Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash

Elemző: már a munkaerőpiac is megérzi a gazdaság gyengélkedését

Egy év alatt közel 50 ezer fővel, 4 millió 661 ezerre csökkent a foglalkoztatottak száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A Portfolio elemzője azt mondta, 2022 óta nem láttunk ilyen alacsony foglalkoztatási adatot Magyarországon, emellett csökkent az üres álláshelyek száma is.

„A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint csökkent a foglalkoztatottak száma az idei második negyedévben. Egy év alatt 50 ezer fővel lettek kevesebben, jelenleg 4 millió 661 ezren dolgoznak” – mondta az InfoRádióban Hornyák József, a Portfolio elemzője. Hozzátette, ebből 105 ezer főnyi átmenetileg külföldön dolgozó magyar is benne van, illetve 66 ezer közmunkás. Ha őket levonjuk, akkor 4,5 millió alá csökkent a foglalkoztatottak száma, amihez foghatóan alacsonyat 2022 óta nem láthattunk.

Az elemző szerint alapvetően két tényezőre vezethető vissza a foglalkoztatottság csökkenése. Az egyik demográfiai természetű: a fogyatkozó népesség. Sokkal többen vonulnak ki a munkaerőpiacról, például nyugdíj miatt, mint ahányan frissen belépnek. Hornyák József leszögezte,

már látható volt egy ideje, hogy Magyarországon munkaerőpiaci nehézségeket fognak okozni a demográfiai tényezők, idén pedig már erősen meg is mutatkozik a probléma.

Az elemző másik okként a gazdasági helyzetet jelölte meg. Mint mondta, a vállalatok nehezebb helyzetben vannak a gazdaság évek óta tartó pangása miatt, és egyre többen döntenek a leépítések mellett. Ráadásul, tette hozzá, úgy tűnik, hogy az idei év sem hozza meg a gazdasági fordulatot, kitarthat a gyengélkedés, és így a cégek a költségcsökkentés mellett a dolgozói létszámot is kénytelenek lehetnek felülvizsgálni.

Annak kapcsán, hogy a KSH szerint a munkakeresés átlagos időtartama valamivel több mint 12 hónap volt, a Portfolio elemzője azt mondta, nem annyira meglepő adat annak fényében, hogy csökken a betöltetlen álláshelyek száma Magyarországon. Egyre kevesebb a nyitott pozíció, a cégek egyre kevesebb állást hirdetnek meg, mindeközben pedig folyamatosan nő azok száma, akik jelentkeznek egy-egy meghirdetett állásra.

Hornyák József szerint fontos tényező az is, hogy sokan azért adják be a jelentkezésüket, mert szeretnének jobb fizetést kapni, ugyanis az első negyedéves statisztikákból az látszik, hogy rengeteg munkavállalónak forintban kifejezve is csökkent a bére. Szerinte ez is jól mutatja a cégek nehéz helyzetét. Sokan nem tudnak béremelést adni, ami felfelé hajtja az álláskeresők számát, viszont gazdaságilag stagnáló időszakban sokkal nehezebb pozíciót váltani, mint korábban – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×