Mi a benyomása a magyar politika állapotáról a választásoktól számítva idáig? Kezdjük az ellenzékkel!

Bevallom töredelmesen, én tényleg elveszítettem az érdeklődésemet, hogy az egyes ellenzéki frakciópártok belső huzakodásait meg nyilatkozatait figyeljem, elemezzem. Az utóbbi napokban azért történt néhány figyelemre méltó történés. Magában arra, hogy Fekete-Győr Andrást leszedik, azt is mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, mert meglehetősen szerény képességeket villantott az utóbbi hónapokban, években. Vesztett választás után egyébként az a csoda, hogy nem mondtak le mindahányan. Viszont, azt hiszem 1990 óta, arra példa nem volt, hogy egy frakcióvezetőt egy hónapon belül a frakciója megbuktasson. Ami viszont ebben a történetben érdekesebb, hogy aki a helyére bejön, egy Gelencsér nevű figura, annak szerintem, teljesen jelentéktelen a politikai kisugárzása. Ráadásul nem nagyon rajzolja át ezt az érzületet, hogy pár héttel ezelőtt, amikor pártelnök lett, rögtön azt nyilatkozta, hogy egyrészt Fekete-Győr marad a frakcióvezető, másrészt ő csak két évre tervez. Nagyon az az embernek a benyomása, hogy két év múlva Donáth Anna föl fog bukkanni a habokból, és ő lesz vélhetően nemcsak a Momentumnak a megváltója. A Momentumot én nagyrészt úgy látom öt éve, hogy egy üres tégely, amibe azt lehet tölteni, amit akarnak. Ha megnézem Donáth Annának a nagyon taktikus és intelligens leköszönését a pártelnöki posztról a várandósságára hivatkozva, szerintem valójában nem erről van szó, ő alámerül és kibekkeli, hogy klasszikust idézzek, a következő két évet. A kormányoldal, szokásos módon, nem túl ízléses húzással, egyszer csak egybe tolja az EP- és az önkormányzati választást. Mai tudásunk alapján túl sok jó az ellenzéki pártoknak 2024 tavaszán sem néz ki. Donáth Anna megváltóként azon kevés ellenzéki politikusok egyikeként térhet vissza, akinek van önreflexiója. Ő adott is egy veretes elemzést a választási bukás után, ahol legalább odáig eljutott, hogy a folyamatos nyugatozás és orbánozás nem biztos, hogy elhozza a megváltást. Nyilván a bőrét ő sem tudja levedleni és igazából az ilyen nagyszerű felismerések után Donáth Anna is a szokásos progresszív közhelyekhez tér vissza. A másik pedig, hogy Gyöngyösi Márton avanzsált a Jobbik elnökének, aki – eléggé egybehangzóan Donáth Anna mozgásával és a Momentum élén történtekkel – már azt villantotta föl, minthogyha a Jobbik úgymond lehasadna a gyurcsányi kötelékről, és a Momentummal meg az LMP-vel, ha még van ilyen ‒ szerintem ehhez Ungár Péternek is azért még lesz egy-két szava, amit Gyöngyösi Márton felvillantott ‒ kötne szövetséget. Nagyrészt az a képlet kezd kirajzolódni, hogy azok, akik elég sokat fektettek először Karácsony Gergelybe, aztán Márki-Zay Péterbe, legalább annyira fontosnak érezték Gyurcsány Ferenc, mint Orbán Viktor legyőzését. Könnyen lehet, hogy most azt a forgatókönyvet tervezik, hogy nem is akarnak mindenáron összefogást, hanem egy 2024-es tavaszi dupla választás után meghirdetik azt a stratégiát, hogy kitolják a Gyurcsány–MSZP tandemet – ha egyáltalán lesz ilyen tandem, vagy lesz még MSZP akkor – a politikai szélre. Megépítik azt a nem minden alap nélküli ellenzéki narratívát, hogy Gyurcsány nélkül próbálnak meg sikeresek lenni, és 19-re lapoz húzva Gyurcsányt vagy a DK-t megpróbálják kiszorítani, és fölépítenek egy új vagy egy újjávarázsolt figurát, ez lenne Donáth Anna és az újracsomagolandó Momentum. Így próbálnak ellent tartani legalább annyira a DK‒MSZP-nek, mint a Fidesznek. Ez tartalmilag természetesen sok újdonságot nem fog jelenteni, eléggé beszédes az, hogy Donáth Annának ez a bizonyos cikke, amit a közösségi médiában is folyamatosan hirdetnek, kilencvenvalahány százalékban ugyanúgy hatalomtechnikával foglalkozik, ahogy az ellenzéki politikusok az utóbbi tíz évben rendszeresen, ki, kivel, miért és miért ne fogjon össze. Van benne önmarcangolás, van benne nagyon őszinte szembenézés a hibákkal, egy dologról nincsen szó, hogy kijelölje a maga viszonyát Magyarország és a glóbusz helyzetéhez. Erről nem tudunk meg semmit. Azt lehet tudni, hogy a globális progresszív hálózatoknak a katekizmusát hűségesen föl tudja mondani.

Akik befektetnek az ellenzéki politikába?

Most nem feltétlenül pénzről van szó, minden egyébről, szellemi táplálékokról, kapcsolatokról.

Nevesíthetők, hogy konkrétan milyen szervezet, kinek a finanszírozásában, hogy működik?

A finanszírozás nyilván nevesíthető, meg ez azért a magyar sajtóban is volt az utóbbi években terítéken, meg lehet nézni azokat a kapcsolatokat, amiket maguk az érintett magyar politikusok is nagyon szívesen tálaltak, elsősorban a közösségi médiában, az elmúlt években. Itt nemcsak Magyarországról van szó. A határokon átnyúló hálózatépítésnek a nyomai látszanak más országokban, nem kell messzire menni, akár csak a környező kelet-közép-európai országoknak a belpolitikai folyamataiban is.

Az körülírható egyszerűen, hogy kik állnak az egyik meg kik állnak a másik oldalon?

Akkor most már elevezünk a magyar belpolitikától, mert ez messze nem magyar gyökerű probléma. Talán hét évvel ezelőtt, amikor még frakcióvezetőként ültem itt, akkor vezettem elő a szabadkereskedelmi egyezmények elleni országgyűlési határozati javaslatomat, amit egyébként az utolsó munkanapomon, 2016 júniusában a plenáris ülés el is fogadott. Amikor a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség, a TTIP-egyezményről beszélgetünk, egyre inkább az az érzésem, hogy a felszínen azt látjuk, hogy Amerika, Kína és Oroszország között van egy huzakodás, ami persze, egy nagyon is létező és véresen komoly konfliktus. Sokkal veszélyesebbnek látom viszont azt a folyamatot, ami a felszíni üzengetések mögött van, hogy gyakorlatilag azok a globális tőkéscsoportok, amelyek alapvetően a szabad tőkekihelyezésben, a spekulatív tőkemozgásokban érdekeltek, a kaszinókapitalizmusban, ezek a vállalatbirodalmak, ezek a globális tőkeérdekeltségek konfrontálódnak nemzetállamokkal, illetve nemzetállamokon belüli helyi közösségekkel. Azt látom, hogy a nyugati hatalmak és elsősorban az Amerikai Egyesült Államok már egyre inkább foglyul ejtett államok, és a globális tőkeérdekeltségek játékszerei. Ha a képletet úgy állítom fel, és ebben mi, magyarok, ha úgy teszik, porszemnyiek vagyunk, hogy hol az igazi konfliktuszóna, akkor az egyik oldalt a szabadkereskedelem fölpörgetésében, a kaszinókapitalizmusban érdekelt globális érdekcsoportok és a köréjük ideologikusan megszervezett progresszív hálózatok alkotják. A másik oldalon pedig alapvetően nemzetállamok vannak, de a glóbusz nagy szerencsétlenségére ebben a halmazban tipikusan olyan nemzetállamok az erős játékosok, amelyek autoriter berendezkedéseket uralnak, érvényesítenek és nagymértékben felelősei az ökológiai válságnak. A cseber meg a veder esete, mert látjuk, ha akár a klímaváltozás elleni küzdelemről beszélünk, akár a biodiverzitás vészes csökkenéséről, ezek a nemzetállamok vagy nemzetállamokként tételezett konglomerátumok, mint Oroszország, Kína, finoman szólva nem a jó oldalán állnak, jelentsen ez bármit. Más oldalról viszont azoknak a tőkeérdekeltségei, akik előszeretettel festik magukat zöldre és próbálják környezeti alapon is móresre tanítani a centrumon kívüli államokat, viszont nagymértékben okozói és folyamatosan előállítói az ökológiai katasztrófáknak. Gondoljunk csak azokra a tankerekre, amelyek, mondjuk, a palaolajat szállítják innen oda és onnan ide.

Vannak tőkeérdekek, amelyek adott területeken kiválasztanak maguknak politikai csoportokat, hogy a nemzeti szabályozásokat az ő érdekeiknek megfelelően alakítsák át?

Így van, erre gondolok. Ezen globális tőkeérdekeltség többségének a gyökerei eleve Észak-Amerikából erednek, de egyébként is azért az elmúlt hetven évben a legnagyobb játékos a világgazdasági pályán az Amerikai Egyesült Államok volt. Alapvető érdekük az, hogy az amerikai politikát spanyolfalként tolják maguk előtt és a saját érdekeiknek megfelelően használják. Itt beszélhetünk a Big Techről, a Big Pharmáról, az olajipari, hadiipari érdekeltségekről és így tovább. De nyilván nem kizárólag Amerikáról van szó. A TTIP-tárgyalásokon azt láttuk, hogy praktikusan a német autóipar, hátában a magyar kormánnyal, birkózik az amerikai agrárlobbival, az amerikai élelmiszer-terrorista világcégekkel.

Itt vagyunk a globális minimumadó ötleténél. A magyar kormány azt mondja, hogy ezt ebben a formában nem szabad megcsinálni, mert nincsen végiggondolva, van is erről egy országgyűlési határozati javaslat. Az Európai Parlament pedig fenyegeti a magyar kormányt, hogy nem fog pénz kapni, ha nem áll be a sorba. Mit jelent a globális minimumadó egyáltalán? Mindenki ugyanannyit kell, hogy fizessen mindenhol, hogy ne lehessen elbujkálni adóparadicsomokba?

A globális minimumadó ötlete egyáltalán nem ördögtől való, ráadásul ezt nemcsak én gondolom, a közelmúltban egy kormánypárti lapban Bogár László is leírta elég világosan.

Csak sok feltétellel.

Így van, végeredményében én is oda konkludálok, hogy jelen formájában a globális minimumadót nem szabad bevezetni. Nem szabad erre rámondania az áldást Magyarországnak és egyáltalán a periféria, félperiféria országainak. Ez alapvetően amerikai érdekek, vagy, ha úgy tetszik, a centrumországok érdekei alapján lett megkonstruálva. Csak én egy másik érvelés és másik szempontrendszer alapján jutok ugyanoda, ahova az Orbán-kormány. Én leginkább attól tartok, hogy ha jelen formájában és jelen globális kontextusban a globális minimumadót elfogadják, akkor egyfelől végre meg lehet sarcoltatni a kaszinókapitalizmus vámszedőit, tehát azok a cégek, például a Big Tech cégei, a nagy platformszolgáltatók és a többi techóriások végre fognak tisztességes adót fizetni és a szolgáltatásvásárlás országában is fognak végre tisztességesen adót fizetni. Az más kérdés, hogy a tisztességességgel kapcsolatban például különböző segélyszervezeteknek, afrikai országoknak elég súlyos fenntartásai vannak. Ez is problémám a jelenlegi verzióval, és ezt Bogár László is nagyon szépen leírta, hogy jelenleg egy triász az, amiben folyik egy nagyon tisztességtelen, lefelé tartó verseny a nagytőke kegyeiért a periféria, félperiféria országai között. Orbán Viktor ebbe a versenybe benevezett, éppen nekem, így szemtől szemben, egy parlamenti vitában közölte, hogy ezt a versenyt meg kell nyerni, ez a lefelé tartó ár-, bér- és szabályozási verseny. Én attól tartok, ha át is megy a globális minimumadó ötlete, egy olyan ország vezetői, egy félperifériális ország, mint Magyarország, Orbán Viktor egyszerűen azt fogja mondani, hogy rendben van, innentől kezdve még nagyobb sebességre kapcsolok a lefelé tartó versenyben a bér-, munkajogi, illetve környezeti szabályozás tekintetében. Tehát nálunk aztán azt csinálnak, kedves dél-koreai, amerikai, német, japán, ég tudja, milyen autóipari befektetők, amit akarnak, úgy szennyezik el itt a vizeket, úgy szennyezik el a magyar földet, ahogy akarják. Én ettől tartok, hogy úgy rúgják ki a magyar melóst, ahogy akarják. Nem tudok adókedvezményeket adni, sajnos ezt a lehetőséget elvették tőlem, cserében úgy zsákmányolják ki a magyar munkaerőt, úgy szabadulnak meg a magyar melóstól, ahogy akarnak. Látjuk már a törekvéseket a kormányzati politikában, hiszen az elmúlt években a munkaerő-kölcsönzést úgy felpörgették, hogy ez tényleg párját ritkítja a térségben. Nekem ez a legnagyobb problémám. Ha engedünk a globális minimumadóban, ezt a munkajogi, környezeti szabályozás fogja még jobban megszenvedni itt a végeken. Arról nem beszélve, hogy a kormány ellenkezését én egyetlenegy ponton osztom részben, hogy kétségtelen, bár én ezt egy pusztító eszköznek tartom, de a negatív adóverseny bár tisztességtelen, de egy kényszerű eszköz a félperiféria számára itt Európában, hiszen számtalan felzárkózási eszközt az akkori EGK, az 1990-es évek legelején, a rezsimváltások, rendszerváltások idején kivett a kezünkből. Én azt mondanám, hogy van globális minimumadó, ha cserében Brüsszel a félperiféria országainak, Kelet-Közép-Európának, alkalmasint Dél-Európának derogációt enged most, mondjuk, közbeszerzési szabályozások, helyi vállalkozások kedvezményezése közbeszerzésekben, állami támogatások, keresztfinanszírozások dolgában.

De akkor nem ugyanúgy a helyi burzsoázia felépítése lesz belőle, ami miatt éppen most kapjuk Brüsszelből a kritikát?

Nincsenek illúzióim, hogy egyébként a magyar kormány, ha lenne egy ilyen utópisztikusan hangzó derogáció, hogyan, mire használná. De például, mikor a 2014-es közbeszerzési törvényről folyt a vita, egyeztetés, én képviseltem azt, hogy akár Brüsszellel is csörtébe bocsátkozva álljunk ki amellett, hogy a helyi vállalkozásokat előnyben részesítheti az állami, önkormányzati megrendelő közbeszerzési pályázatoknál, hogy a helyi gazdaságot erősítsük, a hazai kis- és középvállalkozásokat erősítsük. Mészáros Lőrinc már régen nem ebben a kataszterben mozog, ő már zuckerbergi magasságokba emelkedett.

Jó, de valahol el kell kezdeni mindenkinek.

Az én vízióm más, én azt gondolom, hogy Magyarország nem akkor lesz erős, ha néhány családot erőnek erejével egy politikai hatalmi központ föltőkésít. Magyarország akkor lesz erős, ha a helyi gazdaság erős, és széles, erős, hazai kis- és középvállalkozói szektor van. Körülbelül úgy, ahogy ez Lengyelországban történt az ezredforduló után.

Miből gondolja, hogy a magyar melóssal meg lehet csinálni azt, hogy kirugdossák, amikor a magyar munkavállaló ahhoz van szokva, hogy az elmúlt néhány évben kapkodnak érte és egyre több és több fizetést adnak neki, csak hogy odamenjen?

Nagyon jogos felvetés, csak közben meg azt is olvassuk, hogy most már úgy hozzák a befektetőket Magyarországra, hogy egyben munkaerőt is hoznak a glóbusz legkülönfélébb pontjairól. Tehát külföldi munkaerővel pótolják ki. És gondoljuk tovább: ha a magyar kormány még oly irányított módon is, de nemcsak hogy partner, hanem még előre is akar szaladni abban, hogy legyen korlátlan a munkaerő mozgása a glóbuszon, akkor nem pont ugyanazt a folyamatot erősíti, amit azok kezdtek el fölpörgetni, akiket kiplakátolt? Tudniillik a 2015-ös globális migrációs válságnak a mélyében részben pontosan azt a szándékot láttam, hogy ugyanezek a globális tőkés érdekcsoportok abban is érdekeltek, hogy a munkaerőt Fülöp-szigetek és Magyarország, Ukrajna és Nagy-Britannia között és a többi, szabadon lehessen mozgatni, mert ezzel a magyar, de egyébként az angol, amerikai munkaerő árát is le lehet törni. Magyarul: a kizsákmányolást fokozni lehet. Fokozni lehet a munkások kizsákmányolását, mint ahogy fokozni lehet a természet kizsákmányolását. Tessék megnézni, hogy folynak el a tavainkat tápláló karsztvizek az akkumulátorgyárak, akkumulátorüzemek miatt.

Most még ott tartunk, hogy a magyar kormány ellenzi a globális minimumot…

Igen, csak én homlokegyenest ellentétes álláspontból jutok ugyanarra a következtetésre. Hozzátéve egy olyan pikáns elemet, hogy miközben én az offshore adóparadicsomoknak a felszámolásáért lelkesedem, annak idején nekem volt egy offshore-ellenes törvénycsomagom is bent a parlamentben, amit a Fidesz-KDNP volt szíves lesöpörni az asztalról, de azért milyen érdekes, hogy az OECD 130-valahányas listájából hiányoznak azok az offshore paradicsomok – közülük például a Marshall-szigetek fölbukkant az elmúlt években budapesti ingatlanberuházásokban is –, amelyek mind egy szálig amerikai érdekövezetet takarnak. Palau, Marshall-szigetek, Guam, ezek mind amerikai érdekeltségek.

Vagy mindet, vagy egyet sem?

Ha egy adóparadicsomot is felszámolnak, az is eggyel jobb annál, mintha egyet sem, de nyilván az igazi megoldás az, hogy teljes offshore-talanítást hajtanak végre a globális gazdaságban.

Csak akkor azt el kell magyarázni azoknak a szigeteknek, például Guamnak, amelyek ebből élnek.

Guam konkrétan az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozik közigazgatásilag, a Marshall-szigetek, Palau Amerikától nyerte vissza pro forma a függetlenségét, de a mai napig amerikai érdekövezetbe tartoznak.

A hírek szerint a következő európai parlamenti és önkormányzati választás egy időpontban lesz. Ez milyen stratégiát követel az ellenzéktől?

Azt mutatja, hogy a Fidesz a közjogi barkácsolással nem áll le abban az értelemben, hogy a közjogi kereteket még csak nem is feltétlenül a végiggondolt, hosszú távú, hanem a pillanatnyi érdekeinek megfelelően alakítgatja, ami eléggé szánalmas és szégyenletes.

Viszont célszerű.

Ám könnyen lehet, hogy a következő dobásnál éppen nekik nem lesz célszerű, tehát önpusztítóak is lehetnek ezek a húzások. Semmilyen elvi végiggondolás nincsen. Pillanatnyilag jó ötletnek látszik, ahogy ezt mondani szokták, mert akkor, amikor az ellenzék egyik része azt vonta le tanulságként a csúfos bukásból, hogy soha többé összefogás, a másik része azt mondja, hogy még jobban össze kell fogni, akkor jól megkeverik a kártyákat, hiszen nyilvánvaló, hogy abban megegyezés volt közöttük, hogy az EP-t helyosztónak használják és aszerint fordulnak rá az őszi önkormányzatira. 2014-ben már világos volt, hogy 2019-ben ugyanazon a naptári évben lesz EP és önkormányzati választás. Ha valóban elvi szempontok mozgatnák a Fideszt, meg a költségvetési kassza kímélése, akkor már 2019-ben összehúzták volna az időpontot. Ez kicsit hasonló, mint a főispános, vármegyés húzás, ha ezt a 2011-es alkotmányreformnál előhúzzák, akkor az egy mondás. Én nem szeretem, de nem kell elnevezéseken fönnakadni. De az, amikor tíz évvel később előhoznak egy ilyet, ebben semmilyen stratégia nincsen. Az ellenzék szempontjából április 3. után nyilvánvalóvá vált a képlet, hogy megmérjük magunkat külön és utána összeállunk, hogy legalább megtartsuk a 2019-ben megszerzett pozíciókat. A Fidesz megkavarta a kártyákat, de lehet, hogy ez neki sem lesz túl kedvező. Ha az a szándék erősödik meg az ellenzéki oldalon, hogy 19-re lapot húznak, és inkább megkockáztatják azt, hogy ne legyen teljes összefogás 2026-ban és azt mondják, úgy verjük megy Orbán Viktort, hogy közben Gyurcsány Ferenccel vagy az MSZP-vel is harcolunk – én látok erre törekvéseket –, akkor alkalmasint egy ilyen összetolás több szempontból még előnyös is lehet azoknak az ellenzékben, akik egyszerre akarnak megvívni Gyurcsány Ferenccel és Orbán Viktorral.

Hol lát erre törekvéseket? Miből lehet ezeket a törekvéseket detektálni?

Az, ahogyan készítik elő Donáth Anna visszatérését a Momentum élén, ahogyan Gyöngyösi Márton olyan nyilatkozatot tett, amiből én azt olvasom ki, hogy a Jobbik leválasztásával is a DK pozícióit akarják gyengíteni.

Pólust akar képezni, azt mondják.

Én erre látok jeleket. Nem biztos, hogy így lesz, de vannak ilyen típusú gondolkodások. Én erre mondom, hogy persze ha az április 3-i felállást tolnák tovább rendületlenül, akkor most jól megviccelte Orbán Viktor vagy Kocsis Máté az ellenzéket. Csak lehet, hogy az ellenzék vagy az ellenzék egy része baromira nem ebben gondolkodik, és lehet, hogy nem feltétlenül van ellenükre, hogy Gyurcsány nélkül menjenek neki az önkormányzati pozícióknak is. Ha egy főnixmadárként újjászülető Momentum-elnököt, Donáth Annát akarják megfuttatni a 2024-2026 közötti időszakban, akkor még lehet, hogy paradox módon kifejezetten előnyös is az ellenzék számára az, ha van egy a Fidesz szabályainak köszönhetően nem túl sikeres 2024. májusi dupla választás. Mert akkor még inkább lehet tabula rasát csinálni és fölsorakoztatni az ellenzéki erőket a Momentum és Donáth Anna mögé. Csak arra próbálok rávilágítani, hogy akkor, amikor a Fidesz ilyen meglehetősen alávaló, szánalmas, ha úgy tetszik, gyáva módon a pillanatnyi érdekei alapján próbálja rángatni az alkotmányos vagy éppen a választójogi szabályokat, az már a következő időpontban lehet, hogy a saját hatalmi érdekei ellen is szól. Ennek jelen pillanatban, már bocsánat a kifejezésért, az ellenzékkel való kicseszés a célja. Senki ne vegye be azt, hogy az adófizetői pénzeket akarja megspórolni a kormány, mert akkor ezt már 2019-ben meglépte volna. Ráadásul, amiről beszélünk, az a költségvetés bruttó összegéhez viszonyítva egy elenyésző kiadás. Nem erről van szó. Én ezt végigéltem, amikor a választási földrajzzal szórakozott a Fidesz 2013-2014-ben, a vége az lett, hogy az általuk körülrajzolt körzeteket simán elhozta az ellenzék.

Az, hogy kit indít az ellenzék főpolgármester-jelöltnek az összevont választáson, a gondolatkísérlet szempontjából döntő lesz?

Nem, nyilván inkumbens jelölt Karácsony Gergely, de szemben azzal, amit a fideszes propaganda kitartóan nyomatott 2021-ben, Gyurcsány Ferencnek nemhogy nem embere Karácsony Gergely, hanem szerintem mindent el fog követni azért, hogy megszabaduljon tőle.

Mert nem fogja indítani?

Majd a nap végén szerintem be fogja látni, hogy nem biztos, hogy jól jön ki abból, ha hátba támadja, tehát a fideszes jelölt mellett ő is indít egyet Karácsony Gergellyel szemben. Szerintem a főpolgármesteri poszt tekintetében az ellenzéknek nem nagyon lesz más választása, minthogy az inkumbens főpolgármestert támogassa. Ettől függetlenül viszont ami a kerületi testületeket, a Fővárosi Közgyűlést, a megyei listákat, de a megyeszékhelyi polgármesteri posztokat is illeti, egyáltalán nem biztos, hogy az ellenzéki pólusoknak érdekük az összeállás. Ennyiben lehet, hogy a Fidesz akaratlanul, de erősíti is az ellenzéki szándékokat. Ezért nemcsak alávaló, hanem egyenesen ostoba dolog pusztán pillanatnyi jó ötletnek látszó hatalmi érdekek miatt alakítgatni az alkotmányjogi, választójogi szabályokon.

A frakciók közötti átülések megkönnyítése, hogy nem kell fél évig dekkolni, egy gesztusnak látszik, Kocsis Máté is azt mondta néhány napja az Arénában.

Nyilván, Kövér házelnök úrnak a Mandiner-interjújában eléggé markáns megjegyzése az, hogy Gyurcsány Ferencnek jó egészséget és hosszú éveket kíván, mint az ellenzék vezérének.

Érdeke a Fidesznek, hogy ő maradjon a pályán?

Nyilván a Fidesznek érdeke az, hogy Gyurcsány Ferenc ne egyszerűen a pályán maradjon, hanem a legfajsúlyosabb ellenzéki vezetőként maradjon a pályán, és persze ha intellektuális értelemben széttekintek az ellenzéki mezőnyön, ahol nemrégiben Jakab Péterek meg Fekete-Győr Andrások versenyeztek, Gyurcsány Ferenc mind tapasztalatban, mind intellektusban messze fölötte van a mezőnynek. A Fidesz nyilván megpróbálja ennek minden előnyét kikanalazni. Semmiféle kétségem nincsen, miközben azért azt lássuk, hogy az ellenzék már 2022 előtt is többpólusú volt és nagyon komoly erők mozdultak meg azért az előválasztáson, hogy ne Gyurcsány Ferenc felesége legyen a miniszterelnök. A politikai szervezetben Gyurcsány pártja felette van a többi ellenzéki versenyzőnek, politikai stratégiai gondolkodásban is, de Gyurcsány Ferenc Márki-Zay Péterrel vagy Karácsony Gergellyel finoman szólva nem cseresznyézik egy tálból, ez így volt tavaly ősszel is.

Hogy áll most ön szerint az Európai Unióban a szuverenisták meg a globalisták háborúja? Miközben egyébként egy valódi háború zajlik Ukrajnában.

A kettő azért összefügg. Én azt látom óriási problémának, hogy az Európai Unió a hidegháború után mint geopolitikai szereplő nem állt saját lábra. Továbbra is az Amerikai Egyesült Államok függvénye. Nézzük meg, miközben húsz évvel ezelőtt komolyan fölvetődött a közös európai védelempolitika, ez mára hamvába holt. Ezek a bizonyos globális progresszív hálózatok az európai intézményeket is kőkeményen próbálják befolyásolni. Tessék megnézni, hogy az Európai Unióban a lobbiszabályozás mennyire gyerekcipőben jár. Jól példázza ezt a legutóbbi botrány is, hogy Von der Leyen elnökasszonynak a Big Pharma cég vezetőivel folytatott SMS-eit alig lehet napvilágra hozni, miközben azért az nem egy érdektelen kérdés, hogy az Európai Bizottság hogyan tárgyalt a vakcinaszerződésekről. Tavaly augusztusban Ferenc pápa is, Rómába hazafelé tartva, a repülőgépen, tett egy nagyobb nyilatkozatot arra utalva, hogy az Európai Unió sem identitásában, sem geopolitikai szándékaiban egyre kevésbé tűnik önálló tényezőnek. Az, ami most a keleti fronton zajlik, lehet, hogy érdeke Vlagyimir Putyinnak, lehet, hogy érdeke az Egyesült Államok urainak, de hogy az Európai Uniónak nem érdeke, az egészen biztos.

De van az Európai Uniónak bármi eszköze, hogy befejezze ezt a háborút?

Az Európai Uniónak, ha önállóan a szándékait meg tudná fogalmazni, akkor lenne ebbe beleszólása, hiszen az Egyesült Államok is jelentős slamasztikában van. Ha megnézzük a világ tíz legnépesebb államát, kilenc ma a geopolitikai törésvonalak mentén nem áll ki szorosan a Nyugat mellett. A tizedik pedig maga az Amerikai Egyesült Államok. Az, hogy a BRICS-be, ez a brazil, dél-afrikai, orosz, kínai, indiai együttműködés, Argentína mellett felvételét kéri az Iráni Iszlám Köztársaság, érdekes. Pakisztánt csak azért nem veszik fel, mert Indiával ősi a gyűlölködés, pedig Pakisztán nagyon sokáig Amerikának az egyik legfontosabb ázsiai szövetségese volt. Indonézia, amelyik a novemberi G20-nak házigazdája, finoman szólva kettős játékot játszik. Az, hogy az Afrikai Unió finoman szólva nem a Nyugat, az Egyesült Államok szája íze szerint nyilatkozik és orientálódik. Különböző külpolitikai elemzők már tíz-húsz évvel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy a kínaiak benyomulása Európa korábbi afrikai gyarmataiba alapvetően geopolitikai problémát fog okozni. Hogy Latin-Amerika Mexikótól Argentínáig folyamatosan fordul el az Egyesült Államok által követelt iránytól. Most már olyan országok vezetői szóltak be a közelmúltban a washingtoni politikának, mint Salvador meg Barbados, akik azért finoman szólva nem arról voltak ismertek, hogy önálló aktorok lennének a világpolitikában. Kezd kirajzolódni egy vészjósló képlet, hogy a világ döntő része nemcsak az oroszokkal szembeni szankciós politikában, hanem általánosságban fő stratégiai irányban sem követi az Egyesült Államokat, illetve az Egyesült Államok mellé fölcsatlakozó uniót, és így gyakorlatilag Dél-Korea, Japán, Ausztrália és Új-Zéland, akikre stabil szövetségesként számíthat. Nem véletlen, hogy a NATO-csúcsra ezt a négy országot hívták még meg.

Akkor kit követnek ezek az országok? Saját magukat?

Ez nagy kérdés, mert ami a Nyugaton kívül van, az sem egyközpontú, hiszen más kultúrájú, más természetű, más gazdasági potenciállal rendelkező hatalmas országok alkotják a BRICS-et is. Van ebben többé-kevésbé működő parlamentáris demokrácia, mint Brazília, Dél-Afrika, van kommunista diktatúra, mint Kína, van egy sajátos nacionalista, autoriter, demokratikus rezsim, az orosz. Van parlamentáris, angolszász mintára megszervezett szövetségi állam, India. Tehát különböző formációkról beszélünk. Én ebben is azt látom, hogy miközben a felszínen én is itt országnevekkel dobálózok, az igazi érdekkonfliktus valójában a globális nagyvállalati szabadkereskedelmi érdekek és a nemzetállami érdekek között van, legyen szó hatalmas államokról és kisebbekről, legyen szó elnyomó rezsimekről vagy egyébként többé-kevésbé működő, helyi közösségeket is képviselő parlamentáris demokráciák érdekeiről.

Egy globális érdekkel szemben egy helyi együttműködéssel, mint amilyen például az Európai Unió, lehet valamit kezdeni?

Nincs más választásunk. Ahhoz, hogy Magyarország az érdekeit kellő erővel tudja érvényesíteni, egyrészt szükségünk lenne egy erőteljes V4-együttműködésre, ez most úgy tűnik egyelőre, mintha menne le a lefolyón, és szükség van egy erős Európai Unióra, amelyik képes az európai érdekeket artikulálni, akár az Egyesült Államokkal szemben. Nem ebbe az irányba megy jelenleg az Európai Unió. De nekünk, magyaroknak is arra lenne szükségünk, hogy az a regionális közeg, aminek mi részei vagyunk, kellő erővel képviselje többek között a mi érdekeinket is a globális, nemcsak geopolitikai, kereskedelempolitikai játszmákban is.

Az Egyesült Államokban úgynevezett középidős választások jönnek, ez az ottani szabályok szerint is nagyon bonyolult, de jelentős változások elindítója lehet vagy szokott lenni. Számít valamilyen változásra a nagy elnökválasztásig?

Eléggé valószínű az, hogy a képviselőházban lesz váltás, de én nem ezt érzem igazán súlyos tehertételnek, akármi is ennek a félidős választásnak a végeredménye, az látszik, hogy az Egyesült Államok is komoly belpolitikai problémákkal küzd. Az, hogy Biden elnökön lehet viccelődni, inkább egy nagyon szomorú tünet. Láthatóan annyira foglyul ejtett demokrácia az USA, hogy ezeknek az érdekcsoportoknak nem is érdekük az, hogy erős politikai vezető legyen. Nem akarok messze visszamenni a történelemben, akárcsak annyira erős, mint, mondjuk, Bill Clinton volt vagy olyan típusú figurák, akik a 1990-es években fémjelezték akár a demokrata, akár a republikánus politikát. Bőven elegendő az, hogy egy ilyen bácsit kiállítanak, akin utána élcelődik a belföldi meg a külföldi sajtó.

Trumpon is élcelődött. Az másfajta élcelődés volt?

Igen, az egy másfajta élcelődés volt. Trump is egy tünet volt, mert Trump azt a dühöt testesítette meg, hogy a különböző vállalati érdekek által átjárt, átszőtt establishment mennyire elszakadt az amerikai valóságtól, az amerikai néptől, ezt a lázadást testesítette meg. De amiatt, hogy Trump a washingtoni establishmenten kívülről érkezett, ő meg valójában nem tudta uralni a kormányzását. Azt mondják, akik nálam jobban ismerik az amerikai belpolitikát, hogy az elnöksége végére az elnök által kinevezhető pozícióknak majd’ kétharmadára nem tudott kinevezni saját embert, annyira kívülről érkezett. Tehát én azt látom, hogy ezek a belpolitikai problémák, amiket Bidennek a szerencsétlen szereplése csak kiélesít, előbb-utóbb komoly fejtörést fognak azoknak is okozni, akik befektetnek az amerikai intézményrendszerbe, mert ez konkrétan az ő érdekérvényesítésüket is gátolni fogja.

Az európai intézményrendszer is átalakulás előtt áll, volt is erről egy nagy egyeztetés. Itt a magyar kormánynak megint csak van egy országgyűlési határozati javaslatban megszabott tárgyalási iránya, hogy mit kell elérni az európai intézményrendszer reformjánál. Ön érti, hogy mit kell elérni? Vagy inkább csak az van benne, hogy mit nem szabad megengedni?

Eléggé tragikusnak tartom, hogy amikor az Európai Unióról nyílik egy politikai vita, akár a parlamentben, akár a politikai nyilvánosságban, akkor egyik oldalról ezt egyszerűen a napi mérések és politikai kommunikációs haditerveknek rendelik alá. Esély sincs arra, hogy erről párbeszédbe bocsátkozzon a kormányzat. A másik oldalon meg azt látom, hogy a Magyarország jövőjéről folytatott gondolkodás helyett azok, akik április 4-én már a kivándorláson is gondolkodtak, most úgy örülnek a 417 forintos euró árfolyamnak, mint kisgyerek a Mikulásnak. Szerintem visszább kéne lépni a kormányzatnak a propagandaüzemmódból, mikor máskor, mint egy olyan évben, amikor már nincsen több választás. Az ellenzéki oldalon, nem is a pártokról beszélek, mert eléggé szétesett, szerencsétlen állapotban vannak, az ellenzéki véleménymagyarázóknak, szurkolóknak pedig kicsit hosszabb távra kéne nézni és egy picit meg kéne próbálni a közös érdekeinket nézni. Nem pusztán abból a nézőpontból közelíteni egy problémához, hogy az most Orbánnak éppen jó vagy rossz. A világ nemcsak Orbán Viktorról szól, itt, Magyarországon sem.

Jó, de a politikai oldalak gondolkodását ez határozza meg. Ami rossz Orbán Viktornak, az jó az ellenfeleinek.

Igen, csak túl vagyunk egy választáson, a következő választás, akárcsak az összetolt önkormányzati és EP-választás is még messze van ahhoz, hogy megengedjük magunknak azt a luxust, hogy hanyagoljuk a gondolkodást.

Látom a Facebook-bejegyzéseit, az úgynevezett tényellenőrök tevékenységét jelentős kritikával illeti. Az a baj vele, hogy létezik ilyen jelenség, vagy az a baj, hogy vannak, akik kinevezik magukat tényellenőröknek?

Az a baj, hogy vannak, akik vindikálják maguknak a jogot, hogy ők a tényeknek a birtokosai. Amikor még Magyarországon létezett újságírás, függetlenül attól, hogy valaki jobb- vagy baloldalinak, konzervatívnak, liberálisnak, szocialistának definiálta magát, az alapdolog volt, hogy egy újságíró, mielőtt leír valamit, ellenőrzi annak a valóságtartalmát, ne adj isten, mindkét oldalt megpróbálja meghallgatni. Nem magyar jelenségről van szó, a globális politikai nyilvánosság, részben az online és főként a közösségi média megjelenése miatt eltűnőben van, én ezt nagyon sajnálom. Ha vannak olyan újságírók, akik vissza akarnak térni az eredeti újságírói hivatáshoz, ezt én nem tényellenőrnek nevezem, hanem tényfeltárónak, azt én abszolút becsülöm, és én például kifejezetten vágynék arra, hogy legyenek ilyen újságírók. A tényellenőr viszont teljesen más pozíció, ő azt gondolja, hogy ő birtokosa valaminek. Én meg azt látom, hogy a mai globális politikai nyilvánosságban a rendszerkritikus gondolkodást azzal próbálják elhallgattatni, hogy bizonyos összefüggések feltárását összeesküvés-elméletnek nevezik és a rendszerkritikát, a rendszer lényegi kérdéseire való rákérdezést kifigurázzák, viccet csinálnak belőle, és erre egy nagyon jó eszköz az, ha valakik kinevezik magukat annak, hogy őnáluk van a bölcsek köve, ők a tényellenőrök. Kérdezem én, hogy azok, akik ma a magyar sajtóban tényellenőrnek nevezik magukat, hol voltak akkor, amikor ezeket az összeégetett szavazólapokat Erdélyben föltálalták egyes portálok február elején, majd most nem a magyar, a román ügyészség közleményében közli, hogy ez a sajtónak megrendezett cirkusz volt. Hol voltak a tényellenőrök?

Egy választási kampányban feljön egy ilyen információ, azonnal végigfut mindenhol vagy majdnem mindenhol.

Csak mérjünk azonos mércével. Választási kampány ide vagy oda, olvasóként én azért azt szeretem, ha egy újságíró ellenőrzi a forrását, alkalmasint meghallgat több felet is, mielőtt valamit leír, és nem valami propagandát próbál a fejemben elültetni, hanem meghagyja nekem mint olvasónak a gondolkodás lehetőségét. Ebben az értelemben, ha egy újságíró alázattal van a cikke tárgya iránt, ellenőrizni próbálja a forrásoknak a valóságtartalmát, én ennek kifejezetten örülök. Ez választási kampányban is elvárható lenne. Az viszont, hogy valakik bizonyos esetben úgy gondolják, hogy feltétlenül most be kell vetni a tényellenőrzés gépezetét, de más esetekben hivatkoznak fűre-fára, csak éppen elfelejtenek a legelemibb tényeknek utánamenni, erre szokás azt mondani, hogy itt nemcsak a lóláb lóg ki, hanem egy teljes lovarda.