ha nem ez a helyzet, akkor az Európai Unió mögötti racionalitást az erős központosított intézményrendszer sem tudja helyreállítani.
Van elméleti különbség a különböző hatáskörök között ebből a szempontból? Mondjuk, a külpolitika, a gazdaság, meg az adózás teljesen másnak tűnik és nem is ugyanaz a szabályozása ma sem. Mi az, ami közös, meg mi az, ami nem?
A szerződések ebből a szempontból igyekeznek tiszta vizet önteni a pohárba. Az uniós hatáskörök alapvetően három kategóriába oszthatók. Vannak kizárólagos uniós hatáskörök, ahol a tagállamok számára nincsen szabályozási lehetőség vagy politikai mozgástér, ilyen például az uniós kereskedelmi politika, ami a harmadik országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok szabályozására vonatkozik. Vannak megosztott hatáskörök, ezeken a területeken mind az Európai Uniónak, mind a tagállamoknak van szabályozási lehetősége. Az Európai Unió Bírósága kialakított egy olyan gyakorlatot, hogy amennyiben az Európai Unió bizonyos területeket szabályoz, ezeken a területeken a megosztott hatáskörök keretei között a tagállamok elveszítik a szabályozási jogosítványaikat. Ez az úgynevezett előfoglalás elve. Ez az elv az uniós jogászok körében vitatott, annak ellenére, hogy az Európai Unió Bíróságának az ítélkezési gyakorlata egyértelmű. És vannak az úgynevezett támogató hatáskörök, ahol a tagállamok továbbra is megtartják az önálló szabályozási és politikaalkotási jogköreiket. Az Európai Uniónak csak az a feladata, hogy a tagállamokat támogassa közösen osztott célkitűzések megvalósításában. Ezek a hatáskörök lényegileg eltérnek, ezekre a hatáskörökre vonatkozóan az eljárások, a döntéshozatali rendszer is különböző, merthogy az Európai Unió célkitűzései is különbözők ezen a területen.
A szuverenisták meg a föderalisták átírnák ezeket a hatásköri szabályokat? Hogy kell elképzelni, amikor a gyakorlati megvalósításról vitatkoznak?
Amikor arról beszélünk, hogy az Európai Unió hatáskörei hogyan alakulnak, a vita gyakorlatilag az, hogy növeljük-e azokat, amik kizárólag uniós hatáskörök. Vegyünk-e vissza, mondjuk, a megosztott hatáskörökből a támogató hatáskörök kategóriájába. Zajlik egy olyan vita is, hogy komolyan vegyük-e a szerződésnek azokat a rendelkezéseit, amelyek arról szólnak, hogy az Európai Uniónak akkor is meg kell vizsgálnia, hogy a tagállamok nem képesek-e a célokat saját vagy regionális szinten legalább olyan hatékonyan megoldani, mint az Európai Unió, ha valami olyat csinál, ami egyébként a hatáskörébe tartozik, és az uniónak csak akkor kellene fellépnie, hogyha a tagállamok ezeket a kérdéseket nem tudják megfelelően rendezni. Ez a szubszidiaritás elve, ami elég régóta szerepel a szerződésekben, de a tényleges alkalmazását sem a jogalkotásban, sem az Európai Unió Bíróságának a gyakorlatában nem igazán látjuk.
A táborok egységesek? Tehát minden szuverenista ugyanúgy érvel, amikor egy föderalista mond neki valamit? Vagy nem ilyen egyszerű az élet?
Azt nem állítom, hogy minden szuverenista ugyanazt gondolja és minden föderalista ugyanazt gondolja, és szerintem ez rendben van így. A szuverenista és a föderalista táboron belül is vannak viták és nem mondanám feltétlenül, hogy valamennyi vélemény egyértelműen besorolható a szuverenista vagy a föderalista táborba. Ezeket a vonalakat nem lehet vonalzóval meghúzni, ez inkább olyan, mint egy impresszionista festmény, ahol egymásba futnak a szálak, de messziről nézve ettől még ez jól néz ki. A kiindulópont választja el a két tábort egymástól. Mi az európai integrációnak a célkitűzése? A szuverenisták azt mondják ‒ és ezek közé tartozom én is ‒, hogy az európai integráció célkitűzése az, hogy a tagállamok együtt erősebbek legyenek. A tagállamokat az integráció ruházza fel azokkal az erős eszközökkel, amikkel egyébként egyedül nem rendelkeznének, de amikkel a kihívásokkal, válságokkal szembe tud nézni. A föderalisták számára az európai integrációnak nem az az elsődleges célja, hogy a tagállamok erősebbek legyenek és legyenek eszközeik a válságok kezelésére. A föderalistáknak az a célkitűzése, hogy a nap végén létrejöjjön egy olyan entitás, amely bizonyos tagállami hatásköröket gyakorol és ezeknek a hatásköröknek a köre egyre inkább szélesedik. Az integráció célja maga az integráció. És ha ennek az integrációnak az az eredménye, hogy a tagállamok valójában nem lesznek erősebbek, sőt, az integráció megfosztja őket bizonyos eszközöktől, amik a válságkezeléshez szükségesek, az nem probléma, mert az integráció célja az integráció maga. Ez egy alapvető dilemma, ami nem áthidalható még akkor sem, hogyha nem minden szuverenista ért egyet a többi szuverenistával. A föderalisták között is vannak választóvonalak, de ez az alapvető nézetkülönbség, hogy én egy erős és hatékonyan működő nemzetállamot kívánok az együttműködés középpontjába helyezni vagy a föderális struktúrát magát szeretném az integráció középpontjába helyezni.
Miről nem beszélt Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke, pedig szívesen hallgatták volna?
A beszédnek volt néhány fájó hiányossága, ezek közül elsőként talán a kohéziós, regionális fejlesztési politika teljes hiányát említeném. Ez különösen fájó azért, mert megítélésem szerint ez az Európai Uniónak egyik legsikeresebb politikája. Függetlenül attól, hogy nincs tökéletes európai uniós politika, a kohéziós politika hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió egyes tagállamai csökkenteni tudják a lemaradásukat, olyan fejlődési pályára álljanak, ami az Európai Unió magjához közelíti őket fejlettségi szintjükben. Ennek a kohéziós politikának a felülvizsgálata a közelgő magyar elnökség szempontjából is fontos. A kohéziós politikának a félidejű felülvizsgálata addigra lezárul és ebből adódóan nekünk majd következtetéseket kell levonni arról, hogy a következő hétéves költségvetési kerettervben a kohéziós politika hogyan nézzen ki szabályozás és források tekintetében is. Itt nagy a küzdelem. A kohéziós politika mindig is támadások középpontjában áll, mert az Európai Unió nettó befizető tagállamai ezt egy egyszerű transzfernek tekintik, vagyis, hogy van pénz, ami lehetne az ő pénzük is, de ezt odaadják másnak. Ezt a nettó befizető tagállamok egyfajta gesztusként tekintik és ezért a gesztusért valami viszonzást várnak. De ha lehetne, akkor talán egyes tagállamok számára jobb lenne, ha ez a gesztus nem is létezne. Szerintem ez a kohéziós politika teljes félreértése. Annak nemcsak a nettó kedvezményezett tagállamok a haszonélvezői, hanem az Európai Unió egésze. Ez az Európai Unió egészének a versenyképeségét, a kohézióját növeli és nagyon fontos, hogy ez a politika a következő hét éves költségvetésben is legalább olyan súllyal és a jelenlegihez nagyon hasonló természettel rendelkezzen. A bizottság elnökének a beszédében erre nem látunk utalást. Úgy tűnik, mintha ezt ő nem is tekintené olyan stratégiai prioritásnak, mint amilyen számunkra. Ez egyértelműen hiányzott a beszédből.
Amikor a magyar kormány soros elnökséget visz és következtetést von le a kohéziós politikáról, akkor van módja javaslatot tenni arra, hogy milyen legyen a kohéziós politika?
A soros elnökségnek ilyen jogköre a kohéziós politika tekintetében nincsen. Nem áll fenn olyan helyzet, hogy erről valamilyen jogalkotási párbeszédet kelljen folytatni a magyar elnökség alatt. Mi azt tudjuk csinálni, hogy fórumot biztosítunk olyan politikai egyeztetésekre vagy beszélgetésekre, amik utána becsatornázódnak a következő hétéves költségvetési keretterv előkészítésébe és az ehhez kapcsolódó uniós eszközöknek a jogalkotási előkészítésébe. A magyar elnökségnek a lehetőségei sokkal diszkrétebbek, de ahhoz, hogy valamilyen módon rajta hagyjuk a magyar gondolkodás nyomát az uniós döntéshozatalon, vannak bizonyos eszközök.
De itt legalább világosabbak a csapatok? A fukar északiak meg a fogadóországok, azok legalább egy-egy tömböt alkotnak? Vagy ez hogyan megy?
Ezek a tömbök is kifejezetten tagoltak. A kohéziós politika kedvezményezett tagállamai laza érdekközösséget alkotnak, de a keleti és a déli tagállamok nem feltétlenül ugyanazon a platformon vannak. Ugyanez a helyzet a nettó befizetőkkel is, akik nagyon különböző módon érdekeltek abban, hogy a kohéziós politika hogyan néz ki. Valódi kihívás ezekből koalíciókat, táborokat szervezni, mert ezek a koalíciók és táborok nem természetesen adottak az Európai Unióban, a legtöbb vitás kérdésben.
Mi hiányzott még a bizottsági elnök beszédéből a magyar kormány megítélése szerint?
Nagyon kevés utalást láttunk arra, hogy a bizottság által támogatott zöld átmenet, illetve a klímavédelmi célkitűzések nem megvalósíthatók a nukleáris energia békés célú felhasználásának a támogatása nélkül.
Egy szó sem volt benne a nukleáris energiáról.
Egy szó sem volt erről. A bizottság elnöke hosszan beszélt a megújuló energiaforrásokról. A nukleáris energia kapcsán feltűnően hallgatott. A tagállamok e tekintetben nem egységesek, de úgy gondolom, ha komolyan gondolja a bizottság a zöld átmenetet, komolyan gondolja a klímavédelmi célkitűzéseket, ez a nukleáris energia széleskörű felhasználása és az ehhez kapcsolódó beruházások támogatása nélkül nem lesz lehetséges.
De iparberuházásról beszélt. Beszélt arról is, hogy szubvencióellenes vizsgálatot fognak indítani Kínával kapcsolatban. Ezt komolyan veszik?
Látnunk kell azt, hogy ez a vizsgálat pontosan mit fog célozni és látnunk kell, hogy ennek a vizsgálatnak mi lesz az eredménye. A bizottság elnöke nem előlegezte meg ennek az eljárásnak az eredményét.
De azt mondta, hogy tisztességtelen a kínai gyakorlat.
Az én megítélésem szerint az Európai Uniónak olyan gazdasági kapcsolatrendszert kell kialakítania, ami egyrészt őt autonóm szereplővé teszi a világpiacon, másrészt pedig hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió versenyképes maradjon a globális versenytársakkal szemben. Ez azt jelenti, hogy pragmatikus kapcsolatot kell kiépíteni valamennyi gazdasági szereplővel, valamennyi globális játékossal, ideértve az Egyesült Államokat és ideértve Kínát is. A magyar kormánynak mindig is az volt az az álláspontja, hogy mi az Európai Unió része vagyunk, de az Európai Unió részeként Kínával is pragmatikus és kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági kapcsolatokat kell kialakítani. A bizottság elnöke a kockázatmentesítés vagy derisking kifejezést használta…
Azt mondta, hogy nem leválás, hanem kockázatmentesítés, így fog majd tárgyalni.
Igen, az mindenképpen üdvözlendő, hogy a bizottság nem a leválást célozza, hanem a kockázatmentesítést. Az ördög mindig a részletekben van. Látnunk kell, hogy ez a kockázatmentesítés pontosan mit jelent. Ha a kockázatot abszolút kockázatként értelmezzük, akkor nagyon kevés választja el a leválást és a kockázatmentesítést. Ha a kockázatot szigorúan, bizonyos gazdasági területekre szorítjuk, akkor a kockázatmentesítés rugalmasabb politikát jelent. A szavak önmagukban nem jelentenek semmit, a szavak mögötti gyakorlatot, cselekvést kell figyelnünk. Mi nagyon szoros figyelemmel követjük azt, hogy a bizottság az Egyesült Államokkal, Kínával, más gazdasági szereplőkkel fenntartott kapcsolatainkban milyen politikát folytat. Mi a konnektivitás pártján állunk, ami azt jelenti, hogy mind a Nyugat, mind Kelet irányában lehetővé kell tennünk az együttműködést. Mi azt szeretnénk, hogy a nyugati és a keleti technológia és befektetés Magyarországon találkozzon. Ennek a lehetőségét a bizottságnak nem szabad lezárni előlük.
Az kiderült, hogy az európai gazdaság mekkora pályán képes focizni?
Az Európai Unió mindig is gazdasági nagyhatalom volt, és szerintem így kell rá tekintenünk függetlenül attól, hogy folyamatos és jelentős térvesztésnek vagyunk tanúi, merthogy az Európai Unió versenyképessége az utóbbi évtizedekben folyamatosan és jelentősen csökkent. Ez piacvesztéssel járt azzal járt, hogy gazdasági szereplők elzúgtak mellettünk. De az Európai Unió továbbra is nagy játékos és ennek megfelelően kell viselkednie. Azonban az ennek megfelelő viselkedés azt jelenti, hogy elsődleges célkitűzése az kellene, hogy legyen, hogy nagy játékos is maradjon a jövőre nézve. Olyan politikát kellene követnie, olyan gazdaságpolitikát, ami nem a versenyképességi előnyök felszámolását, a gazdasági kiszolgáltatottság erősítését szolgálja, hanem ennek a gazdasági nagyhatalmi státusznak a megőrzését vagy megerősítését.
Az Európai Unió mint olyan, tud nagy játékosként focizni? Vagy az Európai Unió egyes államai képesek uniós államként nagy játékosként focizni, amelyek azonban egymással is konkurensek?
Az Európai Uniónak minden eszköze megvan arra, hogy nagy játékosként lépjen fel a globális piacon. Ez nem zárja ki azt, hogy az egyes tagállamok egymásnak is gazdasági vetélytársai legyenek, de a gazdasági integrációnak a lényege az, hogy nem feltétlenül egy zéró összegű játszmáról beszélünk. Tehát az együttműködés és az egységes fellépés akkor is érdekében áll az Európai Unió tagállamainak, ha egyébként egymásnak versenytársai. Az más kérdés, hogy az európai intézményeknek akkor, amikor egy versenyképes Európai Unióról beszélünk, tisztában kell lenniük azzal, hogy versenyképes Európai Unió csak versenyképes tagállamokon keresztül létezhet. Olyan nincsen, hogy a tagállamok versenyképességének a csökkentésével vagy visszafogásával növeljük az Európai Unió versenyképességét. Márpedig az, hogy a tagállamok milyen területen versenyképesek, annak megítélésem szerint a tagállamok, a tagállami kormányzatok a legjobb tudói. Tehát egy jól működő európai gazdaságpolitikának a tagállamoknak kellene segítséget nyújtani abban, hogy a relatív versenyképességi előnyeiket maximálisan kihasználhassák, nem pedig központilag megmondani neki, hogy ki és hogyan lehetne versenyképesebb.
A magyar elnökségi programnak az unió bővítése a része? A bizottság elnöke is beszélt arról, hogy kinek volna még helye az unióban, talán még Grúziát is említette, nem úgy, hogy helye volna, hanem, hogy a grúzokat is nagyon érdekelné.
Magyarország mindig is a bővítés egyik leghatározottabb támogatója volt. Mi a bővítést egy európai sikerpolitikának tekintjük és úgy gondoljuk, hogy a bővítési politikát az Európai Uniónak és a tagállamainak komolyan kell vennie. Ezt egyébként nem most találtuk ki. A magyar álláspont nem az orosz–ukrán háborúhoz kapcsolódik. Ez a kezdetektől fogva az volt, hogy hiteles bővítési folyamatot kell vinnünk, ami azt jelenti, hogy a tagjelölt és potenciális tagjelölt államoknak, akiknek európai perspektívát adtunk már, pontosan tudniuk kell, hogy nekik a csatlakozáshoz mit, hogyan és mikor kell tenniük. Ha azonban azt megtették, amit az Európai Unió tőlük elvárt, akkor ennek a következménye az Európai Unió részéről is egyértelműek kell legyenek, vagyis nekik egyértelmű hiteles perspektívával kell rendelkezniük, hogy valamikor az Európai Unió tagjai lesznek. Az Európai Uniónak stratégiai érdeke, hogy ez a Nyugat-Balkán esetében a lehető leghamarabb megtörténjen, sokkal előrébb kellene tartanunk ebben a folyamatban, mint ahogy tartunk. Ez az Európai Uniónak a bizonytalansága, tétovázása a Nyugat-Balkán tekintetében, az egész bővítési folyamatnak a hitelességét kérdőjelezi meg. Most Ukrajna és Moldova, illetve Georgia európai perspektívájával az egész bővítési folyamat új kontextusba került, és az a veszély fenyeget, hogy az érdemeken és konkrét elvárásokon alapuló bővítési folyamat egy politikai alkufolyamattá lényegül át. Ez szerintem nem áll sem az Európai Unió, sem pedig a tagjelölt államoknak az érdekében.
Magyarország mint soros elnök képes lesz ezt valamilyen módon előmozdítani? Horvátország idején azért az egy jelentős eredmény volt.
Magyarországnak az a célkitűzése, hogy az uniós elnöksége alatt minden tagjelölt és potenciális tagjelölt állam tegyen egy lépést az uniós tagság felé.
Ez egy fejezet lezárása? Vagy mi a lépés ilyen léptékben?
Ezt korai még ebben a fázisban megmondani. A bővítési folyamattal kapcsolatos komoly stratégiai vita még előttünk áll. Szerintem egy fél év múlva leszünk abban a helyzetben, hogy látjuk, a magyar elnökség a bővítés kapcsán konkrétan milyen célkitűzéseket tehet. Mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. A magyar kormány aktív a Nyugat-Balkán területén, a nyugat-balkáni országokat politikailag, technikailag minden rendelkezésünkre álló eszközzel segítjük ebben a folyamatban. Fölhalmozódott évtizedek alatt az a tapasztalat, amivel mi ezt a folyamatot érdemben tudjuk segíteni, és ezeket az eszközeinket használni is szeretnénk.
A soros elnökség programja az előddel meg az utóddal együttműködésben alakul ki? Folytatni kell a dossziékat?
A soros elnökség programja három egymást követő tagállam együttműködéseként alakul ki, ez az úgynevezett trió. Magyarország egy olyan trióban vesz részt, ami most kezdődött a spanyol elnökség alatt. Folytatódik a belga elnökség alatt, ami 2024 első félévében esedékes és a trió záró tagállama lesz Magyarország 2024 második félévében, ami egyébként pont az intézményi átmenetre eső elnökségi ciklus, egy nagyon sajátos ciklus, ami különleges lehetőségeket és kihívásokat tartogat, és utánunk következik a következő trió, aminek az első tagja Lengyelország. Magyarország szorosan együttműködik a mi triónk másik két tagjával, a spanyolokkal és a belgákkal, és megkezdtük már az együttműködést, a koordinációt a lengyelekkel is, akik a bennünket követő trió első tagjai lesznek. Ahhoz, hogy valamilyen kezdeményezés valóban megvalósulhasson, az Európai Unióban legalább egy-másfél éves koordinált munkára van szükség. Tehát mindaz, amit mi az elnökségünk alatt szeretnénk megvalósítani, ennek a magját, a csíráját már most, a spanyol elnökség alatt el kell vetni, együttműködve a belga elnökséggel, hogy utána a magyar elnökség alatt ebből legyen valami. A mi kezdeményezéseink pedig csak akkor képesek túlélni, ha a minket követő elnökség, jelen esetben a lengyelek is ezt magukévá teszik és viszik tovább. Ez egy nagyon komoly koordinációs feladat, ezt már hónapok óta csináljuk és a magyar elnökség teljes időtartama alatt és az azt követő félévben is ezen dolgoznunk kell.
Mi a lehetőség soros elnöknek lenni egy átmeneti időszak alatt?
Ez egy óriási lehetőség, nem feltétlenül azért, mert az átmeneti időszakhoz kapcsolódó intézményi vagy személyi döntések koordinálásában szerepe van az elnökségnek, ezért is. Ez az átmeneti intézményi időszak azért hordoz különleges lehetőséget, mert az új bizottság még nem állt fel vagy felállófélben van, az Európai Parlament még a hangját keresi. Ebben az esetben a Tanács és a tagállamok azok, akik meghatározó befolyással bírnak a politikák alakulására. Egy intézményi ciklus elején kerül sor az intézményi együttműködés szabályainak a lefektetésére, elindul a jogalkotási munka tervezése. Olyan stratégiai elemzések, politikai tervezési dokumentumok születnek, amik az elkövetkező intézményi ciklusnak a munkáját alapvetően meghatározzák. Mi ott leszünk a következő intézményi ciklus születésénél, ott fogunk bábáskodni. Ez egy kivételes lehetőség, amit ha felelősséggel és jól használunk, az nemcsak az európai, hanem a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére is alkalmas.
Van az európai hatalmi rendszerben bárkinek eszköze megakadályozni, hogy Magyarország soros elnök legyen, vagy csak beszélnek róla?
Erről rengeteget beszélnek. Emögött semmilyen tényleges cselekvési lehetőséget nem látok. Igazából múlt időben beszélünk erről a kérdésről. Említettem, hogy trió elnökségi csapatok végzik a felkészülést, a spanyol, belga, magyar trió elnökségi programját a Tanács idén júniusban már elfogadta, tehát arról beszélünk, hogy van egy trió elnökség, aminek Magyarország részese és ennek a trió elnökségnek van egy programja, aminek a konkretizálása lesz majd a magyar elnökségi program. Tehát ez megtörtént. Ettől függetlenül persze vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy jó az, ha a magyar elnökséget diszkreditálják vagy jó az, ha a magyar elnökséget lehetetlen helyzetbe hozzák. Én azt gondolom, hogy az Európai Uniónak ez nem áll érdekében. Az Európai Unió akkor működőképes, ha az elnökség működik. Az elnökség pedig akkor működik, ha valamennyi uniós intézmény, ideértve a tanácsot, a bizottságot, az Európai Parlamentet felelősségteljesen együttműködik egymással. A magyar elnökség többször is kifejezésre juttatta, hogy erre kész. Én folyamatosan konzultálok a tagállamokkal, a bizottsággal, a parlamenttel, az uniós intézményekkel a magyar elnökségi programról, annak az előkészítéséről. Ez a fajta együttműködési szándék teljesen nyilvánvaló mindenki számára.
A magyar kormány és a bizottság közötti vitákban mi a munkamegosztás Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és ön között? Navracsics Tibort mindig a pénzzel szoktuk megtámadni.
Az általam vezetett Európai Uniós Ügyekért Felelős Minisztérium foglalkozik kormányzaton belül az európai uniós politikák koordinálásával. Mi foglalkozunk az elnökség előkészítésével is. Amikor létrejött ez az új minisztérium, ez az Igazságügyi Minisztériumból való kiválással született meg, ez a korábban létezett tárcák felelősségét nem érinti. Navracsics miniszter úr felelős továbbra is az uniós források felhasználásáért. Én, mint az uniós koordinációért felelős miniszter feladatomnak érzem azt, hogy őt ebben a munkájában támogassam és az a fajta együttműködés, ami korábban megvolt a Területfejlesztési Minisztérium, illetve az Igazságügyi Minisztérium között, folytatódik az új struktúrában is.
De a vitákban, európai uniós felvetésekre vagy követelésekre való válasz kidolgozása, megfogalmazása, az most kinél van?
Az úgynevezett kondicionalitási és egyéb jogállamisággal kapcsolatot eljárásokban a koordinációt az Európai Ügyekért Felelős Minisztérium végzi. Mi vagyunk azok, akik kommunikálunk a bizottsággal és a tanáccsal. De nem magányos harcosok vagyunk, az egész kormányzati struktúra természetesen támogat bennünket. Ez egy kollektív munka, nagyon sokan és nagyon sokat dolgoznak azért, hogy ezek a válaszok elkészüljenek és hatékonyan tudjuk a magyar érdekeket képviselni.
Hol kell még bármire választ adnunk, mert kívülről nézve kicsit összefolyik a szupermérföldkő, a 27 pont, az igazságszolgáltatás, az RRF pénzek, nehéz átlátni?
Valóban nagyon-nagyon sok eljárás zajlik egymással párhuzamosan, ember legyen a talpán, aki ezeket el tudja válogatni egymástól. Ez olyan, mint egy marionettbábu, aminek a szálai már összegabalyodtak, és minél jobban mozgatjuk ezeket az eljárásokat, annál inkább összegabalyodnak. Mindig azt a kérdést szoktam megkapni, hogy most kinek a térfelén pattog a labda. Erre én mindig azt szoktam mondani, hogy nagyon sok labda pattog nagyon sok térfélen, és a feladat az lenne, hogy valahogy ezeket a labdákat egy meghatározott irányba terelgessük. Ehhez az kellene, hogy ezt a politikai folyamatot az uniós intézmények részéről az eddiginél hatékonyabban menedzseljék. Az utóbbi hetekben folytatott megbeszélések ebbe az irányba mutatnak. Én úgy látom, hogy lassan elérjük azt a pontot, hogy a politikai fontos kérdéseket el tudjuk választani a technikai kérdésektől, a politikailag fontos kérdésekben zajlanak az egyeztetések, és bízom benne, hogy hamarosan megtörténik az, hogy a bizottság és a kormány egyeztetése újabb fázisba léphet, amikor már belátható közelségbe kerül az, hogy Magyarország és a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat.
Mi ennek a beszélgetésnek a természete, ha a politikai jellegű kérdésekben megállapodnak, akkor hirtelen a technikai részek már nem lesznek fontosak? Vagy ha a technikai részeken már nincs mit cizellálni, akkor az megoldja a politikai részeket is?
Fontos, hogy ezeket az eljárásokat annak lássuk, amik valójában. Most mondhatnánk azt, hogy itt értékvitáról van szó, de ez nem értékvita. Az Európai Unió alapjául szolgáló értékeket a tagállamok és az intézmények magukra nézve kötelezőnek fogadják el. Szerintem ebben nincsen vita. Azt senki sem vitatja, hogy Magyarország az uniós értékeket magára nézve kötelezőnek fogadja el és ahhoz tartja magát. Ezek nem is jogi eljárások abból a szempontból, hogy szerintem ezeknek a megindítása jogilag nem volt megalapozott, ezek az eljárások, ezek jogilag rendkívül rugalmas keretek között zajlanak, és hát azért mondjuk ki, hogy az a jogi eljárásokban egyébként nem mellékes tény, hogy mi a valóság, a tényleges helyzet, az az eljárásban résztvevő szereplők jelentős részét egyáltalán nem érdekli, mint ahogy az sem, hogy Magyarország mit vállalt és mit teljesített. Ezek az eljárások szempontjából egyébként marginális kérdések. Szerintem ezek az eljárások politikai természetű eljárások. Van egy erős politikai konfliktus bizonyos uniós intézmények és a magyar kormány között, és ezek az eljárások ennek a politikai konfliktus megharcolásának az eszközei. És ha ezt ennek tekintjük, akkor nyilvánvaló, hogy ezekre az eljárásokra politikai jellegű lezárást kell adni, ezeknek az eljárásoknak a vége egy politikai megállapodás keretében fog bekövetkezni. Mi ezen a politikai megállapodáson dolgozunk, és úgy gondolom, hogy nem is állunk ezzel rosszul.
Amikor bemutatták, akkor a miniszterelnök európai uniós ügyekben vitt serpájának mutatták be, főszakértőnek, mi a dolga? És ezt most viszi miniszterként is.
Az állam- és kormányfők EU-serpájának az a dolga, hogy segítse az állam- és kormányfőket a munkájukban az európai uniós kérdésekben. A serpák azok, akik a miniszterelnököket fölkészítik a megbeszélésekre, a serpák azok, akik a miniszterelnököket képbe hozzák az egyes politikai kérdésekben, a kontextusról, a tagállami álláspontokról, azokról a kérdésekről, amik szorosan vagy kevésbé szorosan kapcsolódnak ahhoz a vitás ponthoz, amiről az állam- és kormányfők éppen beszélnek. Ők azok, akik, amikor az a politikai döntés születik, hogy ne legyen megállapodás, akkor elintézik, hogy ne legyen megállapodás, és ők azok, amikor az a döntés születik, hogy legyen megállapodás, akkor elintézik, hogy legyen megállapodás. Egy-egy serpa jó esetben láthatatlan, mint ahogy a hegymászókat segítő serpák is láthatatlanok. A serpáknak az a céljuk, hogy a miniszterelnök politikai döntéséhez szükséges információt biztosítsák és a politikai döntés végrehajtását ténylegesen biztosítsák.
Képet ad a serpa a miniszterelnöknek vagy döntési alternatívát és azt mondja, hogy ebből ez következik, abból meg az? Vagy nyilván a miniszterelnök képességeitől is függ, hogy mit kell csinálni?
Ha már a serpa-képnél maradunk, amit a serpa tud mutatni, az egy térkép a miniszterelnöknek, az egy javaslat arra, hogy bizonyos pontokból más pontokba hogyan lehet eljutni, és ha megszületik az a döntés, hogy A pontból B, C vagy D pontba akarunk eljutni, akkor segít a miniszterelnök abban, hogy A, B, C, D pontokba valóban el tudjon jutni.
